2012. augusztus 26., vasárnap

Pudingos pohár


Már egy hete elhatároztam, hogy végre felbontom az egyik rumos meggy befőttemet, amit még júniusban tettem el (Rumos vagy konyakos meggy elrakása). Ez volt az első próbálkozásom, jelentem felemás sikerrel. Az íze nagyon finom lett, vagyis az arányok jók voltak, de sajnos az egyik üveg - igen, természetesen a nagyobb, felforrt (kis túlzással, mintha egy szénsavas üdítőt felráztak volna). Nem tudom mi lehetett a hiba, egyelőre arra tippelek, hogy rosszul zártam rá a fedőt.
No de, a másik üveg nagyon finom lett, így fel is használtam egy keveset belőle, az alábbiak szerint (gyerekkoromban rengetegszer csináltunk ilyet):

Főztem egy csomag vaníliás pudingot (csak simán a csomagolás szerint készítettem el).

Egy kanál pudingot tettem a pohár aljára, abba beleállítottam egy kettétört piskótakekszet (használhatunk háztartási kekszet is), majd szórtam rá egy kevés rumos meggyet és diót.


Ezt követően befedtem pudinggal, majd jöhetett újra a piskóta-meggy-dió trió. Addig rétegeztem így, amíg meg nem telt a pohár.
Négy-öt óra hűtés után fogyasztható.


9 megjegyzés:

  1. Gondolom nem fogyott el mind, és ezért hétfőn hozol.

    VálaszTörlés
  2. Valéria, még egy ilyen, és törlöm magam a rendszeres olvasóid közül. Mostan akarnék leadni tizenkét kilót!!!!
    Más: a meggy esetleg azért romolhatott meg, mert nem zárt tökéletesen a fedő, ilyen szokott akkor lenni pl., ha valamikor korábban kés segítségével bontotta fel valaki az üveget (bocs a gyanúsítgatásért, én szoktam ilyet tenni végső elkeseredésemben). Talán ha legközelebb celofánt is teszel a fedő alá, nem jársz így, de ez csak egy tipp, felelősséget nem vállalok :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat, bocsánat!!!
      Uh, telibe talált a gyanúsítgatás, én mindig így bontom ki a befőtteket. Most készülök lecsót eltenni, de akkor beszerzek celofánt is, mert tuti, hogy minden tetőm átesett már késelésen. Köszi a tippet!!
      Még maradj olvasó, legközelebb lecsót teszek el, az nem hizlal (bár utána jön majd egy újabb fagyi.)

      Törlés
  3. Norbi ápdét egyes szaharinfagyi jöhet, akkor továbbra is olvasni foglak :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pfuj, ez nem hangzik túl étvágygerjesztőnek :)
      Amúgy mokkafagyi jött volna, de valahogy nem lett az igazi. Ki kell próbálnom egy másik receptet hozzá, így megmenekültél. Egyelőre ;)

      Törlés
  4. Ez rohadt jól néz ki.
    Ne aggódj, nekem is megromlott négy üveg baracklekvárom, mert nem zártam le normálisan a tetejét és azért vettem csak észre a dolgot, mert már napok óta sistergést hallatszott a kamrából.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor te tényleg rosszabbul jártál, mint én. A lecsónál majd megpróbálok ügyesebb lenni, vagy Zolit kérem meg, hogy izomból csavarja be őket.

      Törlés
    2. Azóta nálunk is Józsi megcsavar mindent még egyszer.

      Törlés

Google+