2013. szeptember 29., vasárnap

Túrós csusza házi tésztából, sütőben sütve



Már régóta terveztem, hogy kipróbálom milyen a túrós tészta, ha sütőben sül. Kicsit csavartam is még rajta, mert a tésztát is mi csináltuk hozzá. A végeredmény finom volt, de rá kellett jönnöm, hogy nekem az a finom a túrós tésztában, ha a túró és a tejföl hidegen kerül a meleg tésztára. Nekem a hideg-meleg kombinációtól lesz igazán finom.


Hozzávalók

20 dkg liszt
2 tojás
egy teáskanál só
25 dkg túró
szalonna
tejföl


A lisztet, a sót és a tojást tegyük egy tálba és gyúrjuk addig, amíg szép, sima tésztát nem kapunk belőle. Ha nagyon nem akarna összeállni, akkor adjunk hozzá egy kevés vizet is. Ez megint csak izommunka a javából, de tényleg megéri, mert a házi tészta sokkal finomabb, mint a bolti. Ha valakinek még sincs kedve, ideje bajlódni vele, akkor használjon bolti tésztát. Ebben az esetben a tésztát előre meg kell főzni. Házi tészta esetében erre nincsen szükség.

A meggyúrt tésztát mi be szoktuk tenni fél órára a hűtőbe pihenni (fóliába csomagolva), de ezt a lépést ki is lehet hagyni. 

A tésztát szép vékonyra kell kinyújtani. Ehhez szedjük két vagy három darabba és sodrófával vagy tésztanyújtó géppel nyújtsuk ki, olyan vékonyra, amennyire csak tudjuk. Ehhez én tésztanyújtó gépet szoktam használni, amivel gyorsan abszolválható ez a feladat.

Ez a mi kis tésztanyújtó gépünk.


Ez pedig a végeredmény.

A kinyújtott tésztát hagyjuk fél órán át pihenni. Amíg pihen, addig kockázzuk fel a szalonnát és takarék lángon süssük ki a zsírját. Nem kell teljesen készre sütni, mert a sütőben sütve is veszít még a zsírtartalmából, így kb. akkor kapcsoljuk le alatta a lángot, amikor már üvegesre sült, de még nem pirult meg teljesen.


Ha ezzel megvagyunk, kezdjük el összeállítani egy kivajazott jénaiban a csuszát. A tésztát tépkedjük szét kisebb darabokra. Nem kell egyformának lenni, csak ahogy esik, úgy puffan alapon csináljuk. Ne legyen nagyon apró sem. Tegyünk egy réteget a jénai aljába belőle. 


Szórjunk rá túrót (kevesebbet, mint amit én tettem), locsoljunk rá egy kevés tejfölt, majd szórjunk rá egy keveset a szalonnából is. Jöhet rá egy újabb adag tészta. Folytassuk a rétegezést addig, amíg minden hozzávaló elfogy. 


A tetejére mindig tészta kerüljön. Ezt kenjük meg tejföllel és szórjunk rá szalonnát is. 


190 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig süssük.


2013. szeptember 22., vasárnap

Csokoládés baracktorta



Az én drága nővérkém már jó pár hete átküldte nekem az alábbi sütemény receptjét, fotókkal együtt, hogy kitehessem a blogra. Szívem szerint még (mindig) nem ez a recept következett volna, de Zsófi, aki épp Mexikóban tesz semmit, képes volt onnan e-mail-ben reklamálni, hogy nem találja a receptjét. Mivel pár nap múlva hazajön, és én szeretnék ajándékot kapni, így átmegyünk süteményes blogba. 
Jöjjön egy újabb tortarecept, aminek eredményéből egyébként én nem kaptam. Ezt csak azért jegyzem meg, mert Zsófi minden receptem alá odaírja, hogy ő ebből miért nem kapott?
A recept forrása valamilyen receptes mintakártya, az a fajta, amivel postán szokták bombázni a népet (bár én régen kaptam ilyet).


Hozzávalók
(26 cm-es tortaformához)

A tésztához

20 dkg vaj
15 dkg barna cukor
1 csomag vaníliás cukor
4 tojás
1 csipet só
30 dkg rétesliszt
5 dkg keserű kakaópor
1,5 kávéskanál sütőpor
2,5 dl tej

A krémhez

3 evőkanál baracklekvár
3 dl tejszín
1 csomag habfixáló por
1 kávéskanál vaníliás cukor
2 evőkanál porcukor
2-3 barack a díszítéshez

Zsófi annyi megjegyzést fűzött a krémhez, hogy szerinte kicsit többet is elbírt volna a tészta.

