2012. július 21., szombat
Nyári szünet
Kedves Olvasóink!
Kicsit most elutazunk pihenni, hogy aztán újult erővel folytathassuk a blogot. Addig is mindenkinek kellemes hetet, kevés munkát, sok pihenést és szép időt kívánunk! Aki pedig erre jár, szemezgessen a régi receptek közül!
Visszatérve jelentkezünk majd egy kis mediterrán összeállítással!
2012. július 17., kedd
Túrós (bodzás) illatos kalács
Nemrég volt a születésnapom, amire praktikusan mindenkitől konyhai felszerelést kértem. Tántitól egy süteményes tálat, hogy a tortákat és sütiket megfelelő közegben tudjam fotózni. Barátnőimtől egy kuglóf formát, mert az eddig még nem volt nekem, amit megfejeltek még egy edényfogó kesztyűvel (fehér alapon piros pöttyös, mint a túró rudi). Anyuéktól tortát kértem, mert ugye a hasnak is jár valami.
A felhasználás viszont egész múlt hétvégéig váratott magára, mert sütő stoppot rendeltem el a lakásban dúló 30 fokos hőmérséklet miatt. Ez hétvégén lement egészen 27 fokig, így végre megsüthettem ezt: http://limarapeksege.blogspot.hu/2012/05/bodzas-turos-illatos-kalacs.html
Kis hiányosság, hogy nekem nem volt bodzám, így ez az enyémből kimaradt. Az eredeti receptnél a megjegyzésekből derült csak ki, hogy 27 cm átmérőjű kuglóf formára vannak a mennyiségek. Az enyém 22 cm-es, így Zolival ki kellett számoltatnom egy szorzót ahhoz, hogy mennyi is az annyi a kisebb kuglóf formába.
Hozzávalók 22 cm-es formához
Tészta
1 tk. só
2,5 evőkanál cukor
1 tojás
2 dl langyos tej
6,5 dkg puha vaj
2 dkg élesztő
Töltelék
25 dkg túró
3 ek. cukor
3 ek. bodzaszörp
1 citrom reszelt héja
1 tojás sárgája
1 tojás fehérje
5 dkg mazsola
2 ek.búzadara
Megjegyzés: mivel nekem nem volt bodzám, a cukor mennyiségét bő egy kanállal megemeltem.
Lekenéshez
1 egész tojás
A tészta hozzávalóit öntsük egy tálba.Az élesztőt nem kell felfuttatni, egyszerűen csak morzsoljuk be az edénybe.
Az összeállításnál nekem ez a gyönyörűség segített:
Már régóta szemeztem vele, és vártam egy akcióra, ami úgy tűnt, hogy soha sem fog megérkezni. A hétvégi nagy bevásárlás alkalmával viszont belefutottunk egy készletkiárusításba, így le is csaptunk rá. Este pedig már ezzel dagasztottam a tésztát : ) Ami a dagasztás végén jó ragacsos lesz, de ez ne vegye el a kedvünket.
Amíg kel, készítsük el a tölteléket. A tojást válasszuk szét: a fehérjét verjük kemény habbá a cukorral. A tojás sárgáját és a többi hozzávalót dolgozzuk össze, majd a végén adjuk hozzá a felvert habot.
A kuglóf formát kenjük ki vajjal.
Ebben a melegben a tésztának 45 perc sem kellett és már a duplájára kelt (bár ez a fotón nem látszik):
Most jöhet a nyújtás. Itt igen csak bajban voltam, mert az eredeti receptben csak annyit volt, hogy hosszú és keskeny legyen a tészta. Próbáltam lemérni, hogy mekkora tészta kellene a formámba, Zoli már a kör területét számoltatta velem, de végül a hasra csapás nyert: egy 3 mm vastag, 55 cm hosszú tésztát nyújtottam belőle (lisztezett felületen, mert ragadni fog).
Erre kentem rá a túrót, ami először igen kevésnek tűnt, de végül szép vékonyan elég volt rá.
Ezt követően feltekertem, majd egy éles késsel félbe vágtam az egészet:
És szétszedtem:
Most össze kell fonni a két csíkot, de úgy, hogy a töltelékes része mindig felfelé nézzen:
Most jön a neheze: bele kell pakolni valahogy a formába. Próbáljunk alányúlni két kézzel, ha van segítő harmadik kéz is, akkor azt is fogjuk be és tegyük bele a formába.
