2012. december 30., vasárnap

Lencseleves



Még soha életemben nem csináltam lencselevest, de mivel szilveszterkor lencsét kell enni, muszáj volt elkészítenem. Máskülönben jövőre hogyan leszek gazdag a blogolásból?
Felhívtam anyut, gyorsan elmondta, hogyan kell csinálni, majd a végére odabiggyesztette, hogy ezt nem lehet elrontani. Áááááááá

Zoli nem szereti a lencsét, ezért már előre közölte, hogy annyit csináljak csak, amit egyedül meg bírok enni. Nem voltam túl merész, mert nem akartam megint egy hétig egy ételt enni, így csak egy mini lábossal főztem, amiből két nagy tányér leves lett. Remélem, hogy ennyi is elég ahhoz, hogy meggazdagodjak!


Hozzávalók (2 tányér leveshez)

10 dkg lencse
1 babérlevél
1 negyed fej vöröshagyma

olaj
1 teáskanál liszt
1 gerezd fokhagyma
pirospaprika
száraz-füstölt kolbász

A lencsét öntsük fel vízzel, tegyük bele a babérlevelet, a vöröshagymát és sót. Én azt szeretem, ha a végeredmény leves jellegű, és nem sűrű lencsés massza, ezért e szerint adagoltam a vizet is. Persze ebből elfőtt valamennyit, így a végén még pótolnom kellett.


Forraljuk fel, majd alacsony lángon addig főzzük, amíg a lencse megpuhul. Ekkor tegyük bele a felkarikázott kolbászt.

A sűrítéshez készítsük el a rántást. Ehhez kis lángon melegítsünk meg egy kevés olajat. Épp csak annyit, ami a lábos alját beborítja.

Szórjuk rá a lisztet és keverjük el egyneművé.


Mehet rá a felaprított fokhagyma, amit addig pirítsunk, amíg jó fokhagyma illata nem lesz az egésznek.


Ekkor mehet rá a pirospaprika, éppen csak annyi, amitől színe lesz. Zárjuk is le a rántás alatt a gázt.


A leves levéből merjünk át egy keveset a rántásba, dolgozzuk el simára, majd öntsük vissza az egészet a lencsére.
Forraljuk fel, és ha ügyesek voltunk, akkor a leves kicsit sűrűbb állagú lett.
Ha kell, akkor sózzunk még utána. Ha túl sűrű lett, akkor öntsük fel egy kevés vízzel.

Tejföllel, kenyérrel tálaljuk.

B.Ú.É.K. és szerencsés gazdagodást mindenkinek 2013-ra!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Google+