Rumos vagy konyakos meggy elrakása

Anyukám minden évben szokott eltenni alkoholos meggyet, amit aztán év közben folyamatosan felhasználunk. Az egyik felhasználási lehetőség az, ahogy Márti barátnőm csinálta: barátnős traccspartizás közben simán elnassolni a napon :) A másik lehetőség az, amit régen nagyon sokszor csináltunk: két fajta pudingot főztünk, amit rétegezve tettünk el poharakba. A rétegek közé mindig tettünk háztartási kekszet, diót és ilyen meggyet is, majd jól lehűtöttük az egészet, így hamar meg is volt a desszert. De felhasználhatjuk süteményekhez (pl. diós sütikhez nagyon finom) díszítésként is.

Hozzávalók

meggy

cukor

rum vagy konyak

(nátrium-benzoát)

Ami az alkoholt illeti, itt az alkalom, hogy felhasználjuk az ajándékba kapott, de soha ki nem bontott rumos – vagy konyakosüvegeket (a legutolsó adag nálunk ezért készült Napoleon konyakból). Ha nincs ilyenünk otthon, vegyünk egy kis üveggel, vagy ha nagyon nem akarunk költeni erre, használhatunk sütőrumot, esetleg rumaromát is.

A nátrium-benzoát a tartósítás miatt kellhet, de nem kötelező! Sőt, anyukám azt mondta, hogy az eredeti recept szerint nem kell hozzá tartósítószer, mert ugye az alkohol megteszi azt a szívességet, hogy tartósítson. Ha valaki csak aromát használ, akkor viszont célszerű tartósítania is, nehogy megromoljon a befőtt. A tartósítószer leírása szerint fel kell oldani a nátrium-benzoátot forró vízben és úgy önteni a gyümölcsre, de anyukám azt mondta, elég ha egy csipettel szórunk minden üvegbe, a gyümölcsök tetejére (vagyis simán abban az állapotában kell szórni, ahogy a zacskóban van).

A befőttes üvegeket forró vízben alaposan mossuk el. Én csak 1,5 kg meggyet tettem el (magozatlanul volt ennyi), ami két befőttes üvegben elfért.

A meggyet mossuk meg és magozzuk ki. Mivel a meggyel sok levéldarabot, szárat kapunk, az a legjobb módja a mosásnak, ha a csapot bedugjuk, engedünk bele vizet és abba szórjuk a meggyet. Kicsit úsztassuk, lötyögtessük benne, majd szedjük ki a meggyeket. Ha szerencsénk van, akkor az apró szemét a vízben marad.

Ha a magozással megvagyunk, készítsük elő a cukrot és az alkoholt.

Tegyünk az üveg aljára egy réteg meggyet. Arra tegyünk cukrot és öntsünk rá rumot. Ami az arányokat illeti: ha a meggyünk nagyon savanyú, akkor több cukrot fog kívánni. Az enyém elég édes volt, ezért én csak egy evőkanállal szórtam minden egyes rétegre. Az alkohol mértékéhez anyukám annyit fűzött hozzá, hogy: "-Hát nem tudom, öntsél, maximum alkoholosabb lesz az íze". Így hát öntöttem, minden egyes rétegre egy jó evőkanálnyit vagy kicsit többet (nekem Portorico-i rumom volt, ami ugye 60 %-os). Egyelőre nem tudom, hogy ez sok volt-e vagy kevés, az első evéskor majd elválik :)

Ezt a rétegezést addig csináljuk, amíg be nem telik az üveg.

Ha ezzel készen vagyunk, akkor csak lazán tegyük rá a tetőt az üvegekre. Kb. két napig ne is zárjuk le rendesen. Nézzünk rá, kóstoljuk meg, ha esetleg akarunk, még cukrot vagy alkoholt szórhatunk rá.

Ha szeretnénk tartósítószert is használni, akkor két nap után szórjuk rá a gyümölcsökre, majd zárjuk le szorosan az üvegeket. Dunsztolni nem kell, tehetjük is fel őket a polcra.

