2012. október 15., hétfő

Koczor dédi diótortája



Hihetetlen, de ma egy éves a blog. EGY ÉVES! Ezt muszáj megünnepelni, méghozzá Koczor-dédi diótortájával. Nem diós, hanem diótorta, és isteni finom! A receptet még nővérem fedezte fel és a torta azóta is nagy kedvencünk. Már régóta ígérgetem Ákosnak a tortát (ezzel az ígérettel engedett be diót szedni a kertjükbe, még tavaly), de a torta azóta sem készült el. Na de most!

Tündi, ez a torta neked is szülinapi, készülhetett volna akár februárban is :)


Hozzávalók

A tésztához


6 tojás
6 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
6 púpozott evőkanál darált dió (kb. 15 dkg)
6 lapos evőkanál zsemlemorzsa
(1 sütőpor vagy egy teáskanál szódabikarbóna)

A krémhez

12 dkg vaj
25 dkg darált dió
6 evőkanál porcukor
1 dl tej (a recept szerint, de tapasztalt Koczor dédi diótorta készítők szerint 2-3 dl tej kell bele)
1 evőkanál zsemlemorzsa
rum
vanília aroma

Először a tésztát kell elkészíteni. A tojásokat válasszuk szét, a sárgájához keverjük hozzá a cukrokat, a darált diót és a morzsát. Ne ijedjünk meg, nagyon kemény masszát fogunk kapni.

Még is csak ijedjünk meg: anyukám megmondta, hogy ez így nem jó. A helyes sorrend: először keverjük el a tojások sárgáját a cukorral, majd adjuk hozzá a felvert tojáshabot. A szárazanyagokat csak a habra szórjuk rá, több adagban. Csak akkor adjuk hozzá a következő adagot, ha már szépen elkevertük benne az előzőt.


A tojásfehérjéhez adjunk egy csipet sót és szórjuk bele a sütőport vagy szódabikarbónát. Nekem csak majdnem egy éve lejárt sütőporom volt itthon, így én szódabikarbónát használtam, de ezzel is szépen feljött.


A felvert tojáshabot óvatos, de határozott mozdulatokkal keverjük hozzá a masszához.

Az eredeti recept 26 cm-es tortaformát ír, de nekem csak 27 és 22 cm-es formám van. Mivel inkább magas tortát szerettem volna, a kisebb formát választottam. Az alját kibéleltem sütőpapírral, kicsi olajjal kikentem és belekanalaztam a tésztát.


200 fokra előmelegített sütőbe tettem, 10 perc után pedig letekertem 180 fokra a hőfokot. Kb. fél órán át sütöttem. Fontos, hogy végezzünk tűpróbát, mielőtt kivesszük a tésztát. Ehhez egy hústűt (vagy kiskést) bökjünk bele a tészta közepébe úgy, hogy leérjen a forma aljáig. Akkor jó, ha kihúzzuk, és a késen nincsen már nyers tészta.


Vegyük ki a sütőből és várjuk meg, amíg kihűl (nekem kicsit beesett a közepe, de szép magas maradt).
Ott böködtem meg a késsel (vennem kellene egy hústűt)
A krémhez tegyük a diót, a morzsát és a tejet egy lábosba és futtassuk meg. Legalább is ezt írja az eredeti recept. Nem tudom a futtatás pontosan mit takar, én kicsit hagytam alacsony lángon, de az egész összeállt egy kupacba, így az alja kezdett lekapni, szóval ez a mozdulat nálam kb. 2 percig se tartott.

Előtte.

Utána.
A vajat megolvasztottam egy kis lábosban, nem forrt, csak olvadt volt, elkevertem benne a porcukrot, majd a dióhoz adtam. Várjuk meg, amíg a dió kihűl és csak akkor adjuk hozzá a vajat. Tegyünk bele 1-2 evőkanál rumot és egy teáskanál vanília aromát.