Első lépésként a vajat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük (tapasztalataim szerint ez nem két perc alatt történik meg, így ne essünk kétségbe).  Zsófinál ez jelentette a habosat, a lényeg, hogy szép, csomómentes legyen, és hogy keverjük, amíg csak bírjuk. 


Adjuk hozzá a sót és a tojásokat, és dolgozzuk el szép egyenletesre az egészet.


Most szórjuk bele az összes egyéb hozzávalót (a lisztet, kakaóport szitálhatjuk is) és ezzel is keverjük ki csomómentesre.


Vajazzuk ki a tortaformát, öntsük bele a tésztát és hideg sütőben, a legalsó rácson 180 fokon kb. 1 óráig süssük. Ha mindent jól csináltunk, akkor egy ilyet fogunk kapni a végén.


A tésztát vágjuk ketté. Az alsó szeletet kenjük meg a lekvárral.

A tejszínt félig verjük fel, ekkor adjuk hozzá a habfixálót és a cukrokat és verjük kemény habbá. Emlékeim szerint életem első tejszínhabverése igencsak kudarcba fulladt, vagy inkább a WC-be. Hiába volt hűtőben 12 órán át (ez nagyon fontos), egyáltalán nem sikerült belőle habot vernem. Végül másnap újra próbálkoztam, egy másik típussal, amivel már sikerrel jártam. (Ez csak egy kis intermezzo volt, hogy saját élmény is legyen a posztban.)


A hab felét kenjük a két tortaszelet közé, a másik felét pedig a torta tetejére simítsuk. Kb. 4 órára tegyük hűtőbe. Felszolgálás előtt díszítsük a tetejét barackszeletekkel.

Ez a kép nagyon vicces az egérrel a háttérben.
Miért is nem kaptam ebből a tortából??

2013. szeptember 17., kedd

Narancsos brownie vanília fagylalttal




A sertésszűzön kívül van még egy dolog, amire Zoli rákattant, ez pedig a brownie. Most van a harmadik, egymást követő hétvége, amikor szombat este browniet süt. Ez azt jelenti, hogy megsüti szombaton a sütit ami szerdán fogy el, majd két nap brownie szünet és kezdődik az egész elölről. Egy baj van, hogy a vanília fagyink időközben elfogyott. (A recept forrása)


Hozzávalók

15 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (65-70%-os)
16 dkg vaj
20 dkg cukor (a recept 33 dkg-ot ír, de úgy szerintünk túl édes)
fél rúd vanília (vagy egy teáskanál vanília kivonat, vagy egy csomag vaníliás cukor)
12 dkg liszt
3 tojás
1 narancs leve és reszelt héja
(Az eredeti recept ír még kakaóport is, de mi ezt ki szoktuk hagyni.)


A csokoládét és a vajat kockázzuk fel, majd vízgőz fölött addig olvasszuk, amíg szép, homogén krém lesz belőle. (A vízgőz fölötti olvasztás annyit jelent, hogy egy lábosba teszünk 4 cm magasságig vizet, a lábosra ráhelyezünk egy másik edényt úgy, hogy az alsó lábosból a gőz ne tudjon kiszökni, vagyis teljesen befedje, mint egy fedő. A felső edénybe tesszük azt, amit olvasztani szeretnénk. Közepes lángon tartsuk melegen a vizet.)


Amikor már felolvadt a csoki, reszeljük bele a narancs héját és csavarjuk bele a narancs levét. A kész masszát tegyük kicsit félre hűlni. Nem kell visszadermednie keményre, az a lényeg, hogy amikor hozzáadjuk a tojásokhoz már ne legyen forró.





Az egész tojásokat tegyük egy másik tálba és kezdjük el habosítani.

Adjuk hozzá a cukrot és a vaníliát (vanilin cukrot/kivonatot) és addig verjük, amíg ilyen szép világossárga nem lesz.


Szórjuk bele a lisztet is és keverjük ki csomómentesre. Utolsó lépésként adjuk hozzá a csokoládés masszát és ezzel is keverjük el alaposan.

Ennyi volt a tészta összeállítása, tehetjük is egy kis méretű (24x18), sütőpapírral kibélelt tepsibe.


