Történt ugyanis, hogy citromtortát akartam készíteni. Nem tűnt túl bonyolultnak a recept, sima piskóta tészta és tejes-vajas citromkrém. Ennek ellenére igen nehezen álltam neki a sütésnek, mivel mostanában semmi kedvem sincs főzni, a megúszásra törekszem, így mindig a jól bevált, a blogon is szereplő receptekhez nyúlok.
Lényeg, hogy végül vasárnap délután nekiálltam a dolognak. Bekevertem az öt tojásos piskótatésztát és beleöntöttem a tortaformába, amiről tudni kell, hogy egy hibás konstrukció, mert nincs pereme, amire rá lehetne csatolni a torta falát adó részt. A logikája annyi, hogy a peremmel közre kell fogni a tortaforma alját. Folyós tészta esetében jártam már úgy, hogy kifolyt a formából a tészta egy része sütés közben (nem tudom, hogy erre miért nem emlékeztem), de úgy még nem jártam, mint most.
Szóval, a nyers tészta a formában volt, a sütőt előmelegítettem 200 fokra, majd fogtam a formát, hogy betegyem a sütőbe. Egy kézzel nyúltam hozzá, elfelejtve, hogy mennyire instabil az egész, és ennek meg is lett az eredménye. Sikerült kimozdítanom a forma alját, mindezt már a kinyitott sütőajtó felett. Az alja kibillent, a nyers tészta pedig kiömlött, egyenesen rá és bele a 200 fokos sütőbe, ahol rögtön el is kezdett sülni. Nem részletezném milyen válogatott káromkodássorozat hagyta el a számat, mikor azt láttam, hogy a tészta folyik be a sütőgumi alá, a sütőajtó üvege alá, szépen be a sütőajtó széleihez, majd onnan le a fa burkolat alá.
Mivel 200 fokos volt a sütő, a cucc meg elkezdett sülni, muszáj volt nekiállnunk még forrón kitakarítani a sütőt. Mertük kanállal, mostuk rongyokkal, piszkáltuk pálcikákkal, súroltuk szivaccsal, de még ma reggelre sem volt igazi, mert a fa burkolat alól kis tócsákban még mindig csöpög a piskóta. Hát így nem lett ma reggelre citromos tortaposzt.