Gyümölcsleves, meggyből

Múlt héten Ákos méltán híres gyümölcslevesét kanalazhattam vacsorára. Elmondása szerint a recept természetesen pofon egyszerű: gyümölcs, víz, fűszer, habarás és készen is vagyok, el sem tudom rontani. (Szeretem, mikor ezt mondják nekem.)

Eredetileg Ákossal szerettem volna ezt a posztot megíratni, mert biztosra akartam menni, de kerek-perec megtagadta az újabb részvételt kis blogom életében, így kénytelen voltam életem első meggylevesét megcsinálni. A recept amúgy Ákos és anyukám (aki ugyan úgy csinálja) konyhájából való.

Hozzávalók

0,5 kg meggy (magozatlanul volt ennyi)

2 liter víz

1 rúd fahéj

1 kicsi csipet só

6 szem szegfűszeg

2 citromkarika

cukor

1 csapott evőkanál liszt (az én evőkanalam nem túl nagy)

2 dl főzőtejszín

Már látom magam előtt Ákost, amint a liszt mennyiségéhez érve háborog, hogy csak teáskanál, nem evőkanál, de jelentem, nálam teáskanálnyi liszt után nem történt semmi a sűrűséget illetően.

A meggyet tegyük egy nagyobb lábosba. Ha van kedvünk magozhatunk is, nekem nagyon nem volt, mindenki döntse el maga, hogyan teszi fel főni a gyümölcsöt. Öntsük fel 2 liter vízzel, adjuk hozzá a kis csipet sót (el lehet hagyni, ha valaki idegenkedik tőle, de szerintem minden ételbe kell egy kis só), a fahéjat, a szegfűszeget és cukrot. Ahhoz, hogy mennyi cukor kell a leveshez, első körben kóstoljuk meg a meggyet. Az én meggyem elég édes volt, így nekem nyilván kevesebb cukorral kellet számolnom. Mivel se Ákostól se Anyutól nem kaptam a cukorra vonatkozólag pontos információt, így óvatos duhaj módjára adagoltam. Az elején csak két kanállal adtam a leveshez, majd elkezdtem főzni.

A citrom karikákat én csak a habarást követően adtam a leveshez, mert anyukám azt mondta, hogy ha sokat ázik benne, akkor a citrom fehér részétől kesernyés lesz a leves (Ákos ezt nem is mondtad!).  

Amíg a leves felforr, addig a tejszínben keverjük el csomómentesre a lisztet.

Amikor forr a leves, a meggyek elkezdenek feljönni a felszínre, és megrepednek, a víz pedig elkezd rózsaszínné válni. Pár percig főzzük (3-4 perc), majd adjuk hozzá a habarást. Ehhez először merjünk át egy keveset a vízből a habarásba (hő kiegyenlítése), majd az egészet öntsük hozzá a leveshez. Mehet bele a citromkarika is. Várjuk meg míg újra felforr, és kóstoljuk meg.

Nekem ez volt az a pont, mikor kétségbe estem: az egésznek se íze, se színe nem volt, így az első gondolatom az volt, hogy lehúzom a klotyón. Aztán átgondoltam, hogy egy kísérletet még megér a dolog, inkább nem adom fel. Adtam hozzá még vagy két kanál cukrot és mivel bepipultam, hogy ilyen ízetlen lett, egy nagy kanál tejföl is került bele (a tejfölt először kikevertem csomómentesre, adtam hozzá egy kanállal a leves levéből, azzal is kikevertem, és visszaöntöttem az egészet a levesbe).

Forraltam még pár percet és újra megkóstoltam. Ekkor már sokkal finomabb volt: a citrom is engedett addigra levet, ízt, és a meggy is. Levettem a tűzről és hagytam, hogy kihűljön. A citrom karikákat úgy egy óra múlva kivettem a levesből (kezdett kesernyés lenni tőle).

Hűlés közben többször is kóstolgattam és azt kellett tapasztalnom, hogy még állásában is ízesedik az egész. Vagyis ne essünk kétségbe, és várjuk ki, hogy mi lesz belőle! Egy napig hagyhatjuk állni az egészet a hűtőben, hogy az ízek jól összeérjenek. Jó hűsölést mindenkinek!