180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig kell sütni. Ne nyitogassuk a sütőajtót! 20 perc után nézzük meg. Akkor jó, ha a közepébe szúrt fogpiszkálón nyers tészta marad, de körben már kérges a tészta.
Nekünk nem szokott folyni a közepe, csak olyan finoman lágy marad. Másnap, harmadnap is fogyasztható, én 20 mp-ig mikróban át szoktam melegíteni. 
Melegen, fagyival az igazi :)

2013. szeptember 11., szerda

Sertésszűz baconbe tekerve, zöldborsmártással





Zoli rákapott a sertésszűzre, no meg a piacozásra. Újabban szombat reggelenként fogja a bevásárló táskát és nekivág a piacnak. Másfél óra múlva hazajön és büszkén mutogatja, hogy miket vett (sertésszüzet valahogy mindig találok a táskában), nekem meg ki kell találnom, hogy mit mennyiért vett ("-Találd ki ez mennyi volt?" és a magasba emel egy teli tojástartót.)
Múlt hétvégén volt piacozás, így egy újabb sertésszűz recepttel állt elő.

Hozzávalók

1 db sertésszűz (ezt darabra adják, rá kell bökni, melyiket szeretnénk)
1 csomag szeletelt bacon
fogpiszkálók

bors
kakukkfű
étolaj

Hozzávalók a zöldborsmártáshoz

fél csomag zöldbors
1 dl tejszín
1,5-2 dl csirkehúslé

A húst vágjuk kb 4 cm-es szeletekre, majd pácoljuk be. A páchoz kevés olajba szórjunk borsot, kakukkfüvet, majd vonjuk be vele a húsokat. Nem kell sok pácot készíteni, elég annyi, hogy bevonja a húsokat a fűszeres olaj. Tegyük hűtőbe legalább egy órára.


Ha már a hús állt egy kicsit a pácban, kezdhetjük az öszeállítást. Fogjunk egy baconcsíkot és tekerjünk bele egy sertésszűz szeletet. Egy fogpiszkálóval bökjük át keresztben a húst, hogy a bacon biztosan rajta maradjon.


Ismételjük meg az összes hússal.


A tekercseket ebben az esetben is elő kell sütni. Nagy lángon (nálunk ez 7-et jelent a 9-ből) addig süssük, amíg kérget nem kap a hús. Nem a baconös oldalát kell sütni, hanem a húsosat. Sütés közben szórjunk rá egy kevés sót is.


1-2 perc alatt kialakul a kéreg. Ekkor fordítsuk meg és süssük a másik oldalát is addig, amíg ott is kialakul a kéreg.


Ha ez megvan, szedjük át a húsokat egy tepsibe, locsoljuk meg egy pici olajjal és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig süssük.




Jöhet a mártás! Ehhez használjuk fel a hús elősütése után megmaradt szaftot. Közepes lángon kezdjünk neki a mártás elkészítésének. Szórjuk bele a borsot és forgassuk át az olajban.


Elég hamar elkezd kiugrálni a bors a serpenyőből, így amikor már ez történik, öntsük fel a csirkehúslével és a tejszínnel. Csirkehúslé nálunk nem szokott otthon lenni csak úgy a hűtőben, ezért ilyen esetben mindig kis darab leveskockát oldunk fel forró vízben. Kicsit főzzük még így is, addig, amíg besűrűsödik a mártás (kb. 5 perc).

2013. szeptember 5., csütörtök

Mennyi az annyi? Csésze, evőkanál, teáskanál, celsius, gázsütő fokozat

 
A kép forrása 
csokitorta receptje kapcsán teljesen elvesztem a grammok, csészék, teáskanalak világában. Annyira nem volt sehol sem egyértelmű számomra, hogy mi mennyinek felel meg az általám használt rendszerben, hogy kicsit utána jártam a dolgoknak.
(Források:
http://vinnakatz.com/simple-volume-conversions-teaspoontablespoon-ounces-ml-cups-etc/
http://www.sassyradish.com/tools-conversions/ - aki szeretne elmélyülni a dologban, az itt keresgéljen)
http://thedomesticrebel.com/tips-tricks/
http://www.annabel-langbein.com/recipes/conversions/ )


Végül az alábbiakra jutottam:

Sütési hőfok

Nekem könnyű dolgom van, mert elektronikus sütőnk van, így nem jelent problémát, ha egy receptben azt írják, hogy 210 fokon süssük. Olyan receptet viszont nem láttam még, ahol ugyan ezt gázfokozatban is kiíírták volna (nyilván soha nem is kerestem).

