2012. március 28., szerda

Sajtos stangli


Tudom, tudom, megint egy kelt tészta, de ez van, rá vagyok kattanva a sütésre. Ezek a stanglik annyira jók, hogy két hete ezt reggelizem. A recept természetesen Limara pékségéből való, köszönet neki újra: http://limarapeksege.blogspot.com/2010/08/mini-sajtos-bagettek.html



Hozzávalók

50 dkg liszt (BL 80)
1,5 teáskanál só
2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
0,5 dl olaj
1,5 dl tej
1,5 dl víz
csipet cukor
2 dkg élesztő
reszelt sajt a tetejére

A BL 80-as liszt más néven kenyérliszt beszerezhető a szupermarketekben, de vettem már a házunkhoz közeli boltban is (1 kg olyan 200-230 Ft között van). A poszt megjelenése óta többször készítettem hagyományos, BL 50-es lisztből is, és teljesen jó volt.
Kiegészítésnek annyit, hogy én ennél valamivel több sót tettem, mert az én ízlésemnek így sótlan volt. Mivel a burgonyapehelyre az volt írva, hogy elhagyható, nem töltöttem időt azzal, hogy beszerezzem, inkább elhagytam :)

A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze. A végén egy lágy, de nem ragadós tésztának kell összeállnia. Az élesztőt külön nem kellett felfuttatni. Én csak annyit csináltam, hogy a tejet és a vizet meglangyosítottam, hozzáöntöttem a liszthez, abba szórtam a cukrot és morzsoltam bele az élesztőt. Kb. 2 perc után elkezdtem összegyúrni a tésztát.


Ha összeállt, takarjuk le konyharuhával és várjuk meg, amíg a duplájára kel (kb. 1 óra). Borítsuk ki a tésztát, osszuk el tíz egyforma részre (ennyi stanglink lesz a végén), majd formázzunk belőlük gombócokat.

Azért csak öt gombócom van, mert itt éppen fél adagot készítettem. 

Takarjuk le és hagyjuk újabb 10 percig pihenni. Erre azért van szükség, mert így könnyebben tudjuk utáni nyújtani a tésztát.
Fogjuk az egyik gombócot és lisztezett felületen nyújtsuk ki szép vékonyra. Én formátlan tojás alakúra szoktam nyújtani (jó hosszúkás legyen), mikor hogy sikerül. A lényeg, hogy mikor félbe hajtjuk, a tészta szélessége kb. 6 cm legyen.


Tekerjük fel az egyik végétől és tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsire.


Újabb duplájára kelesztés következik (kb. 40 perc). Ezt követően permetezzük le a tetejét vízzel (ha nincs permetezőnk kenjük le vízzel) és szórjunk rá reszelt sajtot.


A stanglikat gőzös sütőben kell sütni. A gőz úgy tudjuk elérni, hogy egy fém edénybe avgy tepsibe vizet öntünk és betesszük a sütő aljába, majd előmelegítjük 200 fokra. A sütési ideje 20 perc. Frissen kisülve finom ropogósak, később megpuhulnak. Több napig is eltarthatóak: én zacskóba teszem, vagy konyharuhával letakarom őket, de nem szorosan, hogy levegő azért érje őket.


És ilyen a belseje:




2012. március 21., szerda

Zoli hajtogatós sajtos pogácsája



Ma van Zoli szülinapja, így mi más következhetne, mint Zoli isteni finom, pihe-puha, szétválós hajtogatós pogácsája, amit sokkal jobban csinál, mint én : )
Sok kísérletezés után nekünk ez a recept vált be, a pogácsák még másnap, harmadnap is finomak szoktak lenni. Annyit változtattunk az eredeti recepten, hogy mi reszelt sajtot is teszünk a tésztába. Ezt nem szoktuk mérni, csak reszelünk egy nagyobbacska kupacot (kb. 20 dkg Zoli szerint).

Hozzávalók

60 dkg liszt
2 teáskanál só
30 dkg vaj
1 tojás
350 g tejföl
3 dkg élesztő
(reszelt sajt a tésztába és a tetejére)
1 tojás a lekenéshez

Az eredeti recept szerint a tejfölt meg kell langyosítani és utána belemorzsolni az élesztőt. Őszintén szólva nem tudom, hogyan kell tejfölt langyosítani (szerintem a mikró nem jó ötlet hozzá, a mikró meg a tejföl nekem fura). Mi csak ki szoktuk venni a hűtőből és várunk egy kicsit a morzsolás előtt. Ha belemorzsoltuk pár percre tegyük félre. Mérjük ki a többi hozzávalót egy nagy edénybe, majd öntsük a tálba az élesztős tejfölt is és az egészet gyúrjuk össze.


