2012. július 7., szombat

Tojásos sült paprika


Jöjjön egy újabb nyári étel, ami a lecsó készítése közben jutott eszembe. Rögtön mondtam is Zolinak, hogy miről van szó, hogyan készül, mire jött a válasz: "- Szóval rántotta paprikával." Ráhagytam, de másnap mikor Norbinak említettem, hogy mi lesz a következő poszt, ugyan ezt a választ kaptam. Grrrr....
De nem rántottáról van szó, a hangsúly a paprikán van és nem a tojáson. Nagyon finom és gyorsan el is készül. Egy főre két paprikát és egy tojást számoljunk. (A fentiek miatt csak egy adagot készítettem.)

Hozzávalók

1 tojás
2 zöldpaprika
kisebb fej hagyma fele
olaj


A tojást verjük fel úgy, mintha rántottához készülne. A hagymát vágjuk fel apróra, a paprikát pedig vágjuk négyzetesre, úgy mint a lecsónál:


Kevés olajon és egy csipet són pirítsuk meg a hagymát (kis lángon).


Amikor üveges (átlátszik) tegyük rá a paprikát. Keverjük meg, és továbbra is kis lángon, fedő alatt addig főzzük, amíg megpuhul (nekem kb. 8 perc volt). Ne péppé főzzük, csak puhára! (Kóstolgassuk közben.)


Amikor már puha, öntsük rá a tojást és folyamatosan kevergessük, amíg meg nem sül a tojás is. Anyukám azt mondta, hogy létezik olyan verzió is, amikor tojás helyett tejföllel sütik össze a paprikát. Én még nem próbáltam, de ha valaki megcsinálja, számoljon be róla! 
Friss kenyérrel tálaljuk.

7 megjegyzés:

  1. Zoli meg Norbi nem értenek ehhez...
    Viszont most nagyon megkívántam, holnap csinálok is ebédre:)

    VálaszTörlés
  2. Mi ez, rántotta paprikával?

    Egyébként szerintem izgalmas lehet csípős paprikával is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez azt jelenti, hogy kipróbálod?
      A rántottás poént fel sem veszem :-P

      Törlés
  3. Lehet, hogy rosszul tudom, de anyu valami olyasmit mondott, hogy nagyapa nem szereti a lecsóban a paradicsomot, ebből én arra következtettem, hogy ez a tojásos paprika tulajdonképpen egy apáti lecsó-változat :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt megkérdezem majd anyutól én is, vagy nagyapától : ). Hátha kiderül az igazság.

      Törlés
  4. Èn is elfogom kèszíteni éppen ma,mert tanítom a lànyom főzni és ez egy nagyon egyszerű recept amit ő maga is el tud kèszíteni.

    VálaszTörlés

Google+