2013. augusztus 26., hétfő

Csokoládétorta


Ettől a recepttől már az elején tartottam és részben be is igazolódtak a félelmeim. A TV műsorban szerepelt a bűvös mondat: ezt nem lehet elrontani. Nah persze! A "hiba" egyébként annyi lett, hogy nekem kicsit tömör volt a tészta, míg az eredeti fotó alapján láthatóan levegősebbnek kellett volna lenni, de egyébként így is finom volt. Mondhatom, hogy tömör gyönyör.
Az elkészítéskor rontotta az esélyeimet, hogy a mennyiségek csészében voltak megadva. A weboldalon szerepelt egy link, amin szerepeltek az átváltások, de a link sajnos nem mutatott sehova (később Ákos elővarázsolta nekem), így a net segítségével próbáltam meg átváltani a mennyiségeket. Ez nem is olyan egyszerű, mint gondoltam, mert létezik amerikai, brit, ausztrál csésze is. Végül kiválasztottam egy nekem tetszőt és azzal dolgoztam, de ide inkább az oldalon szereplő átváltást írom (lehet nálam ezzel volt a gond).
 
 
Hozzávalók
 
(Biztonság kedvéért megadom az átváltás linkjét, ugyanis híresen gyenge vagyok a mértékegységekből. Valaki, akit Ákosnak hívnak :P, ellenőrizhetné nekem)
 
45 dkg liszt
1 csomag sütőpor
45 dkg cukor (ezt már átszámoltattam Norbival is, mert nem hittem a szememnek, de neki is ez jött ki)
fél teáskanál vanília kivonat
7 dkg kakaópor
2 teáskanál átszitált szódabikarbóna
20 dkg puha vaj
1 pohár tej vagy joghurt
3 nagy tojás
2,5 dl forró kávé
 
Hozzávalók a krémhez
 
5 dl tejszín
50 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé
 
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra, majd vajazzunk ki egy 30 cm-es tortaformát.
Namost, nincs más dolgunk mint az összes fenti hozzávalót beleönteni egy nagy edénybe és addig keverni, amíg szépen összeáll. Esküszöm, hogy ezen kívül semmit sem kell vele csinálni, ezért is állították a műsorban azt, hogy nem lehet elrontani.
 
 
Egy órán keresztül süssük, de azért mielőtt késznek nyilvánítjuk szúrjunk bele egy tűt vagy kést a közepébe, hogy a közepe is átsült e.
 
Amíg sül a tészta készítsük el a krémet a tetejére. Ez is nagyon egyszerű. A tejszínt melegítsük fel. Nem kell felforralni, elég ha csak átmelegszik (én akkor kapcsoltam le, amikor elkezdett köpködni). Zárjuk le a tűzhelyt, és törjük bele a csokoládét a tejszínbe. Várjuk meg, amíg felolvadnak a csokikockák, majd jó alaposan keverjük egyneművé az egészet. Ennyi volt az egész.
 
Megjegyzés: én a süteményből és a krémből is csak fél adagot készítettem. A tészta így is kiadós volt, mert nagyon tömény, egynél több szeletet senki sem evett belőle. A krém feléből is még rengeteg maradt, így ha egyszer a teljes adagot fogom megsütni, akkor is csak fél adag krémet fogok hozzá készíteni.
 
Szerintem melegen igazán finom ez a sütemény, így tálaláskor mi nem csak a krémet melegítettük, hanem a tésztát is.
Díszítésnek használjunk piros gyümölcsöket, málnát, epret, mert az sokkal jobban mutat, mint az én áfonyám.

Hová vitted azt a sütit????
 


2013. augusztus 21., szerda

Gyömbéres, meleg almáspite


Van egy másik főzőműsor is, amire rá vagyok kattanva, ez pedig a Villámkonyha. A műsor lényege, hogy Lorraine Pascale friss alapanyagokból készít gyors ételeket  Mondjuk használt a műsorban már dobozos tojásfehérjét (???) is, de ettől még vannak jó receptjei, ráadásul annyira jól van kamerázva a főzés minden mozzanata, hogy már csak ezért is érdemes megnézni pár részt. Amúgy tényleg gyors és egyszerű ételeket készít, így lehet, hogy lesz még tőle recept.