Újabb kelesztés következik: akkor jó, ha kb. eléri az edény peremét.
Kenjük le a tetejét a felvert tojással. 180 fokos előmelegített sütőben 45 percig sütjük. Mielőtt kivesszük érdemes belebökni, hogy tényleg átsült-e.
Ha nagyon barnulna a teteje már a sütés elején, akkor sütőpapírral takarjuk le.
Tejjel is nagyon finom : )
2012. július 11., szerda
Citromkrémes desszert, sütés nélkül
A napokban a Hétrend blog heti főzési ajánlóját olvasgattam (Hétrend blog - 28 heti menü). A hétvégi desszertek között találtam a sütés nélküli citromtortát, amit így a nagy melegben rögtön meg is kívántam. El is kezdtem túrni a netet megfelelő recept után, de nem találtam semmi kedvemre valót. A receptek nagy többsége vajas krémet írt, és ez nekem nem tetszett. Szerencsére eszembe jutott, hogy anyukám szokott csinálni egy nagyon egyszerű, sütés nélkül hideg citromkrémet, úgyhogy gyorsan fel is hívtam a receptért.
Hozzávalók
1 nagy doboz tejföl
2-3 citrom leve és reszelt héja
1 csomag vaníliás cukor
porcukor ízlés szerint
2 dl habtejszín (az a fajta, amit fel kell verni)
babapiskóta
A tejfölt öntsük egy tálba. Szórjuk rá a vaníliás cukrot, reszeljük bele a citromok héját (csak a sárga részt, a fehéret ne, mert attól keserű lesz a desszert!!!) és facsarjuk bele a levét.
Nekem kivételesen sikerült olyan citromot vennem, aminek nagyon sok leve volt, ezért csak két citromot csavartam bele. (A harmadikat akár díszítésnek is használhatjuk). Adjunk hozzá porcukrot, ízlés szerint. Én három púpos evőkanállal tettem bele, de lehet, hogy a végeredmény még egy kicsit elbírt volna, bár nekem így is nagyon ízlett.
Most jön az a pont, ahol majdnem elbuktam: fel kellett verni a tejszínhabot és NEM MENT. Anyu azt mondta, hogy vegyek zacskós habtejszínt (szürke), mert neki az bevált. Vettem is, mert mindig hallgatok anyukámra. Olvastam én a boltban, hogy az ideális felveréshez 12 órán át egy hőmérsékleten kell lennie a tejszínhabnak, de gondoltam nem lesz gond, annak ellenére sem, hogy a bolttól hazáig felmelegedett. Becsaptam a hűtőbe, vártam amíg lehűlt és elkezdtem gépi habverővel felverni. Csak annyit értem el, hogy minden, de szó szerint minden habos lett a konyhába, hiába csináltam magas falú edényben. A tejszín folyós maradt, így lehúztam a WC-n.
Másnap semmit sem bíztam a véletlenre, kétféle tejszínhabot vettem, egy zacskósat újra és egy tetra pakkosat is, a biztonság kedvéért. Most már hűtöttem 12 óráig, de a zacskós most sem ment, csak a WC-be... A másikkal viszont sikerrel jártam, így jöhetett a következő lépés.
Másnap semmit sem bíztam a véletlenre, kétféle tejszínhabot vettem, egy zacskósat újra és egy tetra pakkosat is, a biztonság kedvéért. Most már hűtöttem 12 óráig, de a zacskós most sem ment, csak a WC-be... A másikkal viszont sikerrel jártam, így jöhetett a következő lépés.
Na, ez már hab! |
A tejszínhabot és a tejfölt óvatosan keverjük össze egy spatulával. Kóstoljuk meg, és ha kell, akkor még tehetünk bele citromot vagy cukrot.
Ilyen az egyveleg. |
Ha készen vagyunk, mehet is a hűtőbe, minimum fél napra.
Én pedig várom a tejszínhab felverésének trükkjét!
2012. július 7., szombat
Tojásos sült paprika
Jöjjön egy újabb nyári étel, ami a lecsó készítése közben jutott eszembe. Rögtön mondtam is Zolinak, hogy miről van szó, hogyan készül, mire jött a válasz: "- Szóval rántotta paprikával." Ráhagytam, de másnap mikor Norbinak említettem, hogy mi lesz a következő poszt, ugyan ezt a választ kaptam. Grrrr....
