2012. augusztus 26., vasárnap

Pudingos pohár


Már egy hete elhatároztam, hogy végre felbontom az egyik rumos meggy befőttemet, amit még júniusban tettem el (Rumos vagy konyakos meggy elrakása). Ez volt az első próbálkozásom, jelentem felemás sikerrel. Az íze nagyon finom lett, vagyis az arányok jók voltak, de sajnos az egyik üveg - igen, természetesen a nagyobb, felforrt (kis túlzással, mintha egy szénsavas üdítőt felráztak volna). Nem tudom mi lehetett a hiba, egyelőre arra tippelek, hogy rosszul zártam rá a fedőt.
No de, a másik üveg nagyon finom lett, így fel is használtam egy keveset belőle, az alábbiak szerint (gyerekkoromban rengetegszer csináltunk ilyet):

Főztem egy csomag vaníliás pudingot (csak simán a csomagolás szerint készítettem el).

Egy kanál pudingot tettem a pohár aljára, abba beleállítottam egy kettétört piskótakekszet (használhatunk háztartási kekszet is), majd szórtam rá egy kevés rumos meggyet és diót.


Ezt követően befedtem pudinggal, majd jöhetett újra a piskóta-meggy-dió trió. Addig rétegeztem így, amíg meg nem telt a pohár.
Négy-öt óra hűtés után fogyasztható.


2012. augusztus 23., csütörtök

Csokoládé fagylalt


Ebben a kánikulában itt az ideje egy újabb fagyinak! Jöhet is a csokifagyi!

Hozzávalók

1 tábla magas kakaótartalmú étcsokoládé
1 dl tej
2 dl tejszín
1 kis pohár natúr joghurt
5 dkg cukor (ha édesebben szeretjük, cukrozzunk után)

A csokoládét daraboljuk fel, szórjuk rá a cukrot, majd lassú tűzön olvasszuk fel.


Ha a cukor elolvadt a csokiban, öntsük hozzá a tejszínt is. Jól keverjük el, majd zárjuk le a tüzet.


A még meleg masszába keverjük bele a maradék hozzávalókat, a tejet és a joghurtot, majd hagyjuk kihűlni.

Akinek nincs fagyigépe, az végzett is. A masszát tegye bele egy dobozba és mehet is a fagyasztóba. 15 percenként egy alapos keverés rajta (azt nem írják sehol, hogy hányszor, szerintem addig kell csinálni, amíg a kívánt állagot el nem éri), és készen vagyunk.

Aki géppel dolgozik tovább, az öntse egy kancsóba a masszát (így könnyű lesz majd beleönteni a gépbe) és tegye pár órára a hűtőbe.



Állítsuk össze a gépet, öntsük bele a fagyit a már működő gépbe, és elkészítés után már fogyaszthatjuk is.


A házi fagyi állaga sosem lesz olyan, mint a boltié (keményebb lesz), ezért felhasználás előtt érdemes kicsit szobahőmérsékleten tartani, hogy könnyebben adagolható legyen.

2012. augusztus 20., hétfő

Sült pulykacomb krumplival sütve


Hétvégén lakást festettünk, így csak egy gyors ebédre volt időnk. Zoli találta ki az alábbi ételt: mindent össze kell szórni egy nagy tepsibe és megsütni. Az ilyen receptek a kedvenceim.

Hozzávalók

80 dkg filézett pulykacomb
krumpli (Zoli nem tudja mennyi, kb. 80 dkg-ot mondott)
2 nagy fej vöröshagyma
baconkocka
5-6 gerezd fokhagyma

bors
majoránna
reszelt sajt a tetejére

Készítsük elő a hozzávalókat: a húst mossuk meg és vágjuk kisebb darabokra. Ne túl kicsikre, mert akkor nagyon össze fog sülni.
A krumplit hámozzuk meg és karikázzuk fel. A hagymát és fokhagymát pucoljuk meg, és szintén karikázzuk fel. Kezdhetjük is az összeállítást.

A hagymát és a bacon kockát szórjuk egy tepsi aljára.


Most szórjuk rá a krumplit is.


A krumplira mehet az őrölt bors és a majoránna, majd a tetejére a hús és a fokhagyma. A húsra szórhatjuk a sót.


200 fokos sütőben 1 órán át süssük fólia alatt (hőfokilag mindenki igazodjon a saját sütőjéhez, mert előfordulhat, hogy másnál ez a hőfok túl sok), majd fólia nélkül további 30 percet. Az utolsó 10 percben szórjuk rá a reszelt sajtot és pirítsuk rá azt is. 