No de most ezt is megtaláltam, két helyen is, természetesen nem volt teljes az egyezés, de összefűztem a kettőt:
120 C = feles fokozat (van egyáltalán ilyen?)
140 C = 1-es fokozat
150 C = 2-es fokozat
160 C = 3-as fokozat
180 C = 4-es fokozat
190 C = 5-ös fokozat
200 C = 6-os fokozat
220 C = 7-es fokozat
230 C = 8-as fokozat
240 C = 9-es fokozat
260 C = 10-es fokozat (szerintem ilyen sincsen)

Persze sütéskor mindig figyelembe kell venni, ki kell tapasztalni, hogy a saját sütőnk mit tud. A mienk pl. 200 fok alatt nem túl hatékony, így az alatt ritkán sütünk benne bármit is.

Csésze/kanál

A fránya csésze, ami legutóbb megszívatott...Na most, csészénél ugye nem mindegy, hogy mi van benne, mert egy csésze cukor nehezebb, mint ugyan ennyi liszt (miket tudok már : )
Szóval, jöjjenek a legáltalánosabb száraz hozzávalók:

1 csésze mandula = 150 g
1 csésze bab vagy lencse = 200 g
1 csésze zsemlemorzsa = 125 g
1 csésze morzsolt, darált keksz = 90 g
1 csésze vaj = 250 g
1 csésze reszelt sajt = 100 g
1 csésze kakaópor = 90 g
1 csésze kókusz = 100 g
1 csésze fehér liszt = 150 g (valahol csak 125 g-ot írnak)
1 csésze parmezán sajt (reszelt) = 90 g
1 csésze rizs = 200 g
1 csésze barnacukor = 200 g
1 csésze fehér cukor = 225 g

Csészével, kanalakkal (teás-evőkanál) szoktak folyadékot is mérni a receptekben. Ezek váltása:
1 teáskanál = 5 ml
1 evőkanál = 15 ml
1 csésze = 250 ml

Jöjjön még ömlesztve pár adat:
1 evőkanál méz = 21,25 g
fél csésze méz = 170 g
1 citrom leve = 2 evőkanál
1 narancs leve = 85 ml
1 közepes hagyma = 130 g

Persze a legegyszerűbb az, ha mindenféle kütyüt tartunk otthon, megfelelő kanál, pohár, csészeszettett, de ki a francnak van akkora konyhája, no meg ki akarja azt, hogy minden szekrényajtó nyitáskor az összes a fejére essen?

2013. szeptember 1., vasárnap

Rétes, házi tésztából


Ez A poszt! Igen, rétest csináltunk anyuval múlt hétvégén! Ez pedig nagy szó a mi családunkban. Anno nagyi minden hónapban csinált nekünk rétest. Közös program volt, együtt nyújtottuk, töltöttük, ettünk. Nagyi halála óta nem sikerült rétest csinálnunk (neki se nagyon mertünk állni). Én mindig meg voltam győződve arról, hogy ha valaki elém tesz egy kész rétestésztát, azt én bizony segítség nélkül kinyújtom. Csak sajnos nem volt senki, aki elém rakta volna azt a tésztát. 
Hétvégén aztán anyu kitalálta, hogy próbálkozzunk meg a rétessel. Úgy álltunk neki a dolognak, hogy ha nem sikerül a tésztát megcsinálnunk, akkor maximum módosítunk, káposztás és túrós palacsinta lesz az ebéd. 
Végül szerencsére rétes lett.


Hozzávalók

50 dkg liszt (mi sima búzalisztet használtunk, nem réteslisztet)
1 egész tojás
1 evőkanál ételecet
1 csapott teáskanál só
2 evőkanál libazsír
3,5 dl víz

Kell még
1,5 nagy pohár tejföl
2 tojás
olaj
4-5 csomag túró (az ízesítéséhez cukor, citrom, mazsola)

Az összes hozzávalót tegyük egy edénybe és kezdjünk neki a negyed órás gyúrásnak.

Kicsit olyan, mint egy mosolygós arc :)
Szépen ki kell dolgozni, felfelé húzva a tésztát. A végén puha, ragacsos tésztát kell kapnunk. A rétes tésztához nehéz meghatározni, hogy mennyi víz kell, mert ez függ a liszt minőségétől is. Mi most mérővel lemértük, pont 3,5 dl-et vett fel a liszt.

A végén a tésztát borítsuk ki a deszkára.


Most jön az egyik sarkalatos pont! A tésztát vegyük ketté. Lisztezett felületen két olyan bucit kell formáznunk, amik teljesen simák. Ez azért fontos, hogy nyújtáskor ne szakadjon el a tészta. Ehhez van egy technika, amit anno nagyi mindig tanított nekünk, majd mivel bénák voltunk, kinevetett minket és pikk-pakk megcsinálta. Én úgy emlékeztem, hogy nem voltam túl jó ebben, de most kiderült, hogy nagyon is megy ez nekem :) Sajnos videót nem tudtunk csinálni róla, így megpróbálom leírni, hogyan kell csinálni.

