2013. augusztus 26., hétfő

Csokoládétorta


Ettől a recepttől már az elején tartottam és részben be is igazolódtak a félelmeim. A TV műsorban szerepelt a bűvös mondat: ezt nem lehet elrontani. Nah persze! A "hiba" egyébként annyi lett, hogy nekem kicsit tömör volt a tészta, míg az eredeti fotó alapján láthatóan levegősebbnek kellett volna lenni, de egyébként így is finom volt. Mondhatom, hogy tömör gyönyör.
Az elkészítéskor rontotta az esélyeimet, hogy a mennyiségek csészében voltak megadva. A weboldalon szerepelt egy link, amin szerepeltek az átváltások, de a link sajnos nem mutatott sehova (később Ákos elővarázsolta nekem), így a net segítségével próbáltam meg átváltani a mennyiségeket. Ez nem is olyan egyszerű, mint gondoltam, mert létezik amerikai, brit, ausztrál csésze is. Végül kiválasztottam egy nekem tetszőt és azzal dolgoztam, de ide inkább az oldalon szereplő átváltást írom (lehet nálam ezzel volt a gond).
 
 
Hozzávalók
 
(Biztonság kedvéért megadom az átváltás linkjét, ugyanis híresen gyenge vagyok a mértékegységekből. Valaki, akit Ákosnak hívnak :P, ellenőrizhetné nekem)
 
45 dkg liszt
1 csomag sütőpor
45 dkg cukor (ezt már átszámoltattam Norbival is, mert nem hittem a szememnek, de neki is ez jött ki)
fél teáskanál vanília kivonat
7 dkg kakaópor
2 teáskanál átszitált szódabikarbóna
20 dkg puha vaj
1 pohár tej vagy joghurt
3 nagy tojás
2,5 dl forró kávé
 
Hozzávalók a krémhez
 
5 dl tejszín
50 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé
 
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra, majd vajazzunk ki egy 30 cm-es tortaformát.
Namost, nincs más dolgunk mint az összes fenti hozzávalót beleönteni egy nagy edénybe és addig keverni, amíg szépen összeáll. Esküszöm, hogy ezen kívül semmit sem kell vele csinálni, ezért is állították a műsorban azt, hogy nem lehet elrontani.
 
 
Egy órán keresztül süssük, de azért mielőtt késznek nyilvánítjuk szúrjunk bele egy tűt vagy kést a közepébe, hogy a közepe is átsült e.
 
Amíg sül a tészta készítsük el a krémet a tetejére. Ez is nagyon egyszerű. A tejszínt melegítsük fel. Nem kell felforralni, elég ha csak átmelegszik (én akkor kapcsoltam le, amikor elkezdett köpködni). Zárjuk le a tűzhelyt, és törjük bele a csokoládét a tejszínbe. Várjuk meg, amíg felolvadnak a csokikockák, majd jó alaposan keverjük egyneművé az egészet. Ennyi volt az egész.
 
Megjegyzés: én a süteményből és a krémből is csak fél adagot készítettem. A tészta így is kiadós volt, mert nagyon tömény, egynél több szeletet senki sem evett belőle. A krém feléből is még rengeteg maradt, így ha egyszer a teljes adagot fogom megsütni, akkor is csak fél adag krémet fogok hozzá készíteni.
 
Szerintem melegen igazán finom ez a sütemény, így tálaláskor mi nem csak a krémet melegítettük, hanem a tésztát is.
Díszítésnek használjunk piros gyümölcsöket, málnát, epret, mert az sokkal jobban mutat, mint az én áfonyám.

Hová vitted azt a sütit????
 


10 megjegyzés:

  1. Ez marha jól néz ki... én miért nem kaptam belőle???:)
    Amúgy hogy posztolgatsz hétfő délelőtt? Szabin vagy?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, vasárnap csináltam, de még vagy két hete, és hétfőn megették a kollégák azt, ami maradt.
      Vázlatként el volt mentve, csak egy gombnyomással posztolni kellett : )

      Törlés
    2. Baffuf, ez milyen már, hogy a kollégáidnak viszed be a sütiket... és a vérrokonság? Az már semmit nem számít a mai világban???
      Nem baj, te sem kaptál az őszibarackos csodából :P

      Törlés
    3. Hát nem voltál a közelben, de majd karácsonykor te is kapsz belőle.

      Törlés
  2. Hu, ezt tényleg nagyon jól néz ki. Majd, ha jövök karácsonyra süsd meg, mert Márk folyton csokisat akar enni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, megpróbálkozom vele újra, de szeritnem kevesebb cukrot teszek bele, mint ami a receptben volt.

      Törlés
  3. Van benne anyag... :D Biztos mennyei.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is kevés :D tényleg nagyon brutális.

      Törlés
    2. Nagyon brutális, az enyhe kifejezés... ránézésre egy falattól felugrik kábé hat kiló... távozz tőlem, sátán :-D

      Törlés
    3. Amúgy ha legközelebb csinálnám kevesebb cukrot tennék bele, mert tényleg burtális így.

      Törlés

Google+