Vallanom kell, de előre szólok, hogy nagy égés lesz: én egészen máig azt hittem, hogy ezt az ételt darázs tésztának hívják :D Gyerekkoromból így rémlett, ezért így is kerestem rá a receptre. Erre mi történik: a Google jelzi, hogy nem túl pontos ez a keresés így. Ez van. Már megint hülye voltam.
Hozzávalók (kb. 3 nagy adag lesz belőle)
25 dkg széles metélt tészta
10 dkg búzadara (szerintem ennél többet is lehet használni, akár a dupláját is, mert elég kevés lett a tésztán, de azért finom volt. Természetesen ekkor duplázzuk az olaj és a víz mennyiségét is.)
3 evőkanál olaj
1 csipet só
1 dl forró víz
A tésztát főzzük ki sós, olajos vízben.
A búzadarát keverjük el az olajjal.
Lassú tűzön, kevergetés mellett pirítsuk barnára. A fotón annyira nem látszik a darán történt változás, de főzés közben észrevehető az, amikor elkezd barnulni.
Közben forraljuk fel a vizet és öntsük rá a barna darára. Nekem eszembe nem jutott volna, de szerencsére a neten több receptnél is írták, hogy a víz hozzáadásakor nagy gőz fog keletkezni. És tényleg: ne hajoljunk fölé és a kezünkre is figyeljünk, nehogy a fölcsapó gőz megégesse a bőrünket! Célszerű akár konyharuhát is borítani a karunkra.
Dobjuk rá a csipet sót is és zárjuk el a tüzet. Fedő alatt várjunk pár percet, amíg a dara megszívja magát a vízzel.
A darás tésztát porcukorral, esetleg lekvárral tálaljuk.
Én is próbálkoztam már vele, de csomós lett a dara. Ezt hogy lehet elkerülni?
VálaszTörlésEgyébként Debrecenben nemhogy darázs, de darás tésztaként sem ismerik, mert itt grízes (vagy ízes-grízes) tészta a böcsületes neve. Egyszer egyetemista koromban a kollégiumban, amikor meséltem, mit főztem aznap (persze akkor is csomós lett), egyedül egy mosonmagyaróvári ismerős értette, hogy miről beszélek :-)
Nem tudom, hogyan lehet elkerülni : ( Amikor megpirult a dara, akkor forrásban lévő vízzel öntöttem fel, lezártam alatta a tűzhelyt, és rögtön fedőt raktam rá. Kb. 5 perc volt szerintem, amíg állni hagytam, addig nem is piszkáltam.
TörlésAkkor ez egy olyan étel, mint a tócsi, nemrég tudtam meg, hogy azt macoknak is hívják :)
Darázs tészta??? Erre jobb, ha nem is mondok semmit:)
VálaszTörlésNa köszi :D
TörlésMiért? Én tizenéves koromig azt hittem, hogy darázs tészta.
VálaszTörlésKöszönöm, legalább nem vagyok egyedül : )
TörlésHát, Vali már elmúlt tizenx...:)
VálaszTörlésDe a konyhai létemet csak most kezdtem, nemrég. És mivel darázsnak hittem, azt sem tudtam hogy darából van :D
Törlés(Csak, hogy tovább rontsam a helyzetemet.)