Túrós batyu

Már régóta terveztem, hogy felrakom a blogra a túrós batyu receptjét, de aztán valahogy mindig kimaradt. Egészen eddig, mert a hétvégén ráeszméltem, hogy van egy mindjárt lejáró túróm és egy gyomrom, ami nagyon is megenne a 35 fokos melegben egy kis kelt tésztát. Első körben nyúltam is a nagy mű (Horváth Ilona) után a polcra, de annyira bonyolult és időigényes volt a tészta receptje (két típusú tészta összegyúrásából készül), hogy neki se fogtam. Szerencsére, a kockás füzetembe fel volt vésve egy másik batyu recept is (sima kelt tészta), úgyhogy megmenekültem.

(Ha valaki gyorsan szeretne túrós batyut enni, akkor fogjon egy csomag bolti leveles tésztát, és abból készítse el.)

Hozzávalók

50 dkg liszt
3 dl langyos tej
1 nagy csipet só
2 evőkanál cukor
7,5 dkg vaj
1 egész tojás
2 dkg élesztő

1 tojás a lekenéshez

A tejet langyosítsuk meg, szórjuk bele a cukrot, majd kis darabokban morzsoljuk rá az élesztőt. Tegyük félre és várjuk a hatást (pár perc lesz csak).

Ilyen, mikor felfutott.

A többi hozzávalót mérjük ki és öntsük egy nagy tálba. A képviselőfánkhoz pár hete vettem sertészsírt, amiből még mindig van, így én újabban azt használom a tésztákhoz zsiradéknak. Aki nem idegenkedik ettől, az használja bátran.

A száraz alapanyagokhoz -micsoda szakszavak :) adjuk hozzá az élesztős tejet és jól gyúrjuk meg a tésztát. A kelt tészták akkor jók, ha szép alaposan ki vannak dolgozva. Ez azt jelenti, hogy még az után is bőven gyúrni kell, hogy összeállt a tészta (én addig szoktam gyúrni, amíg el nem fáradok).

A kész tésztát takarjuk le, és várjuk meg, amíg a duplájára kel (ilyen melegben 45 perc is elég volt hozzá).
Amíg ez megtörténik, állítsuk össze a tölteléket.

Hozzávalók a töltelékhez

50 dkg túró
1 evőkanál tejföl

1 tojás sárgája
1 tojás fehérje

egy marék rumba áztatott mazsola (ha szeretjük)

fél citrom leve (esetleg reszelt héja)
1 csomag vaníliás cukor

cukor, ízlés szerint

A cukor mennyiségéhez annyi megjegyzést fűznék, hogy minden egyes recept 2 evőkanál cukrot ír ennyi túróhoz, de szerintem ez nagyon kevés, így nincs semmi íze a kész batyunak (de persze előfordulhat az is, hogy én szeretem túl édesen). Így cukorügyileg mindenkinek azt javaslom, hogy saját maga döntse el, mennyit használ hozzá.


A mazsolákat áztassuk be a rumba. A túrót törjük össze, adjuk hozzá a tojás sárgákat és a többi hozzávalót, majd alaposan dolgozzuk el. Adjuk hozzá a mazsolákat is (a leve nem kell). A tojások fehérjét verjük kemény habbá, majd határozott, de gyors mozdulatokkal keverjük bele a túróba. Ha a túró túl savas (nagyon leves az állaga), akkor adjunk hozzá két kanál búzadarát is, mivel az felszívja a fölösleges nedvességet, így a tésztánk nem ázik el.

Na, ehhez a túróhoz kellett búzadara.

Ha megkelt a tészta szedjük ketté, majd lisztezett felületen nyújtsuk ki (kb. 3 mm vékonyra).

A tésztát kockázzuk fel (kb. 10x10 cm-es darabokra). 

Minden darab közepére tegyünk egy kanál tölteléket, majd az alábbiak szerint formázzuk meg: a négy csücsköt középen fogjuk össze és csavarjuk meg.

Sütőpapíros tepsire pakoljuk őket és további 20 percig pihentessük. Egy felvert tojással kenjük le a tetejüket, majd 180 fokos sütőben 15 percig süssük.

