2012. május 26., szombat

Képviselőfánk


Évek óta nem ettem képviselőfánkot, mert ezt nálunk mindig a nagyi sütötte. Sosem mertem vele próbálkozni, mert mindig azt gondoltam, hogy ez egy olyan sütemény, amit az ember csak akkor tud elkészíteni, ha már betöltötte minimum a hatvanat. Ehhez képest múlt hétvégére közös süteménykészítésre voltam hivatalos, ahol pont a képviselőfánk volt a menü. Sajnos nem tudtam elmenni (sürgős parkettázás volt helyette), de fájó hiányom ellenére is elkészült a sütemény. Mivel barátnőm is első alkalommal készítette és sikerrel járt, én is felbátorodtam, és megsütöttem a sajátjaimat.
(A recept Horváth Ilona: Szakácskönyv c. alapművéből való.)

Hozzávalók

20 dkg liszt
10 dkg zsír (igen, jól olvassa mindenki)
5 egész tojás
2 dl víz
csipet só

Egy magasabb falú fazékban tegyük fel a két dl vizet a tűzhelyre. Adjuk hozzá a csipet sót és a zsírt (szoba-hőmérsékletű legyen a zsír, hogy gyorsan elolvadjon a vízben).


Amikor felforr a víz öntsük bele az összes lisztet egyszerre. Egy fakanállal addig keverjük, amíg össze nem áll a tészta (ez pár perc). Saját tapasztalat: nekünk villanytűzhelyünk van, amit ugye hiába kapcsolok alacsonyabb fokozatra, mert a lap lassan hűl ki. Ennek köszönhetően kicsit nálam lekapott a liszt a lábos alján, vagyis szerintem rögtön vegyók le a lángról a lábost, nehogy leégjen a tészta.

Nagyon életlen, de gyorsan kellett cselekednem.
A tojásokat egyenként kell a még meleg tésztához keverni. Amikor elkezdjük hozzákeverni a tojást a tészta rögtön szét fog esni darabjaira:


Ne adjuk fel, keverjük kitartóan, mert egyszer csak újra össze fog állni:


Ismételjük meg addig, amíg mind az öt tojás bele nem kerül a tésztába.

Vegyünk egy tepsit, kenjük ki a zsírral és kis gombóckákat formázzunk rá a tésztából. Az eredeti recept szerint dió nagyságú adagokat tegyünk a tepsibe. Nekem ez nagyon kicsinek tűnt így én kb. két nagy diónyi tésztát használtam egy gombóchoz. Nem formázgattam kézzel, csak simán pakoltam kanállal a halmokat. A tetejét sem kell elsimogatni. Összesen ennyi lett belőle:


Sütés előtt a képviselőfánkoknak egy órát kell pihenniük. Ezt követően 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig süssük. Ez alatt TILOS kinyitni a sütő ajtaját! "15-20 percnyi sütés után még 5 percig csendesebb tűznél, ropogósra sütjük." Ez idézet az eredeti receptből. Ehhez képest én 170 fokon sütöttem még 15 percet, de nem barnultak szép ropogósra, így visszaraktam 190 fokra és légkeverésre, aminek köszönhetően 5 perc alatt tényleg ropogós lett. Biztos sütőfüggő az, hogy kinél hogy pirul.
(Legközelebb negyed óra után én már csak simán légkeverésre teszem és 5-7 perc múlva kiszedem.)



Töltelék

Hát ez nagy szégyen lesz, de nem volt itthon már elég tojás az eredeti krémhez, így pudingot főztem hozzá. Azzal viszont nagyon nem finom. Másnap Tündi barátnőm javasolta, hogy használjam a Dr.-os porcuccok közül a Házi krémes port, mert ahhoz csak tejet kell adni és 3 percig habverővel verni. Mivel aznap viszonylag későn értem csak haza, ideálisnak tűnt ez a megoldás. Végül nem csalódtam, gyorsan megvolt, hűteni sem kellett és ízre sem volt rossz. Azt viszont nem szeretném tudni, hogy mi volt valójában a zacskóban...

Legközelebb biztos megpróbálkozom majd az eredeti krémmel, ami így készül:
"Hozzávalók a vaníliakrémhez: 5 tojás, 6 dl tej, 10 dkg liszt, 15 dkg cukor, 1 rúd vanília vagy egy vaníliás cukor.
A tojásfehérjéket habüstben a cukor kétharmadával gőz felett kemény habbá verjük, majd félretesszük. A tej 2/3 részét forrni tesszük a vaníliával. A tojássárgákat elkeverjük a megmaradt cukorral, a megmaradt hideg tejjel, a liszttel, hozzáadjuk a forró tejet és a tűzhelynél addig főzzük folytonos keverés mellett, amíg olyan sűrű nem lett, hogy a lábas aljától elválik. Levéve a tűzről, amíg forró, hozzáadagoljuk részletekben, könnyedén a tojáshabot." (Horváth Ilona: Szakácskönyv)

Hát, elsőre az én megoldásom sokkal egyszerűbbnek tűnik :)
A megöltött példány amúgy ilyen lett:


8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. 1 rúd nemsokára javítom :) Vali

      Törlés
  2. De a parkettázás nagyon szép lett!!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akárcsak a képviselő fánkok : )
      Amúgy nem küldtél még fotót!

      Törlés
  3. nem szégyen a puding... a keresztmamám mindig úgy csinálja, hogy vaníliapudingot összekever felvert tejszínhabbal, állítom, hogy ennél nincs finomabb, de az arányokat nem tudom, ha érdekel, megkérdezem :) (Nóri)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűű, ez jól hangzik, kipróbálásra ítélem! Pont olyan, jól, mint a csokikrém, amit küldtél :) Krémes hét vár a blogra :)

      Törlés
  4. joooooooooooooooo

    VálaszTörlés

Google+