2013. szeptember 1., vasárnap

Rétes, házi tésztából


Ez A poszt! Igen, rétest csináltunk anyuval múlt hétvégén! Ez pedig nagy szó a mi családunkban. Anno nagyi minden hónapban csinált nekünk rétest. Közös program volt, együtt nyújtottuk, töltöttük, ettünk. Nagyi halála óta nem sikerült rétest csinálnunk (neki se nagyon mertünk állni). Én mindig meg voltam győződve arról, hogy ha valaki elém tesz egy kész rétestésztát, azt én bizony segítség nélkül kinyújtom. Csak sajnos nem volt senki, aki elém rakta volna azt a tésztát. 
Hétvégén aztán anyu kitalálta, hogy próbálkozzunk meg a rétessel. Úgy álltunk neki a dolognak, hogy ha nem sikerül a tésztát megcsinálnunk, akkor maximum módosítunk, káposztás és túrós palacsinta lesz az ebéd. 
Végül szerencsére rétes lett.


Hozzávalók

50 dkg liszt (mi sima búzalisztet használtunk, nem réteslisztet)
1 egész tojás
1 evőkanál ételecet
1 csapott teáskanál só
2 evőkanál libazsír
3,5 dl víz

Kell még
1,5 nagy pohár tejföl
2 tojás
olaj
4-5 csomag túró (az ízesítéséhez cukor, citrom, mazsola)

Az összes hozzávalót tegyük egy edénybe és kezdjünk neki a negyed órás gyúrásnak.

Kicsit olyan, mint egy mosolygós arc :)
Szépen ki kell dolgozni, felfelé húzva a tésztát. A végén puha, ragacsos tésztát kell kapnunk. A rétes tésztához nehéz meghatározni, hogy mennyi víz kell, mert ez függ a liszt minőségétől is. Mi most mérővel lemértük, pont 3,5 dl-et vett fel a liszt.

A végén a tésztát borítsuk ki a deszkára.


Most jön az egyik sarkalatos pont! A tésztát vegyük ketté. Lisztezett felületen két olyan bucit kell formáznunk, amik teljesen simák. Ez azért fontos, hogy nyújtáskor ne szakadjon el a tészta. Ehhez van egy technika, amit anno nagyi mindig tanított nekünk, majd mivel bénák voltunk, kinevetett minket és pikk-pakk megcsinálta. Én úgy emlékeztem, hogy nem voltam túl jó ebben, de most kiderült, hogy nagyon is megy ez nekem :) Sajnos videót nem tudtunk csinálni róla, így megpróbálom leírni, hogyan kell csinálni.

A tészta legyen a lisztezett deszkán, a két oldalára helyezzük rá a kezünket.


A jobb kezünkkel, az ujjainkkal toljuk előre a tésztát, enyhe nyomást gyakorolva rá. Közben a bal kezünkkel tartsunk ellen. A végén emeljük fel a kezünket és helyezzük újra a tészta elejére. A jobb kezünkkel ezt a mozdulatot kell folyamatosan végezni. Előre tolni a tésztát, aztán vissza az elejére és újra. Minél gyorsabban (legközelebb csinálok videót). Addig kell ismételnünk, amíg szép sima nem lesz a tészta. 


Anyu a formázás közben elmesélte, hogy mikor nagyi gyerek volt, akkor neki ezt az anyukája úgy tanította meg, hogy mögötte állt, a kezét rátette az övére, és úgy mutatta neki, hogyan kell csinálni. Ha rosszul csinálta, akkor az anyukája a kezére vert. Velünk nagyi kesztyűs kézzel bánt, de ez is célravezető volt, úgy tűnik :)

Szóval, a végén ezt kaptuk:


 
Takarjuk le konyharuhával és hagyjuk egy órán át pihenni.

Amíg a tészta pihen, készítsük el a tölteléket. Ízesítsük a túrót úgy, mintha palacsintához készítenénk. Cukor, vaníliás cukor, citrom leve, reszelt héja, mazsola. Tegyük bele két tojás sárgáját is. A fehérjét tegyük egy külön edénybe, mert erre még szükségünk lesz.


A fehérjét kezdjük el felverni. Nem kell kemény habbá verni, elég ha közepes állagú lesz. Adjunk hozzá 1,5 doboz nagy tejfölt és 1,5 kanál olajat és keverjük el. Ezzel kell majd meglocsolni a tésztát, ettől nem lesz száraz a végén a rétes.

A tészta a pihentetés után így néz ki:


Indulhat a nyújtás. Ehhez egy nagy asztalt húzzunk ki a szoba közepére úgy, hogy körbe tudjuk járni. Terítsük le egy nagy abrosszal, olyannal, ami nem baj, ha koszos lesz.

Fogjuk az egyik bucit és kezdjük el egy kicsit a kézfejünkön nyújtani (úgy- ahogy a pizzatésztát szokták a filmekben). A saját súlya húzni fogja, nem lesz vele sok dolgunk.


Tegyük le az asztal közepére és kenjük meg olajjal. A tészta nyújtásakor mindig a kézfejünket használjuk, amit alaposan lisztezzünk be (és vegyük le a gyűrűket). Mindig a tészta közepétől induljunk, és onnan húzzuk felfelé és kifelé a tésztát. Ha nem akarna nyúlni (visszaugrik a tészta), akkor várjunk még egy kicsit, pihentessük tovább a tésztát.




 Legyünk bátrak! Ne rángassuk, de határozott mozdulatokkal húzzuk meg.


Egyre nagyobb lesz.


Húzzuk teljesen az asztal széléig.




És a végeredmény! Ha beborítottuk az asztalt, akkor a felesleges tésztát körben vágjuk le késsel.
Ha nyújtás közben kilyukadna a tészta, ne essünk kétségbe, folytassuk a dolgot, húzzuk ott, ahol még sok tészta van.

Locsoljuk meg olajjal a tésztát. Kb. 2-3 evőkanállal kell rálocsolni csíkokban. Szórjuk rá a túrót is, majd a tejfölös-tojásos masszával is locsoljuk meg jó alaposan. 

Ha minden rajta van, kezdjük el feltekerni. Ehhez a tészta szélét lökjük rá a tésztára, majd emeljük fel az abroszt és gurítsuk meg a tésztát. 


Húzzuk előre az abroszt, majd lökjük meg vele újra a tésztát. Vigyázzunk, hogy az asztal másik végén ne essen le az egész :) 


Fogjunk egy kizsírozott gáztepsit, vágjuk a tepsi szélességének megfelelőre a rétest és lisztezett kézzel helyezzük át a tésztát. A tetejét is kenjük meg a tejföllel.


Ismételjük meg az egészet a másik bucival is, sőt, a levágott maradék tésztát is formázzuk buciba (ezt további egy óráig pihentetni kell).

Ha megtelt egy tepsi, kezdhetjük is sütni, 30-40 percig. Először magas lángon, majd alacsonyan.


Ilyen szép piros a teteje, amikor elkészült!

19 megjegyzés:

  1. Hát, Vali................a cikk olvasása közben egyre nőtt bennem a tisztelet irántad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! De szerintem menne neked is, előjöttek a mozdulatok, mikor csináltuk, pedig hány éve volt már mikor utoljára cisnáltuk együtt...

      Törlés
  2. Ez nagyon jól néz ki, tényleg pont olyan, mint Nagyié volt, ügyesek vagytok! Ha legközelebb együtt megyünk haza, kipróbálhatnánk!
    Amúgy azzal még esetleg kiegészíthetnéd, hogy hogyan készül a káposztás töltelék:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja, a káposztás töltelék kimaradt, de lehet a töltelékeknek szentelek majd egy külön fejezetet.
      Okés, én benne vagyok egy újabb körben!

      Törlés
  3. Hűűűűűűűűűűha!!!!! Minden elismerésem!!!!!
    Nagyi is fel szokta vágni a tekercseket, vagy úgy tette a tepsibe, mint egy összetekeredett kígyót? Nekem valami ilyesmi rémlik, de lehet, rosszul emlékszem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, jól emlékszel, csinálta úgy is, de csak mindig a vége tésztából. A maradékot már csak megtekerte és úgy sütötte meg.

      Törlés
    2. Igen, mindig felvagta, es csak a levagott vegekbol csinalt kigyot. Annak volt valami neve... Nem kopasz retes, de valami hasonlo... emlekszik valaki?

      Törlés
    3. Én nem emlékszem :( de talán Tánti vagy anyu igen.

      Törlés
  4. Csodálatos, kicsit meg is hatódtam... Komolyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyaos vagy Nóri : )
      Akkor hogy meg fogsz hatódni, ha végre megcsinálom az egyik receptedet (ég a fejem, hogy még egyik sem került sorra :(

      Törlés
  5. Ugyan-ugyan, van még idő bőven, ahogy receptek is garmadával. :)

    VálaszTörlés
  6. Bélám, mint egyik főevő, tanusítom, hogy tökéletesre sikeredett, csak az a bajom, hogy mákos (tökös-mákos) nem volt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem meg az votl a baj, hogya túrósból keveset csináltunk :)
      Amúgy Zoli a macskával is megkóstoltatta : )

      Törlés
    2. Ez gondolom, a papa volt:)
      Basszus, Zoli retest adott a macskanak??????? Nekem meg nem hoztal.

      Törlés
    3. Igen, a papa volt. A másikat meg Zolival beszéld meg : )
      Amúgy akarok majd egyedül is próbálkozni a rétessel. Van kedved beszállni. Átjöttök Lacával és csinálunk egy nagy adagot : )

      Törlés
    4. Rendben, és akkor el is hozhatod majd azt az ajándékot, amit Mexikóban veszel nekem a héten :P

      Törlés
  7. Valikám, hallottam, ahogy nagyi azt mondja nagyapának, hogy: "Látod, milyen ügyesek ezek a lányok."
    Tánti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Tánti! Legközelebb csináljunk együtt, mikor Te is ott vagy!

      Törlés

Google+