Kaporfőzelék

Múlt hétvégén, mikor otthon jártam, épp kaporszedés is volt. Eszembe jutott, hogy volt egy időszakom, amikor szerettem a kaporfőzeléket. Aztán jött egy olyan korszakom, amikor meg nem szerettem. A szedés közben viszont úgy éreztem, hogy én ezt a főzeléket szeretem, és akkor már viszek is egy nagy csokorral magamnak. Közben kifaggattam anyut és Sári nénit is, hogyan is kell ezt csinálni, de persze hiába egy család, ketten kétféle verziót mondtak. No meg azt, hogy ez olyan egyszerű, hogy nem is tudod elrontani! Na persze...

Mikor hazaértem persze kiderült, hogy Zoli kifejezetten utálja a kaprot, és egyáltalán nem örül a szép nagy csokornak, amit hoztam. De ez nem szegte a kedvem, gondoltam több marad nekem, a fagyasztóban eláll, és így kísérletezhetnek mini adaggal is. Végül egy adagot készítettem csak, ennek jönnek a hozzávalói.

Hozzávalók

kapor

víz

liszt

tejföl

olaj

Első körben a kaprot mossuk meg. Ha kézben tartunk egy szál kaprot, akkor látni fogjuk, hogy van egy fő szál, amiről oldalra friss hajtások nyílnak. A lényeg, hogy a hajtásokat lecsípjük a fő szálról  (ezt lehet megenni), a többi meg mehet a kukába. A letépett hajtásokat konyharuhán szárítsuk. Ha nem akarjuk mindet felhasználni, tegyük dobozba a fölösleget és fagyasszuk le. 

Egy adag főzelékhez két evőkanálnyi kaporra van szükség. Kicsit vágjuk össze, de nem kell apróra, csak éppen annyira, hogy a hajtások ne legyen egy darabban.

Egy kis dobozos tejföl felét egy teáskanál liszttel keverjük el simára.

Kevés olajra szórjuk rá a kaprot, majd lassú lángon kezdjük el főzni. 

0,5-1 dl vízben oldjunk fel kevés vegetát (negyed teáskanálnyit kb.), majd amikor a kapor kezd picit összeesni (ez 1-2 perc alatt megtörténik), öntsük rá a vizet. Amikor a víz már forr, adjuk hozzá a tejfölt, és forraljuk össze.

Ha túl sűrű lenne, kevés vízzel hígítsuk.

Tükörtojással, főtt krumplival, nem vegák sült hússal is tálalhatjuk.

Bárkinek említettem, hogy a kaporfőzelék lesz a következő poszt, mindenki pfujolt, de nagyon. Ettől függetlenül csináltam tetszik gombot hozzá, hátha lesz, aki megnyomja : )

Aranygaluska

A héten végre megpucoltam a még télen kapott diót (köszönhetően anyuék nagyon klassz kölcsön diótörőjének), így végre semmi sem akadályozott meg abban, hogy elkészítsem életem első aranygaluskáját. Hova is fordulhattam volna, mint Horváth Ilona Szakácskönyv című könyvéhez?

Hozzávalók

0,5 kg finomliszt
2 dkg élesztő
2 tojássárgája
3 dl langyos tej
6 dkg zsír vagy margarin
5 dkg cukor
csipet só

20 dkg darált dió
15 dkg porcukor
8 dkg olvasztott vaj

Első lépésként kovászt kell készíteni. Ehhez 1 dl langyos tejbe tegyünk egy teáskanál cukrot, három kanál lisztet és morzsoljuk rá az élesztőt. Tegyük félre az egészet (én kb. 5 percig hagytam csak).

A tojássárgákat keverjük el a cukorral, öntsük rá a maradék tejet és szórjuk bele a csipet sót. Adjuk hozzá a lisztet és a kovászt is.

A könyv szerint fakanállal kell összedolgozni a tésztát, addig amíg hólyagos nem lesz, majd ezt követően kell a zsiradékot beledolgozni.

