2012. május 31., csütörtök

Eperlekvár, befőzés



Már télen eldöntöttem, hogy idén először én is főzök be lekvárt. Az első erre alkalmas gyümölcs ugye az eper, ráadásul ezt nagyon szeretem is, így eperlekvárt készítettem. Gyerekkori emlékeimben úgy él a lekvárfőzés, mint egy órákig tartó kínzás, 40 fokban. A nagyi konyhájában ipari mennyiségű barack rotyog egy traktorkerék méretű fazékban, melynek keveréséhez emlékeim szerint egy, a derekamig érő fakanálra volt szükség. A főzéshez szolgáló hőt a sparhelt szolgáltatta. Télen biztos hangulatos lett volna, de 35 fokban kicsit sem volt az.

Persze most is anyukámhoz fordultam, aki szerencsére közölte, hogy semmi pánik, ez nagyon egyszerű, vegyek jamfixet, kövessem az utasításokat és pikk pakk készen leszek (persze ennyire nem volt egyszerű, többször hívtam a kérdéseimmel, de elkészült a remekmű).

Hozzávalók

Eper (3,5 kg)
Kristálycukor (én kicsit kevesebb, mint 1 kg-ot tettem bele)
Jamfix: ez egy jó találmány, van benne tartósítószer és sűrítő anyag is. A hátulján szerepel, hogy hány kiló gyümölcshöz mennyi jamfix kell, illetve mennyi cukor.

Ez összesen 6 kg eper, de nem használtam fel mindet.
Előkészület: a befőttes üvegeket alaposan mossuk el. Tegyük őket egy tepsibe, és öntsük alá forró vizet. Így az üvegek átmelegszenek és nem fognak elpattanni, amikor belemerjük a lekvárt.  


Főzés előtt az epret ki kell csumázni (a zöld kupakját kivenni), és kiszedni belőle az esetleges rohadt szemeket. A jó epreket alaposan mossuk meg. Ez azért fontos, mert ha koszos marad, akkor megromlik a lekvár. A mosáshoz a legjobb az, ha kisebb adagokban egy szűrőbe tesszük, és folyó víz alatt a csapnál jól átmossuk. Fontos az is, hogy jól lecsöpögtessük és csak utána tegyük a lábosba. Én először egy másik lábosra állítottam a szűrőt, majd az epreket papírtörlőre borítottam és megvártam, hogy a maradék vizet felszívja a papír (konyharuhát azért nem tanácsolom, mert nem jön ki belőle az eper leve). Amúgy a papírt szerintem ki is lehet hagyni (én csak szó szerint követtem az anyai utasításokat), de ha használunk, akkor figyeljünk rá, hogy ne maradjanak az epreken  papírdarabok.



Ezt követően az eprek mehetnek egy nagy fazékba. Én darabos lekvárt akartam készíteni, ezért az összes epret egészben tettem a lábosban (egy részéből lé lett, a másik része meg fél- vagy egész darabokban maradt). Aki nem akarja, hogy darabos maradjon, az vágja félbe az epreket, mert így teljesen szétfő, vagy a végén a forró lekvárt turmixolja át (én ezt nem vállalnám be, mert az én botmixerem fröcsköl, a lekvár meg ugye forró, és megégetni nem akarnám magam.).

A fazekat ne pakoljuk tele, mert jön még hozzá a cukor, az eper pedig levet fog ereszteni. Plusz kevergetnünk is kell, szóval szükség lesz a helyre.


A jamfixet és a cukrot szórjuk rá az eperre, és magas lángon (én végig maxon főztem) kezdjük el főzni. Folyamatosan kevergessük, hogy ne égjen le! A jamfixből és a cukorból szerintem a leíráshoz képest használjunk kevesebbet: a jamfix jól sűrít, a cukrot pedig inkább a végén pótoljuk, ha már megkóstoltuk a végeredményt. Pl. az én eprem nagyon édes volt már magában is, így kevesebb cukor is elegendő volt hozzá.
(Jamfixből én 2,5 csomagot adtam 3,5 kg eperhez.)




A jamfix leírása szerint fel kell forralni az egész cuccot, majd három percig rotyogtatni, és mehet is az üvegekbe. 
Amikor letelt a három perc, akkor az egész még mindig folyós állagú (ez normális, mire kihűl be fog sűrűsödni). Ahhoz hogy lássuk, hidegen milyen állagú lesz a lekvár, egy keveset vegyünk ki egy tálba, és várjuk meg amíg kihűl (tegyük hűtőbe vagy fagyasztóba pár percre). Ha hidegen is folyik, akkor még szórjunk bele egy keveset a jamfixből.


