Ezeket a sütiket még pár hete csináltuk: Saci volt a főszakács, Andris (gyerek I.) volt a nyers tészta-lopkodó, sütőhőfokot titokban állító, Lenke (gyerek II.) volt a néző, jómagam pedig Lenke hurcolója.
A fotók most sem lettek túl élesek, szépek stb. de két gyerek mellett, telefonnal ennyire futotta.
A sütiket egyébként a közösségi lépcsőház festésére készítettük, ahol váratlanul főszerephez is jutott a végeredmény: "...Különben ennek a sütinek köszönhető, hogy nem maradt el a falfestéses közösségi nap. Csak hárman gyűltek össze, úgy gondolták, hogy akkor hozzá se fognak, de amikor jöttem a sütivel, kitalálták, hogyha süti van, akkor már csinálják."
Hozzávalók
30 dkg zabpehely
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
15 dkg cukor
2 tojás
két tábla (200 g) étcsokoládé (nem kell magas kakaótartalmú, megfelel a sima táblás étcsoki is)
fél csomag sütőpor
1 kiskanál fahéj
25 dkg vaj vagy margarin
Az elkészítés igen egyszerű: egy tálba összekeverjük a szárazanyagokat micsoda szakszavakat tudok már): a lisztet, zabpelyhet, sütőport, fahéjat és az apróra feldarabolt csokoládét. Lehetőleg ezt egy nagyobb edénybe tegyük, hogy utána még hozzá tudjuk adni a többi hozzávalót is.
A maradék hozzávalókat egy másik tálba öntjük és jól elkeverjük. A margarint nyugodtan olvasszuk fel, hogy könnyebb dolgunk legyen.
Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet az elegyítés. Öntsük össze a két tál tartalmát és alaposan dolgozzuk el.
Gyúrjunk kis gombócokat (kb. mint a paradicsomos húsgombócok gombócai), lapítsuk kb. egy cm vastagra és szép sorban tegyük őket sütőpapírral kibélelt tepsibe.
Ekkora a gombóc. |
Itt nyomtuk szét :) |
180 fokra előmelegített sütőben 20 percig süssük. Nekünk ez most kicsit tovább tartott, mivel Andris cselesen 90 fokra tekerte a hőfokot, mikor nem figyeltünk.
Menekül a sütőhőfok-elállító. |
Van, amikor megáll :) |
És aki türelmesen kivárta a végeredményt:
Hol a sütim???!!! |
Legközelebb kutyás helyre menj főzni! Tudod, a biztos siker receptje: gyerek és kutya.
VálaszTörlésÉs kölcsön adod hozzá a gyerekeket? Amúgy szerintem a gyerekeiddel is biztos lesz a siker : )
TörlésAndris milyen fegyelmezetten áll vigyázzban.
VálaszTörlésSzerintem Saci vonta magára a figyelmét egy percre :)
TörlésBocsi, én Anikó vagyok, csaj Józsi nyitva hagyta a postafiókját.
VálaszTörlésAz a Lenke-buksi fentről nézve olyan puszilgatnivaló!!!! A keksz sem rossz! :-)
VálaszTörlésÉs ő még engedi is puszilgatni magát : )
Törlés