Előre szólok, hogy szokás szerint nem voltam alapos, így a kisebb leveles tésztát sikerült beszereznem, ezért nekem csak almás rudak lettek a végén. Bár ettől még nagyon finom volt, tényleg csak ajánlani tudom!


Hozzávalók

50 dkg leveles tészta (bolti tökéletes)
4 nagy alma
2 dkg vaj
1-2 evőkanál (barna)cukor (gyümölcstől is függ)
fél citrom leve
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 tojás

Az almákat hámozzuk meg és kockázzuk fel. A vajat tegyük egy meleg serpenyőbe, majd tegyük bele az almát. 


Facsarjuk rá a citrom levét, szórjuk rá a gyömbért, a fahéjat és a cukrot, majd közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett kezdjük el főzni. A recept szerint addig kell főzni, amíg teljesen puha nem lesz, de én nem szeretem a pempős dolgokat, ezért előbb késznek nyilvánítottam. 


A leveles tésztát jól belisztezett felületre terítsük ki és vágjuk fel 8 egyforma részre.Verjük fel a tojást és kenjük le vele a tészták szélét.


Várjuk meg, amíg a töltelék kihűl, majd tegyünk mindegyik tészta széléhez (ne középre) egy kis kupac almát. 


Fogjuk meg a tészta töltelék nélküli végét és hajtsuk rá az almára, majd nyomkodjuk le a tészta szélét jó alaposan, hogy a két tésztalap biztosan összeragadjon. (Ezt sajnos elfelejtettem lefotózni.)

A kész csomagokat tegyük át egy sütőpapírral bélelt tepsire, kenjük le a tetejét a maradék tojással, majd villával bökjük meg a tészták tetejét. 
200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig süssük. Tejszínhabbal vagy vanília fagylalttal is tálalhatjuk.
(Hidegen is jó volt, de szerintem melegen igazán finom.)


2013. augusztus 16., péntek

Áfonyaszósz



Az utóbbi időben hétvégente többször is belefutottam a TV Paprikán Az én kis kertem című műsorba, amiben Annabel Langbein főz, Új-Zélandon, kertes "házikójában", olyan panorámával, hogy az embernek rögtön kedve támad repülőjegyet foglalni (Ákos, ez a Te magas labdád). 
Minden adásban egy teljes menüsort főz meg a vendégeinek, de mindig készít valami kis apróságot is, amit aztán nem lehet a weboldalán megtalálni. Ez az áfonyaszósz is ilyen, a TV műsorban benne volt, de a weben már nem találtam meg. Természetesen, mikor a műsort nézem, sosem jegyzetelek, így előfordulhat, hogy nem pont úgy készítettem el, ahogyan ő csinálta.


Hozzávalók

25 dkg áfonya
fél citrom leve
1 teáskanál liszt
1 evőkanál cukor (de persze ez ízlés és gyümölcs függvénye is)

Az áfonyákat mossuk meg majd kicsit összenyomkodva tegyük bele egy lábosba. Nem kell félbevágni őket, egyszerűen csak vegyünk egy marékkal a kezünkbe, nyomjuk össze, majd mehet is a lábosba. Facsarjuk rá a citrom levét.


Közepes lángon kezdjük el főzni. Közben kevergessük, nehogy leégjen az alja. Nagyon hamar levet fog ereszteni, kb. 5 perc után már így néz ki:


Kóstoljuk meg, és ha szükséges adjuk hozzá a cukrot is. Keverjük el benne, majd szórjuk rá a lisztet. Keverjük ki csomómentesre és már készen is vagyunk. Kb. 10 perc alatt készül el.

Tapasztalat: a fakanál olyan lila lett tőle, mint a fotón.

Mi túrós palacsintával ettünk, de szerintem sajttortákhoz is finom lehet.

