A sertésszűzön kívül van még egy dolog, amire Zoli rákattant, ez pedig a brownie. Most van a harmadik, egymást követő hétvége, amikor szombat este browniet süt. Ez azt jelenti, hogy megsüti szombaton a sütit ami szerdán fogy el, majd két nap brownie szünet és kezdődik az egész elölről. Egy baj van, hogy a vanília fagyink időközben elfogyott. (A recept forrása)
Hozzávalók
15 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (65-70%-os)
16 dkg vaj
20 dkg cukor (a recept 33 dkg-ot ír, de úgy szerintünk túl édes)
fél rúd vanília (vagy egy teáskanál vanília kivonat, vagy egy csomag vaníliás cukor)
12 dkg liszt
3 tojás
1 narancs leve és reszelt héja
(Az eredeti recept ír még kakaóport is, de mi ezt ki szoktuk hagyni.)
A csokoládét és a vajat kockázzuk fel, majd vízgőz fölött addig olvasszuk, amíg szép, homogén krém lesz belőle. (A vízgőz fölötti olvasztás annyit jelent, hogy egy lábosba teszünk 4 cm magasságig vizet, a lábosra ráhelyezünk egy másik edényt úgy, hogy az alsó lábosból a gőz ne tudjon kiszökni, vagyis teljesen befedje, mint egy fedő. A felső edénybe tesszük azt, amit olvasztani szeretnénk. Közepes lángon tartsuk melegen a vizet.)
Amikor már felolvadt a csoki, reszeljük bele a narancs héját és csavarjuk bele a narancs levét. A kész masszát tegyük kicsit félre hűlni. Nem kell visszadermednie keményre, az a lényeg, hogy amikor hozzáadjuk a tojásokhoz már ne legyen forró.
Az egész tojásokat tegyük egy másik tálba és kezdjük el habosítani.
Adjuk hozzá a cukrot és a vaníliát (vanilin cukrot/kivonatot) és addig verjük, amíg ilyen szép világossárga nem lesz.
Szórjuk bele a lisztet is és keverjük ki csomómentesre. Utolsó lépésként adjuk hozzá a csokoládés masszát és ezzel is keverjük el alaposan.
Ennyi volt a tészta összeállítása, tehetjük is egy kis méretű (24x18), sütőpapírral kibélelt tepsibe.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig kell sütni. Ne nyitogassuk a sütőajtót! 20 perc után nézzük meg. Akkor jó, ha a közepébe szúrt fogpiszkálón nyers tészta marad, de körben már kérges a tészta.
Nekünk nem szokott folyni a közepe, csak olyan finoman lágy marad. Másnap, harmadnap is fogyasztható, én 20 mp-ig mikróban át szoktam melegíteni.
Melegen, fagyival az igazi :)
A szombaton, kisméretű tepsiben sütött süti szerdán fogy el... ez a mondat számomra értelmezhetetlen...
VálaszTörlésCsatlakozom Borihoz, ez szamomra is teljesen megfejthetetlen... szerdaig amugy is kiszarad, majd gondoskodom a maradekrol:)
VálaszTörlésBorcsa, Zsófi! Ez tényleg elég érthetetlen, pedig így van. Napi egyszer eszünk csak belőle, és épp ma fog elfogyni a hétvégi adag. SZigorúan figyelek magamra, hogy ne zabáljam fel. Mértéket tartok :D
TörlésAkkor ügyes vagy! :-D bár rám tegnapelőtt óta vigyorog a konyhában egy tálca vaníliakrémes linzerkosárka (anyós+Réka közös alkotása), nem győzöm fegyelmezni magam... még van belőle! ;-)
TörlésNe add fel Boris! Csak így tovább!!!
Törlés(A brownie is a mikróról pislogott, de tegnap elfogyott, ahogy ígértem, pont szerdán : )