Fogjunk egy merőkanalat és töltsük meg az üvegeket, majd szorosan zárjuk le a tetejüket. A jamfix leírása szerint fejre kell fordítani a teli üvegeket és készen is vagyunk. Mivel én vidéki gyerek vagyok, mást csináltam: nálunk a dunsztolás a szokás. Ennek a lényege, hogy jól betakargatva, lassan hűlnek ki a lekvárok. Ehhez tettem egy törölközőt egy lavórba, beleállítottam az üvegeket, betakartam őket, rátettem egy tollpaplanra, majd azt is ráhajtogattam. Arra tettem még egy termó takarót és körberaktam a díszpárnákkal.
És izgulok, hogy mi lesz a végeredmény : )


24 megjegyzés:

  1. Plusz praktikus infók:)
    A jamfixen lévő infók tényleg túlzóak, sokkal több cukrot és jamfixet írnak, mint amennyi valójában kell bele.
    Az én lekvárom teljesen máshogy néz ki, mert leturmixoltam (Valcsi, ha beledugod a botmixert, akkor nem fog fröcskölni:)) De a tiéd is nagyon guszta az egész eprekkel!
    Az csak az én mániám, hogy főzéskor mindig telepakolom a fazekat, de szerintem nyugodtan tele lehet tenni, mert úgyis összeesik a gyümölcs (nálam konkrétan púposan volt benne az eper:))
    Én gáztűzhelyen, kis lángon csinálom, és lángelosztót rakok alá, úgy nem kell folyamatosan kevergetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én botmixeremmel szerintem gondok vannak: a hagymalevesnél is mindig beleteszem, de fröcsköl össze vissza, még a csempét is takarítani kell utána, szóval én nem turmixolok.
      Nekem felforrt a végén és szó szerint csurig lett a lábos, szóval ha teleraktam volna, még most is pucolnám a tűzhelyet szerintem. Nem értem neked hogy esett annyira össze. Bár lehet az egész darabok miatt volt, hogy az enyém magasabb lett. Van erre valami törvény is, nem :-P ?

      Törlés
  2. Jamfix??? Miért csináltál túlpektinezett (jó esetben gyümölcspektin van benne) gyümölcszselét lekvár helyett? :( Az epret nem is kell sokáig főzni ahhoz, hogy túl kemény legyen a lekvár...

    A fejrefordítás egyébként tényleg hasznos lépés a tartósításhoz, jamfixtől függetlenül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sokáig kell főzni ahhoz, hogy ilyen mennyiség eper lekvár sűrűségűvé váljon. De aki ráér, az természetesen csinálja inkább úgy (bár tartósítószer akkor is kell rá).

      Amúgy nem zselé lett belőle, nagyon jó állagú lekvár lett az eredmény, én elégedett vagyok vele.

      (Ráadásul az én eper szállítmányom hétköznap érkezett, így csak este hétkor tudtam nekiállni, szóval nálam szóba sem jöhetett most órákig tartó sűrűre főzés.)

      Törlés
    2. Igen, egy kiváló tartósítószer kell rá: úgy hívják, hogy cukor. Azon kívül csak az alaposan kiforralt üvegekre, meg a fejjel lefelé fordításra van szükség.

      Törlés
    3. Nagyi nálunk mindig rakott rá tartósítószert, nem emlékszem, hogy a nélkül tett volna el.
      Amúgy a fejre fordítás miért jó? Mi olyat sosem csináltunk, mindig dunsztba tettük az üvegeket.

      Törlés
    4. Mondhatnám, hogy dunsztom sincs, miért jó. :) A tippem az, hogy így mindenhonnan leirtod a bejutott gonosztevőket. Amúgy a dunszt is tök jó dolog. A szalicil viszont, amit persze az én nagymamám is tett a lekvár tetejére (és kibontás után gondosan leszedte) mostanában legalábbis ellentmondásosnak számít.