2012. augusztus 9., csütörtök

Citromfagylalt



(Először is, a fotóért én kérek elnézést! A következő szervírozáskor készítek sokkal jobbat, díszesebbet!)
Jöjjön a következő fagylalt, a citromos. Ez újfent nagyon egyszerű, mindent csak össze kell kutyulni és készen is vagyunk. Az összes általam talált recept 2-3 citrom levét és reszelt héját írja. Elsőre én két citrom levét adtam hozzá, de nagyon tömény lett. Szerintem elegendő egy citrom is hozzá, de mindenki döntse el ezt az összeállításkor. Szóval tessék kóstolni!

Hozzávalók

1-2 citrom leve és reszelt héja
1 dl habtejszín (nekem a tetra pakkos vált be)
1 dl magas zsírtartalmú tej
10 dkg cukor

Az elkészítéskor elbambultam és egyetlen fotót sem lőttem, így mondhatjuk, hogy ez nem egy fotós poszt lett.
A hozzávalókat egyszerűen keverjük el. A tejszínt én felvertem, de ahogy az eperfagyinál, itt is fölösleges volt, mert a végeredmény teljesen folyós massza lett.

Akinek nincs fagyigépe, az végzett is. A masszát tegye bele egy dobozba és mehet is a fagyasztóba. 15 percenként egy alapos keverés rajta (azt nem írják sehol, hogy hányszor, szerintem addig kell csinálni, amíg a kívánt állagot el nem éri) és készen vagyunk.

Aki géppel dolgozik tovább, az öntse kancsóba a masszát (így könnyű lesz majd beleönteni a gépbe) és tegye pár órára a hűtőbe.

Állítsuk össze a gépet, öntsük bele a fagyit a már működő gépbe. Elkészítés után már fogyaszthatjuk is. A maradékot én dobozban tárolom a fagyasztóban. Ez lett az egyetlen olyan fagyim (eddig hármat csináltam), ami nem fagyott kőkeményre az éjszaka során, de hogy ez miért nem történt meg, azt még nem tudom. : )
Ha mégis keményre fagyna, akkor fogyasztás előtt negyed órával vegyük ki a fagyasztóból, hogy kicsit ki tudjon olvadni.

2012. augusztus 4., szombat

Eperfagylalt


A fagylalt nálam most az új őrület. A dagasztógéphez lehet venni kiegészítőnek fagylaltgépet is, amiről már az elején tudtam, hogy muszáj beszereznem! Ugyan még csak kétféle fagyit készítettem vele, de már most nagy a szerelem. 
Tudom, hogy már messze nincs eperszezon, de hátha más is csinált úgy, mint én, és tett el fagyasztóba epret, amiből most csinálhat eperfagyit. : ) 
Ígérem, hogy a többi fagylaltrecept a szezonális gyümölcsökhöz fog igazodni, vagy nem gyümölcsfagyi lesz.

A recept elkészíthető fagylaltgép nélkül is. Ilyenkor az összekevert masszát egyszerűen tegyük be a fagyasztóba és 15 percenként keverjünk át.

Aki géppel csinálja, annak pár jó tanács:
  • olvassa el a tájékoztatót, mert nagyon hasznos!
  • a gépet a leírásnak megfelelő ideig tartsuk a fagyasztóban használat előtt
  • az összeállított masszát jól lehűtve tegyük csak bele a gépbe. Akár már az elkészítés előtt egy nappal is be lehet keverni a fagylaltot.
  • a masszát már működő gépbe kell folyamatosan önteni, ezzel el lehet kerülni azt, hogy a fagyi rögtön ráfagyjon a gép oldalára.
  • a mi gépünk 30 percet írt elkészülési időnek, de kb. 10 perc után már jelezte is, hogy készen van. Gyorsan beletettem egy másik, már kikevert adagot is, hátha azzal még megbirkózik, de ahhoz sajnos már nem volt elég hideg a gép, így a citromfagyit már én is kevergetéssel oldottam meg. (A következő fagyi a blogon a citrom lesz.)

Hozzávalók

25 dkg eper
7 dkg cukor
1 dl habtejszín
1 dl magas zsírtartalmú tej
fél citrom leve

Az epret kiolvasztottam, összeturmixoltam és elkevertem benne a citrom levét és a cukrot.

Kicsit vérengzősnek hat, de nem öltem meg senkit.
Pár receptnél olvastam olyat, hogy a tejszínt fel kell verni, de sokan csak simán, folyékony állapotban adják a többi összetevőhöz. Én végül a felverés mellett döntöttem, de amikor hozzáadtam az eperhez, összeesett az egész, szóval nem tudom, hogy volt-e ennek bármi értelme.

