2013. május 12., vasárnap

Epres-mascarponés torta


Már tavaly is nagyon izgatták a fantáziámat az eperkrémes torták, de valahogy felsültem vele. Mivel még mindig volt 50 dkg tavalyi eprem a fagyasztóban úgy döntöttem megpróbálom újra. Rengeteg ilyen receptet olvastam a neten, szinte minden blogon van ilyen recept, de valahogy igazából egyik sem tetszett. Az ok nagyon egyszerű: minden recept tejszínt is írt a mascarpone mellé, ami nekem egyáltalán nem tetszik. A mascarpone szerintem így is elég kalóriadús, nem értem miért turbózza mindenki még tejszínnel is.
A másik, amit nem akartam elfogadni: minden receptben írták, hogy lapzselatint is tettek a krémbe. Én úgy gondolkodtam, hogy a tiramisuba sincs, mégsem lesz folyós a krém, csak minimálisan, ezért én erre hivatkozva kihagytam ezt a krémből. Nem kellett volna. Így is jó volt, de amikor felszeltem a tortát, akkor buggyant a krém mindenhol. Azt kell mondanom, hogy lapzselatinnal valószínűleg ez nem történt volna meg.


A tészta egy sima hat tojásos piskóta tészta volt, annyi változtatással, hogy a hat kanál lisztből kettőt lecseréltem púpos kanálnyi keserű kakaóporra. Ezt leszámítva mindent ugyanúgy csináltam, mint a korábbi piskóta receptemben: Piskóta tészta
25 cm-es tortaformában kb. 10-15 perc alatt sült meg 190 fokon. Mielőtt kiszedjük, végezzünk tűpróbát a tészta közepén.


A krémhez 50 dkg epret kézi mixerrel leturmixoltam, elkevertem benne 25 dkg mascarponet. Kb. 6 kanál cukrot adtam hozzá, de ez ízlés és eper függvénye is, így mindenki kóstolással döntse el, hogy mennyi cukrot ad hozzá.

A tésztát kétfelé vágtam - jelentem a híres-neves tortafűrész semmire sem jó :( , így késsel küzdöttem.
Az egyik lapot egy tányérra tettem és visszaraktam köré a tortaforma szélét, hogy megtartsa a krémet.


Rámertem a krém kicsit több mint felét, ráhelyeztem a másik tésztát, majd befedtem a maradék krémmel. Az egészet beraktam a hűtőbe (fél napig is pihentethetjük).

Felszolgálás előtt vegyük le róla a tortaforma szélét. Ezt még nálam is jól bírta a krém, csak a torta oldalán folyt végig, de ez nem is volt baj. A díszítéshez friss epret vágtam rá, majd megöntöztem olvasztott keserű csokoládéval. Ehhez elég kb. két sor, amit megolvasztunk és kanállal rápöttyözzük. Ha nem lenne elég folyós, akkor kevés vízzel hígítsuk.
Ezt követően pedig kifutottam vele az erkélyre és gyorsan lefényképeztem mielőtt a krém megadta magát.

25 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ez most t ényleg jó lett, kivételes eset :)

      Törlés
  2. Ez tényleg jól néz ki... kóstoló?:)

    Amúgy ez még egy baromi jó epertorta:
    http://gasztroabc.hu/recept/2664_csokolades-epertorta/
    Emlékszel, egyszer megcsináltam Neked meg Saciéknak, mikor a lakásba beköltöztem, csak az szeptemberben volt, úgyhogy eper helyett őszibarackkal, és nagyon finom volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmmm, miért nem emlékszem erre a tortára???????
      Amúgy itt is írják a habfixálót és téynleg kell bele, mert ahogy Ákos is írta, valóban feladta a krém.

      Törlés
    2. Csak a történelmi hűség kedvéért: az nem annak a tortának az átbarackosított változata volt, amit én sütöttem Tánti 59. szülinapjára, akkor, amikor a táncegyüttesünk 55. jubileuma volt? Az amúgy Lajos Mari-recept.
      Valcsi, amúgy felettébb étvágygerjesztően néz ki az elfolyósodott krémű tortád,de nekem csak akkor lenne esélyem ilyet sütni, ha eldugnám az epret...

