2013. október 15., kedd

Derelye, barátfüle


Múlt hétvégén Zsófi jött hozzánk vendégségbe. Az eredeti terv az volt, hogy együtt csinálunk túrós és lekváros derelyét ebédre, ehhez pedig a lekvárt Zsófi fogja hozni. Zsófinak végül sikerült úgy elkésnie, hogy pont akkor toppant be, mikor közöltem, hogy kész az ebéd (életem első, többfogásos ebédje, amit egyedül csináltam). Lekvár hiányában végül csak túrós derelyét készítettem, de a lekvárnak az ebéd közepén mégis főszerep jutott: az üveg benne volt egy zacskóban, a zacskó fülébe beleakadt a macska lába, aki úgy megijedt ettől, hogy végighúzta a zacskót a lakáson, az üveg eltörött, a lekvárból pedig jutott a parkettára, bútorokra, falra, de még a szúnyoghálóra is. 

E kis szösszenet után jöjjön a recept! Derelye tésztából elég sokfélét találni a neten. Két alap recept van: krumplis és nem krumplis. A mi családunkban krumplis derelyét készítenek generációk óta, így én is ilyet akartam csinálni, ezért felhívtam anyukámat, aki azt mondta, hogy legyen benne krumpli, de ne tegyek bele sokat, mert akkor ragacsos lesz a tészta. Ez kicsit ellent mondott kb. az összes receptnek, mert mindenhol 1 kg krumplit írtak, minimális liszttel. Én most is inkább anyura hallgattam. 


Hozzávalók

30 dkg krumpli
1 tojás
2-3 dkg vaj vagy margarin
25 dkg liszt
zsemlemorzsa
olaj


A krumplit hámozzuk meg, kockázzuk fel és sós vízben (1 teáskanál) főzzük meg. Amikor már puha, szűrjük le és törjük össze. Tegyük félre, mert meg kell várni, amíg kihűl teljesen.

Készítsük egy tálba a többi hozzávalót, majd adjuk hozzá a kihűlt krumplit. Gyúrjuk addig, amíg szép sima tésztát nem kapunk. Kicsit pihentessük a tésztát. Annyi idő elég, amíg elkészítjük a tölteléket (ha túrósat csinálunk - citrom, cukor, tejföl, tojássárga, mazsola mehet bele) és pirítunk zsemlemorzsát úgy, ahogy a túrógombócnál.


Vágjuk két részre a tésztát. Lisztezett felületen nyújtsuk ki szögletes alakúra és tegyük rá a tölteléket. A tészta tetején hagyjunk egy szélesebb sávot, mert majd ezt kell ráhajtanunk a töltelékre.


Hajtsuk rá a tésztát a töltelékre, majd a kupacok között a tenyerünk élével jól nyomjuk le a tésztát, majd a ráhajtott tészta szélét is jól nyomjuk hozzá a kinyújtott tésztalaphoz. (A méretezésnél vegyük figyelembe azt, hogy a tészta a forró vízben meg fog duzzadni. Az én derelyéim elég gigásziak lettek.)


Fogjuk a derelyevágót és vágjuk ki a derelyéket.
Tudni akarom, hogy mit csinálsz!
A kész tésztákat tegyük egy belisztezett tálcára. Fontos, hogy a tészták széle jól le legyen zárva, ezért ezt mindig ellenőrizzük, és javítsuk, ha kell!


Egy magas falú lábosban forraljunk fel vizet. Amikor a víz felforrt tegyünk bele 10 db derelyét. Várjuk meg, amíg újra felforr a víz és innentől számított kb. 3-5 percig főzzük még. Érdemes egyet megkóstolni, mielőtt késznek nyilvánítjuk.


A kész derelyéket szedjük ki a vízből és tegyük át a zsemlemorzsába. Forgassuk át, majd főzzük ki a következő adagot. A fenti mennyiségből nekem 30 db derelyém lett, de elég nagyok voltak : )


12 megjegyzés:

  1. Jó látni, hogy a macska azon az asztalon tapicskolt, ahol a barátfüle készült, és ahol ebédeltünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Letöröltem ebéd előtt és jelezném, hogy nem érte fel az asztalt, csak a szélét, bár nagyon-nagyon szerette volna és igazán küzdött is érte.

      Törlés
  2. A mostani macskás kép után úgy döntöttem, hogy nagyon meg fogom gondolni, eszem-nálatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondoltam volna, hogy a macskás kép ennyire kiveri a biztosítékot. Nem mehet fel az asztalra, pultra, és mielőtt főzünk, mindig letakarítom a pultot, asztalt. Egyszer tette fel oda a mancsát közben, és utána letöröltem a helyét, a kajához nem ért hozzá.
      Heti kétszer ki van nyalva a lakás, pont a Folt miatt (aki amúgy nem is kijárós, és rendszeresen látja állatorvos), szerintem nyugodtan lehet enni nálunk.

      Törlés
    2. Én inkább viccesnek találom a dolgot. De a macskaszőrtől tényleg félek.

      Törlés
    3. Hát, macskaszőr az tényleg van, ezt le sem tudnám tagadni, főleg úgy, hogy sötét bútorokhoz fogadtunk be fehér macskát : ). Teljesen nem lehet összetakarítani soha sem, de mondjuk én nem félek tőle.

      Törlés
    4. Ja, én csak szívatlak :)

      Törlés
  3. Nem akarjátok befesteni a macskát? A bútorokkal egyező színűre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem. Fehéren, a foltjaival együtt szeretjük :)

      Törlés
  4. Macskaszőr, macskaszőr, ... és a macskaszar?
    Papa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Papa, ez egy gasztroblog, hogy ilyen ide ilyen illetlenség????

      Törlés

Google+