Nem túl gusztusos.
Akinek nincs fagyigépe, az végzett is. A masszát tegye bele egy dobozba és mehet is a fagyasztóba. 15 percenként egy alapos keverés rajta (azt nem írják sehol, hogy hányszor, szerintem addig kell csinálni, amíg a kívánt állagot el nem éri), és készen vagyunk.

Aki géppel dolgozik tovább, az öntse egy kancsóba a masszát (így könnyű lesz majd beleönteni a gépbe) és tegye pár órára a hűtőbe.

Állítsuk össze a gépet, öntsük bele a fagyit a már működő gépbe, és elkészítés után már fogyaszthatjuk is.

A házi fagyi állaga sosem lesz olyan, mint a boltié (keményebb lesz), ezért felhasználás előtt érdemes kicsit szobahőmérsékleten tartani, hogy könnyebben adagolható legyen.
Cserébe viszont azt teszünk bele, amit csak akarunk!

2012. augusztus 3., péntek

Mediterrán összefoglaló


Jöjjön egy kis ízelítő az ételekről, amiket ettünk és a fűszernövényekről, növényekről, amikből hoztunk : )

A mediterrán területeken az a legjobb, hogy fűszernövényekbe botlik az ember minden sarkon. Persze, tudom, hogy nem szép dolog haza is hozni belőlük, de mentségünkre legyen mondva, hogy mindegyikből csak kis darabot vágtunk le. Hazaszállításkor nem reklámoztuk a határon egyik növényt sem, de szerencsére nem pakoltattak ki minket.

Babérlevél


Kerülgettük a bokrot jó pár napig, levettünk egy-egy levelet, félbetörtük, hogy erősebb illata legyen, és így próbáltuk meg beazonosítani, hogy tényleg babér-e az a babér. Végül úgy döntöttünk, hogy az. Mivel nálunk viszonylag kevés fogy belőle, ezért én csak pár levelet tartalmazó hajtást vágtam le. Sajnos a szárításáról nem sokat találtam a neten, vagy csak nem kerestem kitartóan, így én a lakásban hagytam az asztalon. Simán száradni kezdett, nem fonnyad, csak láthatóan veszít a víztartalmából.
Hoztunk egy hajtást további nevelés céljából is, ez egyelőre egy tejfölös pohárba van, gyökérnövesztés céljából.

Rozmaring

Ezt csak privát kertekben találtunk, így erről lopni nem akartunk, az még sem lett volna túl szép dolog. Viszont lelkesen tapogattuk mindenhol, mert nagyon finom, intenzív illata van. Aki esetleg próbálkozna saját példánnyal, annak jó hír, hogy mindenhol cserépben láttuk, így elvileg ennek nincs akadálya.


Füge

Fügefa kb. minden kertben, minden gazdátlan telken van, így könnyű hozzá jutni. Még éretlenek voltak (zöldek), így  nem is szedtünk belőlük kóstolónak sem. Akkor jó, ha sötét lilás színe van. Ha utószezonban megyünk, akkor bátran legelhetünk belőle úton-útfélen.




És egy kis szobanövénynek való, a leander

Tavalyról már hoztunk egy hajtást, (ami idén nyáron őrületes növekedésnek indult), de idén újabb hajtással gazdagodtunk. A lényeg mindig az, hogy ne fás, hanem zöld hajtást vágjunk le a növényről (a fás nem gyökerezett meg). Ha már szép gyökere van, ültessük el. Az első télen tartsuk a lakásban, majd tavasszal, ha már nincs fagy, mehet is az erkélyre. Szereti a sok napfényt, és a vizet. Könnyen tetvesedik, de tetűirtóval ez könnyen is orvosolható.

Az első nevelésünk, vagyis inkább Zolié.
A növénylopáson kívül finom ételeket is ettünk. Sajnos csak párról van fotó, mivel mindig akkor jutott eszembe fotózni, mikor elégedetten és jóllakottan hátradőltem.

Pizza

A horvát pizza finom, a tésztája vékony, a feltét mennyisége pedig se nem sok, se nem kevés. Az egyik kedvencem ez a friss ruccolával és reszelt feta sajttal megszórt verzió volt. Különösen a feta sajt tetszett így, mivel töményen kevésbé szeretem, de ezt nekem találták ki.




Ettünk halat is, ez volt az egyik verzió:




A másik nagy kedvenc a kis cappucino volt:




No meg persze fagyi, töménytelen mennyiségben, de erről egy fotó sem készült. Helyette viszont jön a következő poszt a hétvégén: saját, házi készítésű fagyi, már ha sikerül elkészíteni : )
(Egyelőre a bevásárlást sem sikerült egy körben abszolválnom, pedig esküszöm, hogy elolvastam a receptet.)

Google+