      Törlés
    3. És hogy van az, hogy én erre a tortára sem emlékszem??????
      Köszi Borcsa! Amúgy finom is volt, el is fogyott gyorsan, de felvágva tényleg elplöttyedt egy kicsit :)

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    5. Borcsa!!! Bocs, véletlenül töröltem a megjegyzésedet, ne haragudj! A kérdésedre válaszolva: a fotó az erkélyen készült, ott tudok én is csak normális képeket csinálni. A lakásban nekem is mindig sötétek, árnyékosak lesznek a képek.

      Törlés
    6. OK, akkor azzal nyugtatom magam, hogy nem én vagyok a béna, csak kéne egy erkély :-D

      Törlés
    7. Bori, arra a tortádra én sem emlékszem, pedig ott voltam... hiába, öregszem:)
      Az őszibarackosat amúgy egy postaládába bedobott receptből sütöttem (tudjátok, ilyen receptkönyv-összegyűjtésre buzdító kampány, amikor bedobják az első adagot ingyen, a többit meg vedd meg kemény pénzekért).

      Törlés
  3. Hozzá kell tenni, hogy a torta a teljes önfeladásba menekült krémmel is nagyon finom.

    VálaszTörlés
  4. Én a Stahl-féle "epermisu"-t szoktam néha elkészíteni, abban khmmmm, izé, hát fehér csokoládé van, ami szintén kalóriadús, de bizonyos idő után szépen megtartja a krémet, és akár kevesebb cukrot is igényel a krém. Nem vagyok különösebben hozzáértő, de a gyümölcsben lévő sok-sok víz könnyen elfolyósítja a krémet, a tiramisunál biztos ezért nem adja meg magát a krém. Egy szó, mint száz, gyönyörű a tortád, és biztosan nagyon finom is. A tortafűrészt pedig sajnálom... :( (Nóri)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmm...olyat lehet, hogy a következő fennakadásomkor felhívlak telefonon és Te meggyőzöl arról, hogy jó a recept?

      Még lehet, hogy megmentem a fűrészt, azon gondolkodom, hogy mivel kellene helyettesíteni a "fűrészt" benne.

      Törlés
    2. Ugye nem melegen próbáltad kettévágni a tésztát? Bocs a gyanúsítgatásért, de az első tortás bejegyzésed óta képtelen vagyok rájönni, miért okoz nehézséget egy piskóta két lapba vágása annak, aki ilyen nyálcsordítóan gyönyörű sütit tud sütni! :-)

      Törlés
    3. Nem volt meleg, bár nem is volt csont hideg, ez tény. A fűrész egyszerűen nem ment bele, csak összegyűrte, úgyhogy végül késért nyúltam : ) Azzal ment simán.

      Törlés
  5. Amúgy meg azon gondolkodom, keresni kéne egy epres sajttorta receptet, mert régóta piszkálja a fantáziámat... vasárnapra pedig a Nagyi füzetéből fogok sütni, már ki is választottam, mit! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Melyiket fogod? Ugye felteszed a blogra?!

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. Mákos pille... ti emlékeztek rá? Én igen, de nem tudom egyértelműen Nagyihoz kötni, szerintem máshol is ettem. A közvélemény szerint egy kicsit száraz lett, így megsütöm még egyszer, csak egy kicsit változtatok rajta, aztán majd a kettőt együtt teszem fel. Nekem amúgy az eredeti verzió is nagyon ízlett :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én erre egyáltalán nem emlékszem, nem sok mákos sütit csinált nagyi szerintem.

      Törlés
    2. Szerintem a mákos pille nem igazán Nagyi-féle süti, nekem sem rémlik, hogy túl sok mákosat sütött volna (persze, a rétest leszámítva:))

      Törlés
  7. Elbüszkélkedem azzal, hogy megtaláltuk az első olyan embert, aki a fenti torta alapján, kis változtatással ugyan, de elkészítette a sütit és még a netre is feltette:
    http://csoppkeblog.hu/2013/05/31/mascarpones-epertorta/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy a másiknak jobb lett az állaga, de a tiéd szerintem sokkalsokkal gusztább:)
      (remélem, ez a nyalizás elég ahhoz, hogy süssél egyet nekem is:))

      Törlés
    2. Igen, ő használt lapzselatint :)
      Amúgy te jól nyalizol, Zolinak nem igazán sikerült, ő közölte velem, hogy a másik jobban néz ki, mint az enyém. Így ő nem kap tortát.

      Törlés

Google+