Vali már a blog indulása után nem sokkal elkezdett arról győzködni, hogy írjak egyszer én is egy posztot. Eleinte húzódoztam, de amióta kiderült, hogy már a vendégbloggerek tiszteletdíjára is adott a keret, nem kérettem magam sokáig.
Az én egyszerű, ámde a tapasztalatok szerint igen népszerű receptem a csirke karaage. A karaage tipikus japán kocsmai étel, arra találták ki, hogy egyrészt kiválóan csússzon rá a csapolt Kirin vagy Asahi, esetleg bármilyen más típusú sör, másrészt az alkoholt legendásan rosszul bíró japán hivatalnokok gyomrát kibélelve valahogy megmentse őket hazafelé menet a metróállomáson való látványos és színes rosszulléttől. Ennek megfelelően a karaage nem képzelhető el egy egészségközpontú diéta fő alkotóelemeként, viszont erőteljes ízeivel és könnyű és gyors elkészíthetőségével remek vendégváró- vagy partyétel.
Karaage rengeteg dologból készíthető, de messze a legismertebb és legnépszerűbb verziója a csirke karaage. Közös vonásuk, hogy szójaszósz, gyömbér és fokhagyma keverékébe pácolt, majd bundázott akármit bő olajban kisütünk, amivel el is mondtam a receptet a profik számára. A továbbiakban csak ezt fogom részletezni, remélem, hogy a blog szellemiségéhez méltó módon.
Az alapanyaglista a lehető legrövidebb, a tojásrántottáéval összemérhető nagyságrendű. A színrelépés sorrendjében szükségünk van hozzá csirkehúsra, gyömbérre, fokhagymára, szójaszószra és kukoricakeményítőre, valamint olajra a kisütéshez.
A csirkehús fajtájáról annyit szeretnék mondani, hogy mivel jóízű, kívül ropogós, belül pedig szaftos étel elkészítése a célunk, nem pedig egy rántott fűrészipari mellékterméké, ezért a csirkemell számomra elképzelhetetlen. Az ideális a csirke felsőcomb, és ha egyszerűbbé akarjuk tenni saját életünket, akkor filézettet veszünk. Aztán otthon gondosan kivagdossuk belőle a benne maradt csontszilánkokat és porcdarabokat – de legalább a nehezét már elvégezték helyettünk.
A fenti képen 70 dkg csirkecombfilé látható, ez mondjuk három embernek elég (vagy két éhesnek). Nem vacakoltam, elhasználtam hozzá az egy fej fokhagymát és a gyömbér kb. 4/5-ét, így lesz sörkorcsolyához méltóan tartalmas íze. A kukoricalisztből a képen látható mennyiség bő kétszeresére volt szükség, a szójaszósznak kb. a negyede fogyott csak el.
Kezdetnek felvágjuk a csirkét a szabvány 2-3 cm-szer 2-3 cm-es darabokra, és megpucoljuk a fokhagymát és a gyömbért.
A fokhagyma persze maradék nélkül átmegy a reszelőn, de aki még nem reszelt gyömbért az ne lepődjön meg azon, hogy a kezében marad valami, ami leginkább a lefolyóból kiszedett hajcsomóra emlékeztet, csak gyömbérillatú és -színű. Nos, erre nincs szükségünk, kidobhatjuk. Ezek után szójaszószt öntünk a tálba – annyit, amennyi majdnem ellepi a húst –, és az egészet jól összeforgatjuk, hogy az alábbi bizarr külsőt kapjuk (a bizarr külső még a továbbiakban is megmarad, nem kell megijedni tőle, ha elkészült, sokkal konszolidáltabban fog kinézni).
Ha vendégeket várunk, idáig akár előző este is eljuthatunk, mivel most a hűtőbe tesszük az egészet legalább félórára, de ideális esetben legalább két órára, vagy akár egy egész éjszakára is. Miután kivettük, már csak kukoricakeményítőbe kell forgatnunk, és kisütnünk, de ne rohanjunk ennyire… A pácolt húsdarabkák kukoricakeményítővel való bevonását intézhetjük egyenként is, amennyiben rendelkezésünkre áll olcsó, képzetlen munkaerő feketén. Ha nem vagyunk ilyen szerencsések, akkor maradjunk a zacskós módszernél, amihez először is fogunk egy nejlonzacskót, amelyről, a mulatságos baleseteket elkerülendő, 100%-ig meg vagyunk győződve, hogy nem lyukas. Ebbe beledobáljuk a húst (a fel nem szívott páclét nem, csak a húsdarabokat), melléöntünk elég sok kukoricakeményítőt (kezdetben mondjuk a 70 dkg húshoz 1,5 dl-t, de ez valószínűleg nem lesz elég, majd kipótoljuk).
Összefogjuk a zacskó száját, és addig rázzuk, amíg be nem vonja a keményítő a húst. Valami ilyet kell kapnunk (mondtam, bizarr). A keményítő akár kicsivel több is lehet rajta.
És most már a célegyenesben vagyunk: eddigi munkánk eredményét bő, forró olajban kisütjük.
Arra vigyázzunk, hogy ha a fenti, zacskós módszert választottuk, valószínűleg az összes húsdarabka egyetlen tömbbe állt össze. Ezt semmiképpen nem szeretnénk egybe kisütni, tehát az olajba már szétszedve dobáljuk bele. Akkor jó, ha a bundája aranyszínű, ropogós, a belseje pedig átsült, de nem száradt ki. Ezt persze egy áldozat kihalászásával és félbevágásával tudjuk a legkönnyebben ellenőrizni.
A kisült húsokat érdemes nedvszívó papírra kiszedni (Szilvia!), hogy megszabaduljunk a fölösleges olajtól. Köretnek szerintem bármi megy hozzá, de a legjobb valamilyen saláta. Mi most japán krumplisalátával ettük. Aki szereti a csípőset, az mindenképpen próbálja meg Tabasco szósszal, vagy valami sűrűbb chipotle szósszal. A sört pedig semmiképpen ne felejtsük el! Jó étvágyat!