Takarjuk le a tésztát és kb. 1 óráig kelesszük.
Most jöhet a hajtogatás. Nyújtsuk ki a tésztát és az alábbiak szerint vágjuk fel:


A lapokat hajtsuk egymás tetejére, valahogy így:


Aztán így:


Pihentessük 15 percet, majd ismételjük meg a hajtogatást és a pihentetést is.
(Egy kis megjegyzés, bár Zoli ezt nem szokta csinálni: nagymamám a hajtogatós tésztáknál a rétegek tetejét mindig megkente zsiradékkal, mielőtt egymásra hajtotta. Így válnak aztán el sütés után szépen a rétegek.)

Nyújtsuk ki a tésztát jó egy ujjnyi magasra és szaggassuk ki. Ne essünk kétségbe, ha nincs szaggatónk, a Jägermeister-es feles pohárral gyönyörű pogácsákat lehet szaggatni. Szerintem az az ideális méret : )

Mi is pohárral csináljuk :)
Tegyük a pogácsákat sütőpapírral kibélelt tepsire. Kenjük meg a tetejüket a felvert tojással és szórjunk rá reszelt sajtot.

Pihentessük 10 percet és mehet is a forró sütőbe. Kb. 20 perc alatt sül meg 200 fokon.



BOLDOG SZÜLINAPOT ZOLI (k) !!!
: ))))

2012. március 18., vasárnap

Darás tészta (grízes tészta)


Vallanom kell, de előre szólok, hogy nagy égés lesz: én egészen máig azt hittem, hogy ezt az ételt darázs tésztának hívják :D Gyerekkoromból így rémlett, ezért így is kerestem rá a receptre. Erre mi történik: a Google jelzi, hogy nem túl pontos ez a keresés így. Ez van. Már megint hülye voltam.


Hozzávalók (kb. 3 nagy adag lesz belőle)


25 dkg széles metélt tészta
10 dkg búzadara (szerintem ennél többet is lehet használni, akár a dupláját is, mert elég kevés lett a tésztán, de azért finom volt. Természetesen ekkor duplázzuk az olaj és a víz mennyiségét is.)
3 evőkanál olaj
1 csipet só
1 dl forró víz

A tésztát főzzük ki sós, olajos vízben.
A búzadarát keverjük el az olajjal.



Lassú tűzön, kevergetés mellett pirítsuk barnára. A fotón annyira nem látszik a darán történt változás, de főzés közben észrevehető az, amikor elkezd barnulni.


Közben forraljuk fel a vizet és öntsük rá a barna darára. Nekem eszembe nem jutott volna, de szerencsére a neten több receptnél is írták, hogy a víz hozzáadásakor nagy gőz fog keletkezni. És tényleg: ne hajoljunk fölé és a kezünkre is figyeljünk, nehogy a fölcsapó gőz megégesse a bőrünket! Célszerű akár konyharuhát is borítani a karunkra.
Dobjuk rá a csipet sót is és zárjuk el a tüzet. Fedő alatt várjunk pár percet, amíg a dara megszívja magát a vízzel.

Most már csak annyi dolgunk van, hogy a tésztát és a darát összekeverjük.
A darás tésztát porcukorral, esetleg lekvárral tálaljuk.

2012. március 11., vasárnap

Krumplifőzelék


Jöjjön egy újabb, egyszerű, gyors és finom főzelék, a krumplifőzelék. Mivel csak frissen szeretem a főzelékeket, Zoli pedig nem szereti a krumplifőzeléket, csak egy adagot készítettem, az alábbiak szerint.


Hozzávalók

2 db közepes krumpli
2 púpos evőkanál tejföl
1 csapott evőkanál liszt
negyed fej hagyma

bors
babérlevél
pirospaprika

A krumplit hámozzuk meg és kockázzuk fel.



A hagymát vágjuk fel apróra és kevés olajon pirítsuk meg (3-as fokozat). Tegyünk rá 2 csipet sót és kevés borsot.



Ha a hagyma már üveges, szórjuk rá pirospaprikát és a krumplit. Forgassuk meg és öntsük fel annyi vízzel, ami ellepi. Tegyük bele a babérlevelet, forraljuk fel, majd közepes lángon addig főzzük, amíg a krumpli megpuhul.




Közben készítsük el a habarást: a tejfölt keverjük el simára, adjuk hozzá a lisztet és addig keverjük, amíg csomómentes nem lesz.

Amikor a krumpli már puha, vegyünk át a levéből két három kanállal a tejfölbe és jól keverjük el, majd öntsük hozzá a főzelékhez a habarást és forraljuk fel újra.


Jó étvágyat!