A tészta legyen a lisztezett deszkán, a két oldalára helyezzük rá a kezünket.


A jobb kezünkkel, az ujjainkkal toljuk előre a tésztát, enyhe nyomást gyakorolva rá. Közben a bal kezünkkel tartsunk ellen. A végén emeljük fel a kezünket és helyezzük újra a tészta elejére. A jobb kezünkkel ezt a mozdulatot kell folyamatosan végezni. Előre tolni a tésztát, aztán vissza az elejére és újra. Minél gyorsabban (legközelebb csinálok videót). Addig kell ismételnünk, amíg szép sima nem lesz a tészta. 


Anyu a formázás közben elmesélte, hogy mikor nagyi gyerek volt, akkor neki ezt az anyukája úgy tanította meg, hogy mögötte állt, a kezét rátette az övére, és úgy mutatta neki, hogyan kell csinálni. Ha rosszul csinálta, akkor az anyukája a kezére vert. Velünk nagyi kesztyűs kézzel bánt, de ez is célravezető volt, úgy tűnik :)

Szóval, a végén ezt kaptuk:


 
Takarjuk le konyharuhával és hagyjuk egy órán át pihenni.

Amíg a tészta pihen, készítsük el a tölteléket. Ízesítsük a túrót úgy, mintha palacsintához készítenénk. Cukor, vaníliás cukor, citrom leve, reszelt héja, mazsola. Tegyük bele két tojás sárgáját is. A fehérjét tegyük egy külön edénybe, mert erre még szükségünk lesz.


A fehérjét kezdjük el felverni. Nem kell kemény habbá verni, elég ha közepes állagú lesz. Adjunk hozzá 1,5 doboz nagy tejfölt és 1,5 kanál olajat és keverjük el. Ezzel kell majd meglocsolni a tésztát, ettől nem lesz száraz a végén a rétes.

A tészta a pihentetés után így néz ki:


Indulhat a nyújtás. Ehhez egy nagy asztalt húzzunk ki a szoba közepére úgy, hogy körbe tudjuk járni. Terítsük le egy nagy abrosszal, olyannal, ami nem baj, ha koszos lesz.

Fogjuk az egyik bucit és kezdjük el egy kicsit a kézfejünkön nyújtani (úgy- ahogy a pizzatésztát szokták a filmekben). A saját súlya húzni fogja, nem lesz vele sok dolgunk.


Tegyük le az asztal közepére és kenjük meg olajjal. A tészta nyújtásakor mindig a kézfejünket használjuk, amit alaposan lisztezzünk be (és vegyük le a gyűrűket). Mindig a tészta közepétől induljunk, és onnan húzzuk felfelé és kifelé a tésztát. Ha nem akarna nyúlni (visszaugrik a tészta), akkor várjunk még egy kicsit, pihentessük tovább a tésztát.




 Legyünk bátrak! Ne rángassuk, de határozott mozdulatokkal húzzuk meg.


Egyre nagyobb lesz.


Húzzuk teljesen az asztal széléig.




És a végeredmény! Ha beborítottuk az asztalt, akkor a felesleges tésztát körben vágjuk le késsel.
Ha nyújtás közben kilyukadna a tészta, ne essünk kétségbe, folytassuk a dolgot, húzzuk ott, ahol még sok tészta van.

Locsoljuk meg olajjal a tésztát. Kb. 2-3 evőkanállal kell rálocsolni csíkokban. Szórjuk rá a túrót is, majd a tejfölös-tojásos masszával is locsoljuk meg jó alaposan. 

Ha minden rajta van, kezdjük el feltekerni. Ehhez a tészta szélét lökjük rá a tésztára, majd emeljük fel az abroszt és gurítsuk meg a tésztát. 


Húzzuk előre az abroszt, majd lökjük meg vele újra a tésztát. Vigyázzunk, hogy az asztal másik végén ne essen le az egész :) 


Fogjunk egy kizsírozott gáztepsit, vágjuk a tepsi szélességének megfelelőre a rétest és lisztezett kézzel helyezzük át a tésztát. A tetejét is kenjük meg a tejföllel.


Ismételjük meg az egészet a másik bucival is, sőt, a levágott maradék tésztát is formázzuk buciba (ezt további egy óráig pihentetni kell).

Ha megtelt egy tepsi, kezdhetjük is sütni, 30-40 percig. Először magas lángon, majd alacsonyan.


Ilyen szép piros a teteje, amikor elkészült!
Google+