A túrógombóc az egyik kedvenc ételem, képes vagyok minden héten enni, akár főétkezésnek is. Mikor hazautazom a szüleimhez, anyukám mindig megkérdezi, hogy mit főzzön nekem vacsorára, és én mindig a túrógombócot választom- igazából nem is tudom miért kérdezi meg újra meg újra.
Na de mióta megkaptam kolléganőmtől az elronthatatlan receptet, már nem éhezem a gombóckákra, csinálok magamnak akár minden héten is.
Hozzávalók
25 dkg túró
7,5 dkg búzadara
2 tojás
1 csipet só
5 evőkanál zsemlemorzsa
2 evőkanál olaj
tejföl
porcukor
A mennyiség szerintem két főre elég, persze függ attól is, ki mennyit eszik belőle : ) Kb. 16 kisebb gombóc lesz belőle. Nálunk csak én eszem, így ez a sok- sok túrógombóc mind az enyém lesz a végén!
Szóval, a túrót, a búzadarát, a tojásokat és a sót tegyük egy tálba és jól dolgozzuk össze. Nem baj, ha nagyon lágynak érezzük, mivel a dara lassan szívja meg magát, így ha hozzárakunk még darát előfordulhat, hogy később pont e miatt lesznek kemények a túrógombócok.
Fél órát hűtőben pihentessük, de akár egy órát vagy többet is. Anyukám a nyári szünetben sokszor reggel bekeverte nekünk a túrót, mi pedig csak délben főztük ki. A pihentetés azért kell, hogy a dara megszívja magát és a gombócok a főzéskor ne essenek szét.
Amíg pihen a massza, készítsük el a prézlit. Ehhez a morzsát és az olajat tegyük egy magasabb falú lábosba. Azért ilyenbe, mert később a lábos rázásával tudjuk jól bevonni a gombócokat a prézlivel, és így elkerülhetjük azt, hogy a konyhakövön landoljon az ebédünk.
Olyan 4-es fokozaton (9-es a max.) tegyük fel a tűzhelyre. Kevergetés mellett pirítsuk meg a zsemlemorzsát. Olyan 8 perc kell neki kb. Figyeljünk rá, mert nagyon könnyen odakap, és kezdhetjük elölről. Ha kész (szép aranybarna) tegyük félre.
Ha kipihente magát a túró, készítsünk belőle egyforma gombócokat. Ne csináljunk túl nagyokat, mert a vízben meg fognak duzzadni. Vizes kézzel formázzuk, így nem fog a kezünkhöz ragadni a túró.
A kifőzéshez tegyünk fel egy nagy lábos sós vizet (2 teáskanál). Mikor felforrt, tegyük bele a túrógombócokat. Hagyjuk magas lángon, hogy újra felforrjon, majd vegyük vissza és közepes lángon főzzük tovább. A gombócok maguktól fel fognak jönni a víz tetejére.
Ha feljöttek, főzzük még kb. 5 percig. Én mindig kiveszek egyet és megkóstolom, hogy átfőtt e; biztos ami biztos. Ha késznek ítéljük, szűrjük le, és a prézliben forgassuk meg őket.
A túrógombócot tejföllel, porcukorral (akár fahéjas porcukorral) tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése