2012. december 8., szombat

Kiskrémes


A kiskrémes nálunk tipikus karácsonykor (is) készülő sütemény. Nagyon egyszerű, gyors, finom és tipikus vendégváró, asztal mellett elmegyek és süteményt veszek desszert.


Hozzávalók

A tésztához

2 egész tojás
10 dkg cukor
5 dkg margarin/vaj
1 evőkanál méz
40 dkg liszt
1 kávéskanál szódabikarbóna

A krémhez

1 csomag csokoládés puding
1 csomag vaníliás puding
6-8 evőkanál cukor
8 dl tej
20 dkg vaj

A tetejére

1 tábla étcsokoládé
0,5 dl víz
8 dkg porcukor
2 evőkanál étolaj

A margarint olvasszuk meg, adjuk hozzá a cukrot és az egész tojásokat. Keverjük el jó alaposan, majd adjuk hozzá a mézet (folyós állapotában), a szódabikarbónát és a lisztet. Addig gyúrjuk, amíg szépen összeáll , a felülete pedig szép sima lesz.


A tésztát osszuk el három egyforma részre és gyúrjunk kis gombócokat belőle.

Vegyünk elő egy gáztepsit és a tepsi hátulját (!) vajazzuk ki. Erre kerül majd a tészta. Azért a hátulján kell sütni a tésztát, mert így anélkül tudjuk lecsúsztatni a tésztát a tepsiről, hogy az eltörne. 
Az én tepsim aljára valami ráégett (fogalmam sincs hogyan) és nem tudtam lesúrolni, így én sütőpapíron sütöttem a tésztát. Ahhoz, hogy a sütőpapír ne mozduljon el, először bevajaztam a tepsit és arra tettem a sütőpapírt.


Jól belisztezett felületen nyújtsuk ki az első gombóc tésztát téglalap alakúra. A mérete a tepsink hátulja legyen. Nem baj, ha picit nagyobb lesz, vagy valahol lelóg, mert a tepsin is méretre tudjuk vágni. 

Toldoztam-foltoztam.
200 fokra előmelegített sütőben kb. 5 perc alatt sül meg. Akkor jó, mikor kicsit már hólyagosodik és kezd színe lenni. Ha kész van, vegyük ki és csúsztassuk le a tepsiről. 

Mindjárt jó lesz.
A másik két tészta esetében is így járjunk el: vajazzuk meg a tepsit, tegyük rá a tésztát és 5 perc alatt süssük készre. 

Ezt követően jöhet a krém. Én csoki és vanília kombinációt csináltam, de készíthetjük más pudinggal is.
Külön-külön lábosba készítsük el a pudingokat. Egy csomag pudingot kb. 3-4 evőkanál cukorral keverjünk el. Öntsük fel 4 dl tejjel és addig főzzük, amíg jól besűrűsödik. Azért csak 4 dl tej kell hozzá, mert így lesz szép sűrű az állaga. Ha besűrűsödött, vegyük le a tűzről és tegyünk bele 10 dkg vajat. Kevergessük addig, amíg a vaj feloldódik benne, majd fogjuk a habverőt és pár percig verjük fel a pudingot. Ez azért kell, hogy a puding csomómentes és lazább legyen. 

Ha mindkét krémmel elkészültünk, akkor állítsuk össze a sütit. A tepsi aljába tegyünk egy tésztalapot.


Erre kenjük rá egyenletesen a csokoládés krémet, majd borítsuk rá a másik tésztalapot. Erre jöhet a vaníliás krém, majd annak a tetejére a harmadik tésztalap. 


Óvatosan nyomkodjuk kicsit meg az egészet. 

A süti tetejére jön a csokimáz. A vizet a cukorral forraljuk fel, vegyük le a tűzről és tegyük bele az összetördelt csokoládét és az olajat. Keverjük el csomómentesre és oszlassuk el a tésztán. Ehhez célszerű egy hosszú pengéjű kést használni. 


Készen is vagyunk, már csak azt a röpke 12 órát kell kivárnunk, amíg az egész összeérik!


6 megjegyzés:

  1. Tejx-t helyett lehet tejet használni?

    VálaszTörlés
  2. Egyébként marha jól néz ki. Hoztok majd Zalaapátiba? Én meg készítek francia krémest. Vagy pogácsát. Amit kérsz ezért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha Zsófi nem süt, akkor csinálok én és viszünk. Mindegy mit sütsz, mindent megeszünk!

      Törlés
  3. És a Hegyalja útra is érkezik belőle? Oda sokkal egyszerűbb szállítani, mint Zalaapátiba...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szállítmány megérkezett, és okulva a múlt heti történésekből szigorúan akkor lesz körbekínálva, ha megérkeztél.

      Törlés

Google+