2013. augusztus 11., vasárnap

Sertésszűz Wellington módra




Micsoda cím! Ki gondolta volna, hogy a Hogyan készítsünk kakaót? poszt után idáig is el fogok jutni :) ? Jó, kis szépséghiba, hogy Zoli csinálta, én csak kukta- és tésztafelelős voltam, de akkor is. Valami közöm azért volt hozzá! A Wellington módra egyébként annyit tesz, hogy a húst egy gombás szósszal bevonva, vajas tésztával betekerve sütjük meg.
(A Wellington eredetileg bélszínnel készül, de szerintünk így költséghatékonyabb volt a dolog.)


Hozzávalók

A húshoz és a töltelékhez

1 db sertésszűz pecsenye
40 dkg gomba (vegyesen fehér-barna csiperke)
5 dkg baconkocka
fél fej vöröshagyma
1 tojás sárgája
1 teáskanál liszt
só 
bors
kakukkfű
olíva olaj

A tésztához

1 tojás
12,5 dkg vaj
25 dkg liszt
1 csapott teáskanál só
4 cl hideg víz, ha nem állna össze

1 tojás a lekenéshez

A tészta

Elsőnek vegyük a tésztát. Ez egy sima vajas tészta, ráadásul csináltam már ilyet, amikor quiche-t (részletes leírás a linken) sütöttem. Csak arra kell figyelni, hogy jól hűtsük vissza a tésztát, miután meggyúrtuk (min. 1 óra a hűtőben) és közvetlenül felhasználás előtt nyújtsuk csak ki!

A hús

Tegyünk a hús alá egy nagyobb alufólia darabot (akkorát, amibe később bele tudjuk tekerni). Sózzuk és borsozzuk, majd szórjunk rá friss kakukkfüvet és locsoljuk meg olíva olajjal. Az egészet jól dörzsöljük át. (Vagyis, mi nem csináltunk külön pácot, csak simán rászórtunk mindent és jól átdörzsöltük az egész húst.) 
Ha ez megvan, csomagoljuk be a fóliába és tegyük be a hűtőbe minimum 1-2 órára, de ha tehetjük, akár egész éjszakára.



A gomba 

Mossuk meg a gombát, majd vágjuk apró kockára (nem kell nagyon minire, mert a gomba főzés közben kb. a felére összeesik). A hagymát szintén vágjuk fel apróra.

Amikor először csináltunk ilyet, újhagyma is került bele, mert épp volt itthon.
Kevés olajon kezdjük el pirítani a baconkockákat. 


Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, majd kis lángon főzzük addig, amíg a hagyma üveges nem lesz. Ekkor szórjuk rá a gombát is, tegyünk rá sót, borsot és kakukkfüvet, majd lassú lángon, fedő alatt addig főzzük, amíg a gomba leve elfő (kb. 15 perc). A fűszerezéskor vegyük figyelembe azt, hogy a gomba a felére fog összeesni, vagyis kisebb mennyiséghez való sót szórjunk csak rá!
A tojássárgáját keverjük ki a liszttel. Amikor a gomba elfőtte a levét, akkor vegyük le a lábost a tűzről (azért kell levenni, hogy a tojás nehogy elkezdjen főni, mikor hozzáadjuk), öntsük bele a lisztes tojást, majd alaposan keverjük el az egészet. A tűzhelyre már nem kell visszatenni, csak ki kell várni, amíg kihűl a gombaszósz.


Kezdődhet az összeállítás!
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.

A húsra kérget kell sütni. Ehhez vegyünk egy serpenyőt és magas lángon süssük a húst. Forgassuk közben, hogy mindenhol kérges legyen (kb. két perc alatt alakul ki a kéreg).



A tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. fél centi vékonyra, majd helyezzük rá a húst,


vonjuk be az egészet a gombaszósszal,


tekerjük be a tésztával, majd helyezzük át egy sütőpapírral bélelt tepsibe.


Kenjük le az egészet a felvert tojással majd tegyük be a sütőbe (kb. 30 perc alatt sül át).



Felszolgálás előtt várjuk meg, amíg kicsi szikkad az egész, mert úgy könnyebb szeletelni.
Jó étvágyat!
Google+