Múlt héten sikerült három csomaggal is vennünk a világ legócskább sajtjából. Az állaga kb. a kenhető sajtnak felelt meg, reszeléskor darabokra esett szét, a lereszelt sajt pedig csomókba állt össze. Mindent megtettünk, hogy minél előbb elfogyjon (már csak egy fél kocka van), ettünk bolognait sok sajttal, melegszendvicset sok sajttal, de csak nem akartunk kifogyni belőle. Ekkor jött a mentő ötlet, csináljunk belőle sajtos csirkét, nagy lépést téve a felé, hogy végre elfogyjon ez a förmedvény!
Hozzávalók
csirkehús (lehet filézett csirkemell, csirkecomb, vagy egész csirkecomb)
trappista sajt
liszt
tojás
só
olaj
Nálunk most csak csirkemell volt itthon, így abból készült az ebéd. Első lépésként szeletekre vágtam a húst és besóztam. Jelentem: életemben először tökéletesen sóztam be egy húst! Mindenkinek, aki pont olyan analfabéta ebben, mint én, üzenem, hogy van remény! Sok megfigyelés és rosszul besózott húsok után végre, megcsináltam! Annyira megcsináltam, hogy még Zoli is evett belőle!
A sajtos húst mi úgy szoktuk elkészíteni, mint a rántott húst: lisztben és tojásban forgatjuk meg, de a végén nem zsemlemorzsát használunk, hanem reszelt sajtot.
Szóval: liszt, majd tojás, majd reszelt sajt és mehet is a tepsibe vagy jénai tálba. Persze az ócska sajttal ez sem volt egyszerű, a végén már gombóc méretű sajtok tapadtak a kezemhez. A végén a húsok tetejét kb. 1-1,5 evőkanál étolajjal locsoltam meg, majd letakartam alufóliával a tepsit.
180 fokos sütőben, fólia alatt kb. 25 percig sütöttem, majd levettem a fóliát és magas lángon rápirítottam a sajtot. Ha filézett combot vagy egészben sült csirkecombot sütünk, akkor emeljük meg a fólia alatti sütés idejét.
Nem ez a világ legszarabb sajtja. A CBA-ban lehet kapni valami förmedvényt, amit reszelt állapotban dobtam bele a forró (értsed úgy, hogy a bugyogó, 100 foknál jóval magasabb hőmérsékletű) levesbe és ott kb. 20 percig főtt és ezek után sem olvadt fel. Egyébként meg műanyag íze volt.
VálaszTörlésOké, te nyertél, ez tényleg nagyon undorító volt! Ma este szeretettel fogom nyammogni a maradékot a mi sajtunkból!
TörlésAmúgy milyen levest csináltál?
TörlésIgen, az a sajt mindent vitt. Sajtos brokkolikrém leves lett volna, de a műanyagíz miatt ehetetlen lett.
VálaszTörlésHmmmmmm.... nekem egyszer volt szerencsém egy rántani való HŐSTABIL sajthoz (ez volt ráírva a csomagolására). Az összetevők listája szerint 45% volt benne a sajt, a többi 55%-on nyolc darab E-szám osztozott. Tényleg hőstabil volt, nem folyt ki a panírból sütés közben, íze gyakorlatilag nem volt neki... szóval a műanyagízűnél ennyivel azért jobb volt :-D
VálaszTörlésPfuj, ez tényleg undorító :S Ha én a mi sajtunkat megpróbálnám kirántani, akkor szerintem sikerülne a tökéletes "csak panír maradt" verziót előállítanom.
TörlésÉs akkor Ti még nem is ettetek vegán sajtot! Ráadásul az olyat arany árban mérik, szóval ár-érték arányban messze a legalja.
VálaszTörlésNa de az miből készül???
Törlés