2012. február 20., hétfő

Szalagos fánk



Hétvégén otthon jártam és fánkot ettem. Hetet. Meg egy kicsit. Ugyanis meglepő könnyedséggel sikerült rávennem anyut, hogy süssön nekem fánkot, elvégre farsangi időszak van és ilyenkor azt kell enni. Alapos dokumentálásba kezdtem a konyhában, így még videó is született a dagasztásról.
Volt nagy izgalom is, mivel anyu kikötötte, hogy csak akkor engedi megjelentetni a posztot, ha szalagosra sikerül a fánk. Így toporogva vártam a lábos mellett, hogy lesz-e szalag vagy sem, de szerencsére már az első adagnál akkora szalag lett a fánkon, hogy fotóra kívánkozott. No meg a bendőmbe, sok lekvárral.


Hozzávalók (kb. 30 db)

0,5 kg búzaliszt
0,5 l tej
2,5 dkg élesztő
2 teáskanál cukor
1 teáskanál só
2 tojás sárgája
étolaj a kisütéshez
baracklekvár és porcukor a tálaláshoz

A tejet langyosítsuk meg, majd a feléhez adjuk hozzá a cukrot és kis darabokra törve az élesztőt. Tegyük félre és várjunk addig, amíg az élesztő fel nem jön a pohár tetejére. Ekkor így néz ki:



A többi hozzávalót tegyük egy nagy tálba. A tojásoknak csak a sárgája kell. Ha az élesztő már szépen feljött, adjuk hozzá a liszthez és kezdjük el dagasztani. A maradék tejet fokozatosan adjuk a tésztához, mert előfordulhat, hogy nem lesz szükség mindre.
A recept szerint a fánk tésztájának kicsit hígabbnak kell lennie a nokedli tésztájánál: előnyben azok, akik készítettek már nokedlit (én még soha).
A dagasztás kb. 10-15 percig is eltart. Jöjjön egy videó arról, milyen mozdulatokkal dolgozzunk (a tésztát felfelé kell húzni):


Jó puha, ragacsos tészta legyen a végeredmény, ez a lényeg. Ilyen lett látványra, mikor összeállt.



Ha kész a tészta, takarjuk le és meleg helyen kelesszük a duplájára. Vigyázzunk rá, ne legyen huzatos helyen, bugyoláljuk be akár pokróccal! Amikor megkelt a tészta, öntsük ki a deszkára. Akkor jó, ha így válik el az edénytől:


A deszkán már ne gyúrjuk újra a tésztát, csak a sodrófával egyengessük el jó egy ujjnyi magasra. Fogjuk a szaggatót, és szaggassuk ki a fánkokat.


Jöhet egy újabb pihentetés, kb. fél órán keresztül a deszkán.

Nagypapám is izgul, mi lesz ebből.
Egy kisebb, magas falú lábosban tegyük fel az olajat melegedni. A fánk kisütéséhez sok olajra van szükség, mivel a tészta nem érheti el a lábos alját! A fánkoknak mindig úszniuk kell sütés közben, így kb. 3 cm magasan kell az olajat a lábosba öntenünk. Olyan lábost válasszunk, amihez van fedőnk, mert a fánkok első felét mindig fedő alatt kell sütni. A lábos azért legyen kicsi, mert így nem kell a 3 cm olaj eléréséhez 1 liter olajat ellocsolnunk. Amit még tudnunk kell: sütés közben megnőnek a fánkok,ezért ne zsúfoljuk tele a lábost. (Az olajat használat után szűrjük le, egyáltalán nem lesz koszos, az alján lesz egy kis liszt, de ezt leszámítva alkalmas lesz újrafelhasználásra.)


Ha már forró az olaj, tegyük bele a fánkokat.