De nem rántottáról van szó, a hangsúly a paprikán van és nem a tojáson. Nagyon finom és gyorsan el is készül. Egy főre két paprikát és egy tojást számoljunk. (A fentiek miatt csak egy adagot készítettem.)
1 tojás
2 zöldpaprika
kisebb fej hagyma fele
olaj
só
A tojást verjük fel úgy, mintha rántottához készülne. A hagymát vágjuk fel apróra, a paprikát pedig vágjuk négyzetesre, úgy mint a lecsónál:
Kevés olajon és egy csipet són pirítsuk meg a hagymát (kis lángon).
Amikor üveges (átlátszik) tegyük rá a paprikát. Keverjük meg, és továbbra is kis lángon, fedő alatt addig főzzük, amíg megpuhul (nekem kb. 8 perc volt). Ne péppé főzzük, csak puhára! (Kóstolgassuk közben.)
Amikor már puha, öntsük rá a tojást és folyamatosan kevergessük, amíg meg nem sül a tojás is. Anyukám azt mondta, hogy létezik olyan verzió is, amikor tojás helyett tejföllel sütik össze a paprikát. Én még nem próbáltam, de ha valaki megcsinálja, számoljon be róla!
Friss kenyérrel tálaljuk.2012. július 3., kedd
Lecsó készítése
A lecsó megint egy olyan étel, amit máshogy eszünk Zolival. Én friss kenyérrel, tojás nélkül szeretem, Zoli persze tojással, szalonnásan. Így este két lábosban főztük a vacsorát, szépen egymás mellett, ami nagy ritkaság, mivel Zoli utálja, ha ott lábatlankodok, miközben ő főz.
Hozzávalók 2 adaghoz (mi ezt feleztük, vagyis egy-egy tányér lett belőle)
80 dkg paprika
30 dkg paradicsom (kb.)
1,5 fej hagyma
kolbász
virsli
só
Ha szeretjük, akkor még kellhet
szalonna
1 tojás
csípős paprika
Első lépésként készüljünk elő a főzéshez. A zöldségeket mossuk meg és vágjuk fel. A paprikát szerintem úgy a legegyszerűbb felvágni, ha hosszában szeletekre vágjuk (mint mikor szendvicsre tesszük) és aztán négyzetes darabokra. Így csinálom én, de Bea barátnőméknél pl. az a szokás, hogy hosszú kígyót vágnak belőle. Ezt úgy kell elképzelni, mintha a csúcsától meghámoznánk a paprikát. Kinek hogy : ) A paprika csumájára nincs szükségünk. A paprikát érdemes megkóstolni főzés előtt, hogy tudjuk van e közte csípős.
A kolbászt, virslit karikázzuk fel, a hagymát pedig vágjuk fel apróra. A paradicsomot kockázzuk fel. Kb. a paprika felének megfelelő mennyiségű paradicsomra lesz szükségünk.
Na most, ha szeretnénk szalonnát is tenni a lecsóba, akkor először azt tegyük oda kevés zsiradékon sülni.
Ha nem szalonnásan akarjuk elkészíteni, akkor kezdjük rögtön a hagyma pirításával (kevés olajon). Szórjunk rá egy csipet sót is, majd kis lángon addig süssük, amíg üveges (átlátszó) nem lesz.
Ekkor öntsük rá a paprikát, kb. egy korty vizet, és fedő alatt kis lángon főzzük tovább.
Itt is pirítsuk kis ideig a hagymával együtt, majd adjuk hozzá a paprikát. A paradicsommal még várjunk, mert az gyorsabban fő meg, mint a paprika.
Innentől egy séma jön :)
A paprikát kb. 5 percig pároljuk a fedő alatt, majd kóstoljuk meg. Ha a kóstoláskor már nem frissen ropogós, de még nem is teljesen puha, akkor jöhet a paradicsom. A paradicsommal együtt adjunk hozzá pár karika kolbászt is (én ötöt tettem bele), és főzzük tovább kis lángon fedő alatt.
Amikor már szép levet eresztett és a paprika is teljesen átpuhult, szórjuk rá a virslikarikákat is.
Ízlés szerint sózzuk és pár percig főzzük még. Ha szeretnénk tojást is ütni rá, akkor ezt a legvégén tegyük meg és keverjük el benne (esetleg előre is felverhetjük).
Én friss kenyérrel eszem és régen mindig egy nagy pohár hideg tejet ittam mellé. Kinek mi :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)