Saját tapasztalatok:

• én a fakanállal nem boldogultam, ezért végül kézzel állítottam össze a tésztát
• ha utólag adom a tésztához a zsiradékot, akkor nekem mindig egy nagy küzdelem az, hogy a már összeállt tészta egy újabb összetevőt felvegyen, ezért én, még ha a recept mást is ír, a többi hozzávalóval együtt szoktam a zsiradékot beledolgozni a tésztába.

Egy órán át letakarva a duplájára kelesztettem.

Az élesség már megint nulla.

Amíg kelt a tészta, megdaráltam a diót és összekevertem a porcukorral. Egy nagy méretű tortaformát (26 cm) kikentem margarinnal.

A tésztát jó ujjnyi vastagra nyújtottam, majd a legkisebb pogácsaszaggatómmal apró, kb. dió nagyságú gombócokat szaggattam.

Az összeállításnál kicsit eltértem a könyvtől: a tésztagolyócskákat először megforgattam az olvasztott vajban, majd meghempergettem a cukros dióban és úgy raktam a tortaformába. Jó szorosan, hogy a végén szép magasra tudjon emelkedni.

Ha ezzel megvagyunk, akkor kb. fél óráig pihentessük.

Forró sütőben, (nálam ez 190 fok volt) fél órán át süssük. 

A végén a gombócok gyönyörűen szétváltak abban a pillanatban, ahogy hozzáértem.

Én magába ettem, de tálalhatjuk vanília mártással is. Ha a mártás mellett döntünk, akkor így járjunk el:

2 tojássárgát keverjünk el 1 csomag vaníliás cukorral, 4 dkg kristálycukorral és 1 teáskanál liszttel. Öntsünk rá 1 dl tejet és azzal is keverjük simára.

4 dl tejet tegyünk fel a tűzhelyre. Amikor átmelegedett (nem forr) egy kanállal merjünk át a tojásba és jó alaposan keverjük el, majd a tojásos tejet adjuk hozzá a lábosban lévőhöz. Alacsony lángon, folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg szépen besűrűsödik. Hidegen vagy melegen is tálalhatjuk.

Rántott krumpli

Életemben eddig egyszer ettem rántott krumplit, barátnőmék anyukája várt minket ezzel a vacsival. Nemrég szóba került a munkahelyemen, de senki sem ismerte a rántott krumplit. Azóta másoknak is említettem már ezt az ételt, de mindig csodálkozó vagy pfujoló tekinteteket kaptam vissza. Pedig a rántott krumpli finom, olcsó és nagyon gyorsan megvan.

Én fokhagymás tejfölbe mártogatva ettem, de az igazán jó öntet hozzá, a tartármártás.

Hozzávalók

Krumpli (egy főre szerintem egy jó nagy krumpli elegendő)
Liszt
Tojás
Zsemlemorzsa
Só
Olaj a kisütéshez

Előkészület: a krumplit hámozzuk meg és karikázzuk fel. Ne túl vastagra, mert akkor nagyon lassan fog csak átsülni. Olyan 4 mm környékére próbáljuk belőni. Mossuk meg a szeleteket.

Na most, a neten olvastam olyat is, hogy érdemes előfőzni a krumplikat, hogy félkemények legyenek a panírozás előtt. Én ezzel nem akartam vesződni, túl időigényesnek gondoltam kivárni azt, amíg megfő majd kihűl a panírozáshoz.

Így rögtön paníroztam és sütöttem is. A panírozás ugyan az, mint a rántott húsnál: liszt, tojás és morzsa. A tojásba bőven tegyünk sót, mert a krumpli sok sót felvesz. Én egy jó nagy csipetet tettem az 1 db nagy krumplihoz (csak magamnak csináltam, mivel Zoli is pfujolt), de az kevés volt. Egyéb fűszert nem használtam.

Jó alaposan bundázzuk be, figyeljünk rá, hogy a széleire is kerüljön panír.

Forrósítsuk meg az olajat, majd kezdjük el kisütni a krumplikat.

Végig alacsony lángon süssük, nehogy az legyen a vége, hogy a bunda megpirul, a krumpli viszont nyers marad.

Frissen, még melegen tálaljuk!