Akkor elég meleg az olaj, ha a fánk körül levegőbuborékok jönnek fel. Először csak egyet tegyünk bele, hogy lássuk tényleg átmelegedett-e az olaj. Ha igen, mehet bele a  többi is. Fedő alatt süssük. Ne csámborogjunk el a tűzhelytől kb. 1,5 perc alatt meg is sül, és már fordíthatjuk is.



A második oldalt már nem kell fedő alatt sütni. Ha szép barnára sült, szedjük ki és szórjuk meg porcukorral. A lángot folyamatosan állítgassuk, hol magasabbra, hol alacsonyabbra, attól függően, mikor mennyire sül.

Szalag szalag hátán.

A fánkot baracklekvárral és porcukorral tálaljuk.
És egy kis falusi idill, nővérkémnek.


16 megjegyzés:

  1. Sparheltka! Meg a fa, amit Nagyapó vízszintes hóesésben hordatott át velem az ólból a kamrába;)
    Felháborító ez a cikk, finom forró fánkra vágyom sárgabaracklekvárral...

    VálaszTörlés
  2. Milyen szép alakja van ennek a fánknak. Én simán leveses kanállal kiszedem a tálból a tésztát és úgy dobom be a forró olajba. Elég kreténül néznek ki, de ehetőek.

    VálaszTörlés
  3. Ne emlegesd a fát: szerintem nagyapó már készül a következő rendelésre. Hét közben pedig úgy érezte, hogy nincs elég gyújtós, ezért nekiállt és hasogatott vagy két hétre valót : D

    Finom is volt :) Egyszer megpróbálhatjuk reprodukálni együtt, mert egymagamnak nem fogok nekiállni.

    Akkor a tiednek inkább tojás alakja lesz, nem?

    VálaszTörlés
  4. Olyan görcsös tojás alakú lesz.

    Ha lesz fahordás, akkor jövök irányítani a munkát. Várandósan úgysem hordhatok fát, de a munkát kiosztom, felügyelek és lelkesítek.

    VálaszTörlés
  5. Rendben, úgy hallottam fairányítási képességeid igen elismerésre méltóak! Apu azóta is emlegeti.

    VálaszTörlés
  6. Most szavazták le a fánk készítési ötletemet, én nem akarok itt élni! :(
    Sparheltet akarok, sajátot és fánkot gyártani doszt! :)

    VálaszTörlés
  7. Vegyetek Zsófival közösen sparheltet, és süssetek nekem fánkot : )

    VálaszTörlés
  8. én is sütöttem 2 hete - nem lett ilyen szép, de finom volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy is az íz a fontosabb, nem a látvány : ) (Azért elárulom, hogy nekünk sem lett mind ennyire szép :)

      Törlés
  9. Akkor ne mond el apukádnak, hogy én fogom irányítani a fahordást, mert a végén még nem jön el és egy emberrel kevesebbet terrorizálhatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ok, nem árulom el neki, én se szeretném, hogy mínusz két munkás kéz legyen :D

      Törlés
  10. Már bocsika, de Anikónak nem elsősorban az irányítási képességeitől volt oda apu (bár hajcsárkodott rendesen:)), hanem attól, hogy szédületes tempóban hordta a fát. Ha a hajcsárkodás marad csak, apu biztos nem fogja olyan jó szívvel emlegetni;)

    VálaszTörlés
  11. Megpróbálom elkészíteni, most kel, de nem merem megnézni.

    VálaszTörlés
  12. Elkészítettem, finom lett, meg volt olyan fánk, amin rajta volt a szalag, de a fánkok alakja nagyon kretén lett. Lehet, hogy kevés lisztet tettem bele és túl lágy lett és össze-vissza nyúlott.

    VálaszTörlés
  13. Most kéne okosat mondanom, igaz :) ? A mi tésztánk is amúgy elég lágy lett, de azért ha kézbe vettük a fánkokat, sütés előtt, nem kezdtek el nyúlni. Szóval lehet, hogy tényleg az volt a gond, hogy kicsit kevés volt a liszt.

    VálaszTörlés

Google+