2012. március 4., vasárnap

Pulyka gyros házi pitában, tzatzikivel


Igen, ezeket a pitákat ÉN készítettem!! Már régóta nézegettem ezt a receptet a neten, szemeztem vele, de mindig megfutamodtam. Egészen tegnapig. És ez lett a vége.
Mielőtt bármit is tennénk, nyissuk ki a sütőt és vegyük szemügyre a sütőrácsot. Ha koszos, amilyen a mienk is volt, indulhatunk is súrolni, mert a pitákat a rácson kell megsütni. Hozzávalók: langyos víz, dörzsi szivacs és mosogatószer. No meg izomerő.

A receptet az alábbi oldalról szedtem, szóról szóra követtem és gyönyörű pitáim lettek:



Hozzávalók

3 dl langyos víz
2 teáskanál só
2 evőkanál olíva olaj
50 dkg búzaliszt
1 teáskanál cukor
3 dkg élesztő

A hozzávalókat összeöntöttem egy nagy edénybe. A liszt tetejére öntöttem a langyos vizet és abba morzsoltam bele az élesztőt. Külön nem futottam meg, nem is vártam semmit csak elkezdtem gyúrni. Iszonyatosan ragadt szinte végig, de NE tegyünk hozzá lisztet! Küzdjünk. Vagy 10 percig dagasztottam, húztam felfelé a tésztát, úgy ahogy a fánkos posztban található videón látszik:
Amikor már kezdett sima lenni a tészta, félretettem és kb. 1 óra alatt meleg helyen (az ágyneműnkben) a duplájára kelesztettem.


A megkelt tésztát deszkára borítottam és igyekeztem 8 egyforma darabra vágni. A darabokból kis gömböcökét gyúrtam és 10 percig pihentettem őket. Nem baj, ha nem egyformák, elvégre lehet kisebb és nagyobb pitánk is.


10 perc után lisztezett felületen kinyújtottam a pitákat, kb. 3 mm vastagokra, majd ruha alatt újabb fél órát pihentettem őket.



Fél óra múlva ennyire keltek meg.

A sütőt 220 fokra előmelegítettem és betettem a pitákat, egyszerre 4 db-ot. A pitákat nem kell forgatni, ne piszkáljuk. 5-6 perc alatt sülnek készre. Ha ránézünk nyersnek tűnnek, mert semmilyen színük nem lesz, de 5 perc után kopogtassuk meg és érezni fogjuk, hogy megsültek.

Ekkorára nőttek a sütőben.
A pitákat lefagyaszthatók, így a maradékot csak zacskózni kell.

Tudom, hogy a gyroshoz nem a tzatziki illik, de én most nagyon megkívántam, ezért készítettem ezt hozzá.
A tzatzikihez receptjét az alábbi oldalról szedtem:  http://desszert.eu/tzatziki_salata%20 
Ha valaki a hagyományos öntetet szeretné elkészíteni a pita recept eredeti linkjén megtalálja a receptet hozzá.

Hozzávalók

1 nagy natúr joghurt
1 db kígyóuborka
3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál citromlé
egy csipet őrölt fehérbors

A joghurthoz hozzáadtam a fűszereket és az apróra vágott fokhagymát. A kígyóuborkát nagy lyukú reszelőn lereszeltem. 


Az uborka rengeteg levet eresztett. Facsarjuk ki az uborkát majd adjuk hozzá a joghurthoz, keverjük el és készen is vagyunk. Tegyük hűtőbe minimum egy órára, hogy az ízek összeérjenek.



És most jöhet a hús. Én az alábbi módon készítettem:
Kb. 4-5 evőkanál olivaolajhoz két gerezd fokhagymát tettem és szórtam rá görögös fűszerkeveréket. Az egészet jól elkevertem és beleszórtam 70 dkg felkockázott pulykacombot. Jól megforgattam a pácban a húst. Nem kell, hogy ellepje az olaj, csak annyi pácra van szükség, ami bevonja a húst. Tegyük félre egy órára, hogy a hús átvegye a fűszereket. 

Kicsit nagyra vágtam :)

Serpenyőbe tettem a húst és elkezdtem nagy lángon sütni. Szórtam rá kb. 3 csipet sót is. Amikor a hús már kezdett kérgesedni (fehér lett a széle) ráöntöttem egy apróra vágott paradicsomkonzerv felét és egy fej karikára vágott vöröshagymát. (Csak azért használtam konzerv paradicsomot, mert nem szeretem a téli műparadicsomokat.)


Tegyük le takarékra. Fólia alatt főztem pár percig, ami alatt óriási levet eresztetti. Addig főzzük, amíg a leve el nem fő. Én a végén már nagyon untam, ezért nagy lángon főztem, hogy végre eltűnjön a leve.


Most már csak a pitákat kell ízlés szerint zöldségekkel (saláta, uborka, paradicsom), öntettel, hússal megtölteni. Az enyém ilyen lett, nem valami jó fotó :D




Google+