2012. március 4., vasárnap

Pulyka gyros házi pitában, tzatzikivel


Igen, ezeket a pitákat ÉN készítettem!! Már régóta nézegettem ezt a receptet a neten, szemeztem vele, de mindig megfutamodtam. Egészen tegnapig. És ez lett a vége.
Mielőtt bármit is tennénk, nyissuk ki a sütőt és vegyük szemügyre a sütőrácsot. Ha koszos, amilyen a mienk is volt, indulhatunk is súrolni, mert a pitákat a rácson kell megsütni. Hozzávalók: langyos víz, dörzsi szivacs és mosogatószer. No meg izomerő.

A receptet az alábbi oldalról szedtem, szóról szóra követtem és gyönyörű pitáim lettek:



Hozzávalók

3 dl langyos víz
2 teáskanál só
2 evőkanál olíva olaj
50 dkg búzaliszt
1 teáskanál cukor
3 dkg élesztő

A hozzávalókat összeöntöttem egy nagy edénybe. A liszt tetejére öntöttem a langyos vizet és abba morzsoltam bele az élesztőt. Külön nem futottam meg, nem is vártam semmit csak elkezdtem gyúrni. Iszonyatosan ragadt szinte végig, de NE tegyünk hozzá lisztet! Küzdjünk. Vagy 10 percig dagasztottam, húztam felfelé a tésztát, úgy ahogy a fánkos posztban található videón látszik:
Amikor már kezdett sima lenni a tészta, félretettem és kb. 1 óra alatt meleg helyen (az ágyneműnkben) a duplájára kelesztettem.


A megkelt tésztát deszkára borítottam és igyekeztem 8 egyforma darabra vágni. A darabokból kis gömböcökét gyúrtam és 10 percig pihentettem őket. Nem baj, ha nem egyformák, elvégre lehet kisebb és nagyobb pitánk is.


10 perc után lisztezett felületen kinyújtottam a pitákat, kb. 3 mm vastagokra, majd ruha alatt újabb fél órát pihentettem őket.



Fél óra múlva ennyire keltek meg.

A sütőt 220 fokra előmelegítettem és betettem a pitákat, egyszerre 4 db-ot. A pitákat nem kell forgatni, ne piszkáljuk. 5-6 perc alatt sülnek készre. Ha ránézünk nyersnek tűnnek, mert semmilyen színük nem lesz, de 5 perc után kopogtassuk meg és érezni fogjuk, hogy megsültek.

Ekkorára nőttek a sütőben.
A pitákat lefagyaszthatók, így a maradékot csak zacskózni kell.

Tudom, hogy a gyroshoz nem a tzatziki illik, de én most nagyon megkívántam, ezért készítettem ezt hozzá.
A tzatzikihez receptjét az alábbi oldalról szedtem:  http://desszert.eu/tzatziki_salata%20 
Ha valaki a hagyományos öntetet szeretné elkészíteni a pita recept eredeti linkjén megtalálja a receptet hozzá.

Hozzávalók

1 nagy natúr joghurt
1 db kígyóuborka
3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál citromlé
egy csipet őrölt fehérbors

A joghurthoz hozzáadtam a fűszereket és az apróra vágott fokhagymát. A kígyóuborkát nagy lyukú reszelőn lereszeltem. 


Az uborka rengeteg levet eresztett. Facsarjuk ki az uborkát majd adjuk hozzá a joghurthoz, keverjük el és készen is vagyunk. Tegyük hűtőbe minimum egy órára, hogy az ízek összeérjenek.



És most jöhet a hús. Én az alábbi módon készítettem:
Kb. 4-5 evőkanál olivaolajhoz két gerezd fokhagymát tettem és szórtam rá görögös fűszerkeveréket. Az egészet jól elkevertem és beleszórtam 70 dkg felkockázott pulykacombot. Jól megforgattam a pácban a húst. Nem kell, hogy ellepje az olaj, csak annyi pácra van szükség, ami bevonja a húst. Tegyük félre egy órára, hogy a hús átvegye a fűszereket. 

Kicsit nagyra vágtam :)

Serpenyőbe tettem a húst és elkezdtem nagy lángon sütni. Szórtam rá kb. 3 csipet sót is. Amikor a hús már kezdett kérgesedni (fehér lett a széle) ráöntöttem egy apróra vágott paradicsomkonzerv felét és egy fej karikára vágott vöröshagymát. (Csak azért használtam konzerv paradicsomot, mert nem szeretem a téli műparadicsomokat.)


Tegyük le takarékra. Fólia alatt főztem pár percig, ami alatt óriási levet eresztetti. Addig főzzük, amíg a leve el nem fő. Én a végén már nagyon untam, ezért nagy lángon főztem, hogy végre eltűnjön a leve.


Most már csak a pitákat kell ízlés szerint zöldségekkel (saláta, uborka, paradicsom), öntettel, hússal megtölteni. Az enyém ilyen lett, nem valami jó fotó :D




4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, gratulálok! Ezzel a recepttel én is így jártam, csak nézegettem, de nem mertem nekiállni, aztán mégis rászántam magam, és csak lestem, hogy mekkorára nőnek a sütőben... az igazsághoz hozzátartozik, hogy mikor másodszor csináltam, az utolsó adag kicsit túlkelt, és csak a pita fele fúvódott fel. De azért finom volt.
    Limara fehér kenyerével is szemezek már egy ideje, ki kéne próbálni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűűű, én is szemezek a kenyeres receptekkel. Csak a kovász miatt kicsit macerásnak érzem. Arra gondoltam, hogy előbb a sima élesztős kifliket próbálom ki, és ha azok mennek, akkor jöhet a kenyér is. Amúgy szörnyű hatással van rám az oldal, mert azon is gondolkodom, hogy be kéne szerezni egy dagasztó gépet is : )

      Törlés
  2. csodaszép lett, nagyon örülök, hogy tetszett a recept! :))

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük ezt is! Annyira finomak lettek : ))))

    VálaszTörlés

Google+