2014. július 1., kedd

Tejszínes barackleves


Nem ez életem fotója :)
Itt a nyár, így elkezdődött a gyümölcsleves szezon. A tavalyi meggyleves recept után szerettem volna egy kicsit más típusú gyümölcsleves receptet is kirakni - mert ugye kellenek az új posztok :)  
A gyümölcslevesek tk. ugyan azon az elven készülnek mindig. Ez most annyiban más kicsit, hogy a gyümölcs egy részét leturmixoltam.
A recept eredetije itt található: http://www.nosalty.hu/recept/tejszines-oszibarackleves - persze kicsit módosítottam rajta. 


Hozzávalók - 4 főre

75 dkg barack
1 liter víz
1 csipet só
1 csomag vaníliás cukor
4-5 evőkanál cukor (függ a gyümölcs édességétől is)
5-6 db szegfűszeg
1 rúd fahéj
1-2 citromkarika
2 dl főzőtejszín
1 csapott evőkanál liszt


Két barack kivételével pucoljuk meg és kockázzuk fel a barackokat. A vizet öntsük egy lábosba, tegyük bele a barackokat, a sót,  a szegfűszeget, a fahéjat, a citromkarikákat és a cukrot. A cukornak én első körben csak a felét adtam hozzá a leveshez, a többit csak a legvégén, szükség szerint, folyamatos kóstolgatás mellett tettem bele.
Tipp! A szegfűszeget érdemes teatojásba rakni és úgy tenni a lábosba, mivel turmixolás előtt így könnyen ki tudjuk halászni. (Erre akkor jöttem rá, mikor már nekiálltam turmixolni.)


Szóval, tegyük fel a lábost és főzzük meg a gyümölcsöt. Nem kell péppé főzni. Én forrás után kb. 5 percet hagytam még közepes lángon főni. Ez idő alatt pucoljuk meg a maradék két barackot és azokat is kockázzuk fel.

Vegyük le a tűzhelyről a lábost, szedjük ki belőle a fahéjat, a szegfűszeget és a citromkarikákat és kezdjük el leturmixolni a gyümölcsöt. Amikor ezzel megvagyunk, szórjuk vissza a kihalászott fűszereket a lábosba és tegyük vissza a tűzre. Adjuk hozzá a maradék két felkockázott barackot is. 


A tejszínt öntsük ki egy edénybe és alaposan keverjük el benne a lisztet. A leves levéből merjünk át egy merőkanállal a tejszínhez, jól elegyítsük el, majd az egészet öntsük hozzá a leveshez. Forraljuk fel újra, és le is zárhatjuk alatta a gázt. 

Én ilyenkor le szoktam fedni a levest és hagyom, hogy az ízek még összeérjenek. Kb. fél óra múlva megkóstolom és (ha kell), adok hozzá még cukrot, esetleg citromot, vagy sót, mikor mi hiányzik belőle. Nekem az a tapasztalatom, hogy állásában egyre intenzívebb lesz az íze, ezért óvatosan ízesítsük! Inkább kóstolgassunk fél óránként!

Mivel én csak hidegen szeretem a gyümölcsleveseket, fogyasztás előtt mindig fél napra hűtőbe teszem. 

3 megjegyzés:

  1. Jelentem, tegnap kétszer is leteszteltem, finom volt :)

    VálaszTörlés
  2. Én habtejszínt szoktam beletenni, mert az általában magasabb zsírtartalmú és így krémesebb lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól emlékszem, akkor az eredeti recept is habtejszínt írt, csodálkoztam is, de akkor ezek szerint e miatt jobb :)

      Törlés

Google+