2012. november 17., szombat

Házi májas készítése


Az egyik nagy kedvencem reggelire a májas, de a bolti (szerintem) tele van szeméttel. Az utóbbi időben ezért nálunk már házi verzió készül. Amikor először készítette Zoli, óriási adag lett a végeredménye, ezért most már csak 20 dkg májból készítjük.


Hozzávalók

20 dkg csirkemáj
fél fej hagyma
baconkocka

bors
rozmaring
1,5 evőkanál vaj

Kezdjük el pirítani a bacont, majd a zsírjára szórjuk rá az apróra vágott hagymát. Alacsony lángon pirítsuk addig, amíg üveges nem lesz a hagyma.


A májat vágjuk fel kisebb darabokra (kicsit nagyobbak legyenek egy pörköltbe való húsnál).



Szórjuk rá a hagymára. Főzzük egy kicsit így, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. A vízbe szórjuk bele a borsot és a rozmaringot.



Fedő alatt, alacsony lángon kb. fél órán keresztül főzzük.

Fogjunk egy kézi turmix gépet és turmixoljunk el a májat. A lényeg, hogy a végeredmény csomómentes, szépen kenhető legyen. Dolgozzuk bele a vajat, ettől lesz krémes, majd sózzuk, esetleg fűszerezzük után, ízlés szerint.

Mivel belsőség, pár napig használható csak fel (ezért se készítsünk óriási adagot).

1 megjegyzés:

  1. szuper! már elolvasni is jó volt, holnap irány a bolt, veszek májat és elkészítem. köszi a receptet!

    VálaszTörlés

Google+