Amikor kihűlt a tészta, három részre vágtam. Ez továbbra sem megy nekem, a középső szelet mindig darabokra esik, így akinek van bevált receptje a torta részekre vágásához, az kérem, ne habozzon és kommenteljen!

Sok-sok dió van benne.
A krémmel megkentem és egymásra tettem a szeleteket, majd a torta külsejét is bevontam. Persze próbáltam takarékosan bánni a krémmel, így a végére túl sok maradt belőle, ezért kénytelen voltam leszedni a legfelső réteget, és még kenni egy kis krémet középre.


A tetejét díszítsük dióval. Tegyük fél napra hűtőbe, hogy jól összeérjenek az ízek.

Ezt a verziót tesóm csinálta. Ő a krémhez kb. 3 dl tejet adott.


14 megjegyzés:

  1. Grat a blognak! :)
    Csak annyi, hogy margarin helyett vaj, és sütőrum helyett rendes rum dob rajta;) de biztos így is nagyon finom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Akkor ezeket ki is javítom. Mert a rum tényleg nem nagyon érződik, de én csak arra gondoltam, hogy keveset tettem bele.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Nem biztos, hogy főzni kell a krémet, csak EMLÉKEIM SZERINT!!! De baromi régen csináltam, szóval az is lehet, hogy nem, ne vezesd félre szegény kis olvasókat! Csinálják csak a recept szerint, oszt vagy jó lesz, vagy nem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ok, újra javítva, de most már elég legyen : )

      Törlés
  4. Hű, de jól néz ki, és a margarin/sütőrum kérdéskörben már nem is kell reklamálnom. Boldog szülinapot! Hol a torta?

    VálaszTörlés
  5. Ja és a torta részekre vágásához cérnát szoktak ajánlani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki gondolta volna, hogy pont te adod a tippet :) Amúgy rémlik, hogy ilyesmit próbáltam és nem ment...Az lehet? Milyen vastag cérnával kell csinálni?

      Törlés
    2. Minél vékonyabbal. Egy hajókötéllel például egészen tönkre lehet tenni a tortát.

      Törlés
    3. Vitorlás kötelünk pedig akad otthon. Nekem az rémlik, hogy a nagyon vékonnyal csináltam, nem a hímző fonallal, és nem ment, bár lehet, hogy csak a technikám volt rossz. A színnek van jelentősége?

      Törlés
  6. Boldog blogszülinapot! Ez a torta k..... jól néz ki, meg is sütném, csak Rékának három éve pont a diótortától lettek piros pöttyei (nem ő ette, én, ő közvetve jutott hozzá :-)), és nem akarom, hogy Dénes is így járjon.
    Jól olvasom, cérnával szeletelted? Én roppant fantáziátlanul késsel szoktam, sikerülni szokott. Ha már cérna, esetleg horgászdamil? Az elég vékony és erős.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, én késsel szeletelek mindig, de sosem sikerül. Csak rémlik, hogy próbálkoztam cérnával, de azzal sem ment. A damilos ötletet viszont kipróbálásra ítélem!

      Törlés
  7. Közben rájöttem, hogy amikor én csináltam, több tejet tettem hozzá. Nem tudom, pontosan mennyit, annyit, amivel rendesen keverhető és főzhető lett a krém.
    Amúgy teszteltem Vali tortáját, így is nagyon finom, annyi, hogy több tejjel még krémesebb :)

    VálaszTörlés
  8. Én már sztár vagyok ezzel a recepttel, úgyhogy köszönöm nagyon. Amit én változtattam rajta, az az, hogy a tortalapnól kettőt sütök, mert soha nem bírtam szépen elvágni. A tészta keveréséről annyit, hogy nekem nagyon bejött a sárgája a száraz alapanyagokkal elkeverve, még akkor is, ha ijesztő, csak az én nagyim instrukciója szerint a fehérjehab egyharmadát hozzádolgoztam, mielőtt elegyítettem volna az egész habbal. Szupermagas lapot kaptam így. Köszönöm még egyszer!

    VálaszTörlés

Google+