      Ja és a nagymamák a biztonság kedvéért 30 évre előre tettek el lekvárt. Arra az egy évre, amíg fel nem faljátok az eperzseléteket, biztos nem kell tartósítószer, csak megfelelő mennyiségű cukor. :P

      Törlés
    5. Én sem teszek bele tartósítószert, csak gyümölcsöt meg cukrot. De a masszát forrón teszem az üvegbe, aztán ráteszem a fóliát, a fóliára pedig szalicilt, hogy a gonosz erők be nem jussanak az üvegbe. Eddig még nem romlott meg semmi sem.

      Törlés
    6. Én sem teszek bele tartósítószert, csak gyümölcsöt meg cukrot. De a masszát forrón teszem az üvegbe, aztán ráteszem a fóliát, a fóliára pedig szalicilt, hogy a gonosz erők be nem jussanak az üvegbe. Eddig még nem romlott meg semmi sem.

      Törlés
    7. Ok, akkor meggyőztetek azzal kapcsolatban, hogy tartósítószert nem feltétlen kíván a dolog a gonosz erőkkel szemben.

      Viszont ha besűrítem, vagyis nem használok jamfixet, akkor sokkal kevesebb lekvárt fogok kapni a végén.

      (Ákos, milyen szépen összefoglaltad konyhai beszélgetésünk lényegét : )

      Törlés
    8. Gondoltam írok memót, nehogy elfelejtsd! :-)

      Törlés
  3. Gratulálok, szuperjól néz ki!!!! Peti is akar lekvárt főzni (ha még marad fölös energiája a lakásfelújítás után, hihi), megmutatom neki ezt a posztot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Borcsa! Tegnap volt a nagy kóstoló és az íze is finom lett : ) Szóval elégedett vagyok életem első lekvárjával!
      Peti tavaly is főzött lekvárt, nem?

      Törlés
  4. Vali, szerintem a tied azért maradt egyben, mert max. lángon főzted, míg Zsófi nem. :o)) Gratula életed első lekvárjához.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm : )
      Lehet, de mondjuk nálam cél volt, hogy darabos maradjon. Télen így majd vidámabb lesz : )
      Amúgy a jamfixre volt ez írva, hogy lobogtassuk, forraljuk, csupa számomra maximum lángot jelentő szavak : )
      (Ki vagy amúgy : ) ?)

      Törlés
    2. Valcsi! Az igaz, hogy a Jamfix tartósítószert tartalmaz - én is így főzőm - de így kevesebb ideig kell főzni, szerintem még a vitaminok sem purcannak ki teljesen ennyi idő alatt. Két gyerek mellet nem lenne időm besíűríteni a lekvárt. :) Az viszont biztos, hogy tszer nélkül sem romlana meg, mert nagyon gyorsan fogy nálunk az eper lekvár!

      Törlés
    3. Nekem is tetszett, hogy ilyen gyorsan végeztem vele, és szerintem így is nagyon finom. Az enyém is fogy rendesen, nem hiszem, hogy a telet megéri : )

      Törlés
  5. De nagyon jól néz ki a lekvár. Majd hozzatok, amikor jöttük látogatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Max. kóstolót, mert nem sok lett : )
      De azt mindenképp kaphatsz belőle!

      Törlés
  6. Hát, nem tudom, jó lenne zselésítő-tartósító nélkül csinálni, de mivel én sem vagyok régi motoros lekvár-ügyben, még nem mertem kísérletezni, a jamfix olyan biztos megoldásnak tűnik... de egy barátnőm is csak cukorral rakja el a cuccot, és nem szokott neki megromlani. Na, majd nyár végén a barackokkal meg a szilvákkal próbálkozom:)
    Mondjuk, az epret konkrétan éjfélkor kezdtem el főzni, szóval hosszú főzés szóba sem jöhetett:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ákos szerint az eper lekvárnak nincs ideje megromlani, mert hamar elfogy, viszont több évre eltett lekvár esetében már szerinte is jó ha van rajta tartósítószer.

      Törlés
  7. Julcsi: én sem régen rakok el lekvárt, kb úgy 30-40 éve. Az epret sosem kellett sokáig főzni csak fontos az arány 70dkg gyümölcs/50dkg cukor és1-2 citrom leve.Főzés idő max 15 perc .Jó próbálkozást Ha jó küldj egy köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A citrom levet még csak sütihez hallottam eper mellé ízesítésként, lekvárba nem, de akkor ez is ahány ház, annyi szokás : )
      Tartósítószert te sem raksz hozzá?

      Törlés

Google+