Már tél eleje óta készültünk arra Fatimával, hogy megsüssük életünk első kürtős kalácsát. Hónapokig gyűjtöttük a papír hengereket, hogy legyen min megsütni a kalácsokat, de állandóan halasztgattuk a sütést, valakinek soha nem volt jó. Végül két hete összehoztuk a dolgot, de ekkor már muszáj is volt, mert Zoli idegbajt kapott a hűtő tetejéről a fejére hulló papírhengerektől. Amiket a végén nem is használtunk fel, mert sokkal jobban megfeleltek a célnak Zoli kiürült sörös dobozai.
(A recept forrása: http://limarapeksege.blogspot.hu/2011/05/kurtos-kalacs.html )
Hozzávalók
50 dkg liszt
1 teáskanál só
3 evőkanál cukor
1 tojás
3 dl tej
5 dkg olvasztott vaj
2 dkg élesztő
Kb. egy dl tejet langyosítsunk meg, adjunk hozzá egy evőkanál cukrot és morzsoljuk bele az élesztőt. Kb. 5-10 percre tegyük félre. A többi hozzávalót mérjük egy tálba, majd adjuk hozzá az élesztős tejet is.
Jól dolgozzuk ki a tésztát. Mivel mi Fatimánál sütöttünk én csak kukta voltam, a tésztát Fatima állította össze. Az elején nagyon-nagyon lágy volt a tészta, de ne adjunk hozzá lisztet! Jó alaposan dolgozzuk el; egy idő után össze fog állni. Ha kész, takarjuk le egy konyharuhával és kb. 40 percig hagyjuk pihenni.
Amíg pihen, készüljünk elő a sütéshez. Ehhez a fél literes sörös dobozokat vonjuk be sütőpapírral vagy alufóliával. (Ez volt az én feladatom. :) Az alját ne vonjuk be, mert akkor nem áll meg stabilan a lábán (legalább is sütőpapír esetén).
Mi csak cukros kalácsot készítettünk, de csinálhatunk mogyorós, diós verziót is. A lényeg, hogy a választott bevonathoz a kristálycukrot, diót stb. szórjuk rá egy tálcára.
Ha a tészta megkelt, borítsuk ki lisztezett felületre és nyújtsuk ki kör alakúra. Fatima ötlete volt, hogy végül csigaszerűen vágta fel a tésztát egy derelye- vagy pizzavágóval.
Így később nagyon könnyen fel tudtuk tekerni a dobozokra a tésztát.
A feltekert kalácsot kenjük meg olvasztott vajjal majd forgassuk bele a cukorba/dióba stb. és tegyük félre.
A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
A sütés módjával elég sokat kínlódtunk. Első tanács: a sütő aljába tegyünk egy tepsit, arra alufóliát, hogy a lecsöpögő cukor arra égjen, ne a sütő aljára!
Az eredeti recept azt írta, hogy grill funkción kell sütni, két percenként forgatva a tekercseket. Nekünk ez nem igazán vált be. A folyamatos nyitogatás miatt a sütő nem tartotta a hőfokot, így a kalácsok nem akartak sülni. Ha magasabb hőfokra vettük, akkor meg elégett a cukor a kalácsokon. (Ez is az oka a nem túl jó főfotónak: a második körről akartunk fotót csinálni, de azt sikeresen elégettük több oldalon is.)
Mi végül az elején egy picit a rácsokon fektetve sütöttük (erre is érdemes sütőpapírt tenni), nem grill fokozaton), majd felállítottuk a tekercseket és úgy fejeztük be a sütést. A végén esetleg lehet még egy kicsit a grillel próbálkozni, hogy a cukor megkeményedjen.
Kb. 10-12 perc alatt sült meg. A végén nagyon könnyen lejött a dobozokról a kalács. Egy baj volt csak vele, hogy gyorsabban kihűlt mint ahogy ettünk, amit nem is értek...
A tésztája amúgy nagyon finom volt: kívül kemény, belül puha.
Néprajzos ismerősömtől tudom, hogy az eredetit cseresznyefából készült hengeren sütik.
VálaszTörlésErdélyben úton-útfélen árulnak is ilyen hengereket, nekünk van is, de azt nem tudom, hogy cseresznyefa-e... Peti sütött egyszer kürtöskalácsot, nagyon finom volt.
VálaszTörlésNem is tudtam, hogy árulnak ilyet, ráadásul úton-útfélen. Be kell szereznem belőle párat!
TörlésMennyiből jön ki egy tekercs? Mert úton-útfélen 800 forintért vesztegetik.
VálaszTörlésEkkora adagból kijön olyan 8 sörös doboz méretű kalács. Szóval szerintem nagyon olcsó a végeredmény, 800 Ft-ból tuti kijön mind a 8 tekercs.
Törlés